Kamala Harris katasztrófális vereségével sorsdöntő válaszút elé érkezett a Demokrata Párt. Kérdés, hogy a belső harcok végén ki kerül majd ki győztesen.
Miközben Donald Trump magabiztos választási győzelmet aratott, addig Kamala Harris teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. A cikk írásának időpontjában még nem ismerte el vereségét, és nem szólt az őt támogató választókhoz, akik Biden elnök megpuccsolása után minden reményüket belé helyezték.
Amíg szüksége volt a szavazataikra, addig széles mosollyal és alelnökjelöltjével táncikálva igyekezett megnyerni őket. Ám amint egyértelművé vált a veresége, már nem volt elég bátor ahhoz, hogy kiálljon eléjük.
A demokrata jelölt viselkedése élesen rávilágít arra, miért szenvedett vereséget pártjával együtt a választásokon.
A 2016-os választás után 2024-ben az amerikai választók ismét elutasították, hogy az agyoniskolázott, súlyos felsőbbrendűségi komplexusban szenvedő demokrata elit csupán eszközként tekintsen rájuk saját céljai megvalósításához, miközben figyelmen kívül hagyja az átlagember mindennapi problémáit.
A választók Kamalával együtt nemet mondtak a mainstream média évek óta tartó lejáratókampányára, az amerikai igazságügyi rendszert politikai boszorkányüldözésre használó demokrata törekvésekre, de a valóságtól elszakadt, folyamatosan Trump ellen uszító, jóemberkedő hollywoodi celebekre is.
A választás egyben megmutatta azt is, hogy az amerikai politikai rendszer – hibái és hiányosságai ellenére – ,
képes az önkorrekcióra, és előbb-utóbb hatékonyan reagál az őt fenyegető szélsőségekre, érkezzenek azok akár jobb-, akár baloldalról.
Kamala választási bukása ugyanis az elmúlt másfél évtizedben építgetett demokrata választási koalíció vereségét is jelenti egyben. A Barack Obama által inspirált, hiperérzékeny, “wannabe társadalmi mérnökök” az elmúlt években teljes pályás letámadást indítottak, és a végletekig túltolt kultúrharccal fizikailag is veszélybe – egy potenciális polgárháború szélére – sodorták az Egyesült Államokat.
Vereségük ezért minden józanul gondolkodó amerikai és nem amerikai számára üdvözlendő fejlemény.
Ahogyan azt Kevin O’Leary tegnap este a Fox News választási műsorában mondta, a demokraták valójában „nagy köszönettel” tartoznak ezért Donald Trumpnak.
„Ami itt történt, hogy a rendszer önmagától korrigált. Amikor megpróbálják megtörni az amerikai modellt, az megjavítja magát,
úgy gondolom, hogy az embereknek el kell ismerniük a Demokrata Párton belül, hogy Donald Trump őket is megmentette ma este.” – magyarázta a neves konzervatív üzletember.
A választási vereség után a Demokrata Párt három lehetséges út közül választhat:
- Status quo fenntartása: Ha a párt úgy dönt, hogy megmarad a jelenlegi irányvonalnál, azzal fennáll a veszélye annak, hogy a választói bázis egyes részei eltávolodnak, mivel a társadalmi és politikai igényeit nem látják képviselve (lásd a Rozsdaövezet Trumpra szavazó Reagan-demokratáit 2016-ban és 2024-ben).
- További radikalizálódás, még progresszívabb politikai üzenetek és választási ígéretek: A párt további balra tolódása lehetőséget adhat arra, hogy hosszú távon biztosítsa a fiatal, változást sürgető szavazók támogatását. Ez a megközelítés kockázatos, hiszen tovább növelheti a szakadékot a centristák és a radikálisabb nézetek támogatói között. Emellett a túlzottan progresszív üzenetek a csatatérállamokban elidegeníthetik a független és mérsékelt választókat.
- Visszatérés a centrumba, a radikális elképzeléseket elutasító független választók megnyerésével: Ez az út sok független és bizonytalan szavazót visszahódíthat, akik elutasítják a radikális elképzeléseket és fontosnak tartják a stabilitást. Ez azonban kompromisszumot kíván, ami azt kockáztatja, hogy a fiatalabb, radikálisabb szavazók más alternatívát keresnek (lásd a Hamász-párti progresszív erők átvándorlását a Zöldek jelöltjéhez, Jill Steinhez).
A választási eredmények pontos kiértékelése után tehát minden bizonnyal el fog indulni a “közös gondolkodás” (értsd: belső harcok) a centristák és progresszívek között a Demokrata Párt jövőjéről. Valójában nincs tökéletes döntés – bármelyik utat is választja végül a párt, mindegyiknek megvannak a maga kockázatai.
