Sándor Pál (1860–1936) a 20. század első felének kiemelkedő magyar politikusa, egyben a zsidó közélet egyik fővédnöke volt, aki saját és a zsidóság becsületéért több mint százszor párbajozott. Ő ihlette a „Ne hagyd magad Schlesinger!” című zenés darabot. Érdemeivel számos kitüntetést, sőt, rangot megkaphatott volna, mégis csak egyet fogadott el… Na de mit kapott Sándor Pál?
„Az a magyaros harcsabajuszú, tar fejű, cvikkeres ember, úgy hat a képviselőház padjain, mint egy ugrásra kész harcos, keze állandóan a kardmarkolaton, támad és védekezik, főleg támad, sebeket kap és sebeket ad: a harc az eleme. Elpusztíthatatlan temperamentum, úgy látszik, idegzetét csak a csatazaj tudja lecsillapítani.” – ezekkel a sorokkal nyitotta Vécsey Miklós a Száz értékes magyar írásában Sándor Pál jellemzését.
S bizony nagy szavak voltak ezek 1931-ben, amikor már állami szinten mérgezett az antiszemitizmus (gondoljunk csak az 1920-as numerus clausus törvényre…), s mindennaposak voltak a zsidó megfélemlítések. De volt a parlamentben egy képviselő, aki már évtizedek óta dolgozott a hazájáért, s vallásáért.
Sándor Pál az Alföld szülöttje volt, Hódmezővásárhelyen látta meg a napvilágot, ahol apja gazda volt, ám az 1866-os katasztrófális termés tönkretette őket. Hat esztendős korában kerültek fel a fővárosba, ahol három testvérével és szüleivel eleinte egy szoba-konyhában tengődtek.
Apja könyvelő lett, s kitartásának köszönhetően idővel saját céget is alapított, ahová az érettségi után Sándor Pál is beállt. No de nem csak az asztal mellé ültették, hanem ő seperte ki az üzletet, s ő lótott-futott a postára vagy éppen ahová kellett. Reggel háromkor már talpon volt, s vasárnapi munkaszünetről vagy szórakozásról nem is álmodhatott, egyedül a szombat volt a pihenőnap.
A 19. század végén kezdett komolyabban a politikával foglalkozni, ám az 1896-os választásokkor még alul marad Mezei Mórral szemben; 1901-ben viszont szabadelvű programjával a lipótvárosiak megválasztják képviselőjüknek, s attól kezdve egészen a haláláig az országgyűlés tagja maradt.
Politikai meggyőzésének alapköve az a gondolat volt, hogy „a becsület és lovagiasság semmiféle társadalmi osztálynak sem lehet privilégiuma”. Mint, ahogy a Tóra tanítja, hogy Isten minden embert a képmására teremtett, s eredendően nem lehet különbség köztük; s differencia kizárólag a szabad választásból eredhet, hiszen a jót és a rosszat is az Örökkévaló tette az ember elé. Így aztán Sándor Pál is a születés szerint minden embert egyenlőnek tekintett és kezelt, és kizárólag a tettek alapján ítélte meg a társadalmat.
1904-ben megalapította az OMKE-t vagyis az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülést, mellyel a magyar kereskedelmet a hazai mezőgazdaság és gyáripar szintjére emelte.
A negyedik honvédezred szolgálaton kívüli hadnagya volt, s igen jól forgatta a kardot. Több mint száz párbajt vívott. Még az 1883-as tiszaeszlári vérvádper idején, amikor több helyen uralkodott pogromhangulat az országban, ő a puszta öklével védte a zsidók becsületét az aljas hazugságokkal szemben. Amikor ez fülébe jutott Ágai Adolfnak, a kiváló írónak és humoristának, akkor azt mondta a fiatal Sándor Pálnak – akit ekkor még Schlesingernek hívtak –, hogy: „Brávó! Ne hagyd magad Schlesinger!” – aztán ebből az elhíresült mondásból született nótás színdarab is, mely sok teltházat ért meg.
Közéleti munkájáéért számos kitüntetésben részesült, még a bárói rangot is kapott volna, azonban egyiket sem fogadta el – egyet kivéve. 1924 őszén, a nagyünnepek előtt történt, hogy dr. Lederer Sándor a pesti izraelita hitközség elnöke és dr. Gábor Gyula, a hitközség főtitkára egy új tálisszal tüntették ki a képviselőt, melyet ő az alábbi szavakkal fogadott el:
„Ez az egyetlen kitüntetés, melyet életemben elfogadtam. Minden címet és rangot visszautasítottam életpályámon. Még a báróságot is Ferenc József alatt. De ezt a kitüntetést elfogadtam, erre a kitüntetésre büszke vagyok és ez a kitüntetés szívemben fog ragyogni mindenkor.”
S tizenkét év múlva ebben a táliszban temették el Sándor Pál képviselőt a Salgótarjáni utcai régi zsidó temetőben. Halálával úgy mondták, hogy a magyar liberalizmus nagy fejezete zárult le.
Ez a cikk eredetileg a Zsido.com oldalán jelent meg.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
