Zsidók és a névmagyarosítás

Elvétve már a középkorban is volt egy-egy zsidó családnak – akár éppen magyar – vezetékneve, azonban széles körben csak II. József rendelete után lett minden zsidónak – akkortól már német – családneve.

II. József (1741–1790) császár és magyar király 1787. július 23-án kelt rendelete értelmében a következő év elejétől a választott német vezetéknevet állandóan és változatlanul kellett viselnie a zsidóknak. Aki ezután nevet akart változtatni, már csak – az akkoriban igen tetemes összegnek számító – 50 forint ellenében tehette, ha pedig ezt nem tudta volna megfizetni, akkor ki is utasíthatták az egész birodalomból.

A német vezetéknévre való kötelezés pedig egyértelmű üzenettel bírt: az uralkodóház a magyar zsidókat minél inkább igyekeztt elnémetesíteni, ezzel is mindinkább megteremteni az „egységes osztrák birodalom” eszméjét.

A kényszer névváltoztatást ugyan végigvitték, ám II. József halála után sokan igyekeztek visszaváltoztni nevüket, ami viszont az adminisztráció szempontjából megannyi fejetlenséghez vezetett.

A káosz folytatásának elkerülése érdekében 1844. november 13-án egy újabb császári rendelet jelent meg, hogy a továbbiakban nevet változtatni csak a helyhatóság engedélyével és csak komoly indokkal lehet. Így aztán végeredményben a legtöbb zsidó családon valamiféle német név ragadt.

A millennium közeledtével aztán egy új mozgalom indult, hogy „minden magyar zsidónak a neve is magyar legyen”.

A törekvést Bánffy-kormány belügyminisztere, Perczel Dezső, illetve a kiváló író és pedagógus Füredi Ignác is felkarolta, hogy „a magyar nemzet évezredes fennállásának ünnepén minden magyar zsidó, aki lélekben és érzésben amúgy is magyar volt már, nevében is kifejezésre juttassa a nemzethez való tartozandóságát”.

A mozgalom persze nem volt több mint puszta formaság, hiszen, ahogy már azt akkoriban megfogalmazták, a Magyarországon élő zsidók, függetlenül a vallási irányultságuktól – voltak neológok vagy orthodoxok – mindannyian nemcsak hűséges magyar honpolgárok vallották magukat, de sokat is áldoztak a haza oltárán. Mindentől függetlenül viszont ezrek döntöttek a névmagyarosítás mellett.

Füredi Ignác – ki maga családnevét Führerről magyarosította – hosszú listát írt a leggyakoribb német zsidó vezetéknevek lehetséges magyar alternatíváiról, melyek elsősorban nem is a korábbi nevek fordítását, hanem hasonhangzású változatát jelentették.

A fordítás sok esetben azért sem volt szerencsés, mert a korszakban divatos monogramos ágyneműk, étkészletek vagy éppen pecsétnyomók értelmüket veszítették, hiszen egy Fischer Ferenc mit is kezdhetett F.F. monogramos zsebkendőjével Halász Ferencként… Persze „tükörfordítók” is akadtak sokan, sőt, egyes esetekben még a kiváló pedagógus is ajánlotta ezt a megoldást.

Szemezgessünk hát Füredi ajánlataiból, melyeket akár mi is felismerhetünk családi vagy baráti környezetünkből:

Abeles: Ábel, Aba, Abonyi, Apáti

Adler: Adai, Adorján, Adonyi, Ádám

Altmann: Alföldi, Almás, Áldás

Braun: Bónis, Bánó, Bonyhádi, Bokros

Beermann: Berementi, Bernát, Berendi, Bereznai, Beleznai

Berkovics: Berke, Berkes, Berkesz, Berki

Blum: Bodnár, Bodor, Virág

Böhm: Bőnyi, Bényei, Cseh

Deutsch: Dacsó, Darázs, Darvas, Decsi, Dezső, Debreceni, Dékány, Demeter, Derecskei, Déri, Devecseri, Dózsa

Diamant: Döme, Deme, Diós, Gyémánt

Ehrlich: Erényes, Erős, Erdei, Erdélyi, Erdész, Erkel

Engel: Enyedi, Emődi, Endrődi, Angyal

Fellner: Felméri, Fegyverneki, Fejér, Fejes

Feldmann: Földes, Feledi, Feleki, Félegyházi

Fischer: Füzér, Fodor, Halász, Halas

Friedmann: Grigyes, Békés, Békefi

Gelb: Geleji, Gelesi, Gelléri, Gémes

Glück: Gellei, Györki, Boldog, Szerencsi

Goldberg: Gólya, Galambos, Gombos, Gonda, Arany, Aranyos

Grünbaum: Garamszegi, Garamhegyi, Gyenes

Gutmann: Gutai, Gulyás, Gyulai, Gyürki, Jókai

Haas: Házi, Hazai, Havas, Nyulas

Helfer: Helmeci, Hollós, Hevesi

Hirschler: Hindi, Hárs, Harsányi

Holczer: Holló, Hollós, Holicsi, Holdas, Honti

Horowitz: Horvát, Hortobágyi, Horgász

Jellinek: Jelenci, Jesőcz, Jenkei, Jenei, Jernei

Junger: Juhar, Juhász

Keller: Kelemér, Kelemen, Keleti, Kelecsenyi, Kelédi

Klein: Kelen, Kelényei, Kalandos, Kilényi, Kalocsai, Klauzál, Kis

Kohn: Kont, Kónyi, Hohányi, Kun, Kunos, Komjáti, Komáromi, Konek, Koncz, Konkoly

Kornfeld: Korányi, Kornis, Környei, Kovács

Langer: Lanka, Lonkai, Lantos, Lányi, Lengyel

Lőwy: Lublói, Ligeti

Mandel: Mándi, Mandoki, Mandula, Madarász

Mauthner: Matolai, Matkó, Majtényi

Mayer: Major, Majoros, Magyar, Májer, Megyeri

Nadel: Nádas, Nádor, Nádai

Neumann: Naményi, Neményi, Nemes, Német, Neszmélyi

Neuwelt: Névi, Novák, Nyíri, Nyitrai

Oblath: Obádi, Óvári, Ombódi, Osvát, Opál

Perl: Perlaki, Peredi, Perényi, Perczel

Pollák: Polonyi, Pólya, Pólyáni, Pólyánka

Popper: Pompéri, Papp, Paplanos

Reich: Rák, Rajkai, Rikhard, Rákosi

Rosenbaum: Rozsnyói, Rozgonyi

Roth: Rutkai

Schlesinger: Salgó, Sallang

Salzer: Szalai, Soltész, Soós

Schwarz: Sasvári, Sárvári, Sárosi, Fekete

Singer: Szinyéri, Szini, Zsengeri, Dallos

Stern: Sterkóczi, Sztáray, Szeterényi, Csillag

Taub: Tóbai, Tábori, Tabi, Galambos

Teitelbaum: Tatai, Telkes, Talabér

Ullmann: Újlaki, Újhelyi, Üllői, Újfalvi

Ungar: Ungi, Ungvári, Ugrai, Ugró, Ugróczi, Újházi

Wahrmann: Várnai, Váradi, Vári, Várkonyi, Várszegi, Varjas

Weisz: Vészi, Visi, Vazul, Vész, Veszei, Fejér

Widder: Vida, Víd, Vidernai

Zacher: Zádor, Zách, Zák

Zucker: Zurányi, Zsarnai, Zugó, Zsolnai, Zalkai

Ám az idők változnak; míg a 19. század végén a minisztériumi és közéleti szintekről is támogatták a névmagyarosítást (természetesen nemcsak a zsidóknál, de más, idegen névvel rendelkező polgároknál is), addig alig két évtizeddel később ha éppen nem is tiltották, de megnehezítették, sőt, valóságos megalázó procedúrává tették ezt a zsidók számára.

A belügyminiszter emberei – megrészegülvén az egyre fullasztóbb antiszemita légkörtől – 1924-ben kitalálták, hogy a névmagyarosítási engedélyt környezettanulmányhoz kötik a zsidóknál. Megvizsgálják, hogy a kérvényező zsidó és családja, testvérei, anyja, apja, nagyszülei, unokatestvérei, stb. mit csinált az első világháborúban és az azt következő időkben, vajon elég hazafiak voltak-e?

Nos, egy numerus clausustól terhelt időszakban nem volt más választása a zsidóknak, mint ebbe is beletörődni. Mert ha valakinek az akkori, megcsonkított hazában nem volt takargatni valója a hazaszeretete iránt, azok bizony a zsidók voltak, hiszen a környezettanulmányt végző urak még egy eldugott kis faluban sem találhattak olyan zsidót, ahol ne lett volna az illető háborút megjárt honvéd, vagy hadiözvegy árvákkal…

Ez a cikk eredetileg a Zsido.com oldalán jelent meg.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.