Kamala Harris katasztrófális vereségével sorsdöntő válaszút elé érkezett a Demokrata Párt. Kérdés, hogy a belső harcok végén ki kerül majd ki győztesen.
Miközben Donald Trump magabiztos választási győzelmet aratott, addig Kamala Harris teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. A cikk írásának időpontjában még nem ismerte el vereségét, és nem szólt az őt támogató választókhoz, akik Biden elnök megpuccsolása után minden reményüket belé helyezték.
Amíg szüksége volt a szavazataikra, addig széles mosollyal és alelnökjelöltjével táncikálva igyekezett megnyerni őket. Ám amint egyértelművé vált a veresége, már nem volt elég bátor ahhoz, hogy kiálljon eléjük.
A demokrata jelölt viselkedése élesen rávilágít arra, miért szenvedett vereséget pártjával együtt a választásokon.
A 2016-os választás után 2024-ben az amerikai választók ismét elutasították, hogy az agyoniskolázott, súlyos felsőbbrendűségi komplexusban szenvedő demokrata elit csupán eszközként tekintsen rájuk saját céljai megvalósításához, miközben figyelmen kívül hagyja az átlagember mindennapi problémáit.
A választók Kamalával együtt nemet mondtak a mainstream média évek óta tartó lejáratókampányára, az amerikai igazságügyi rendszert politikai boszorkányüldözésre használó demokrata törekvésekre, de a valóságtól elszakadt, folyamatosan Trump ellen uszító, jóemberkedő hollywoodi celebekre is.
A választás egyben megmutatta azt is, hogy az amerikai politikai rendszer – hibái és hiányosságai ellenére – ,
képes az önkorrekcióra, és előbb-utóbb hatékonyan reagál az őt fenyegető szélsőségekre, érkezzenek azok akár jobb-, akár baloldalról.
Kamala választási bukása ugyanis az elmúlt másfél évtizedben építgetett demokrata választási koalíció vereségét is jelenti egyben. A Barack Obama által inspirált, hiperérzékeny, “wannabe társadalmi mérnökök” az elmúlt években teljes pályás letámadást indítottak, és a végletekig túltolt kultúrharccal fizikailag is veszélybe – egy potenciális polgárháború szélére – sodorták az Egyesült Államokat.
Vereségük ezért minden józanul gondolkodó amerikai és nem amerikai számára üdvözlendő fejlemény.
Ahogyan azt Kevin O’Leary tegnap este a Fox News választási műsorában mondta, a demokraták valójában „nagy köszönettel” tartoznak ezért Donald Trumpnak.
„Ami itt történt, hogy a rendszer önmagától korrigált. Amikor megpróbálják megtörni az amerikai modellt, az megjavítja magát,
úgy gondolom, hogy az embereknek el kell ismerniük a Demokrata Párton belül, hogy Donald Trump őket is megmentette ma este.” – magyarázta a neves konzervatív üzletember.
A választási vereség után a Demokrata Párt három lehetséges út közül választhat:
- Status quo fenntartása: Ha a párt úgy dönt, hogy megmarad a jelenlegi irányvonalnál, azzal fennáll a veszélye annak, hogy a választói bázis egyes részei eltávolodnak, mivel a társadalmi és politikai igényeit nem látják képviselve (lásd a Rozsdaövezet Trumpra szavazó Reagan-demokratáit 2016-ban és 2024-ben).
- További radikalizálódás, még progresszívabb politikai üzenetek és választási ígéretek: A párt további balra tolódása lehetőséget adhat arra, hogy hosszú távon biztosítsa a fiatal, változást sürgető szavazók támogatását. Ez a megközelítés kockázatos, hiszen tovább növelheti a szakadékot a centristák és a radikálisabb nézetek támogatói között. Emellett a túlzottan progresszív üzenetek a csatatérállamokban elidegeníthetik a független és mérsékelt választókat.
- Visszatérés a centrumba, a radikális elképzeléseket elutasító független választók megnyerésével: Ez az út sok független és bizonytalan szavazót visszahódíthat, akik elutasítják a radikális elképzeléseket és fontosnak tartják a stabilitást. Ez azonban kompromisszumot kíván, ami azt kockáztatja, hogy a fiatalabb, radikálisabb szavazók más alternatívát keresnek (lásd a Hamász-párti progresszív erők átvándorlását a Zöldek jelöltjéhez, Jill Steinhez).
A választási eredmények pontos kiértékelése után tehát minden bizonnyal el fog indulni a “közös gondolkodás” (értsd: belső harcok) a centristák és progresszívek között a Demokrata Párt jövőjéről. Valójában nincs tökéletes döntés – bármelyik utat is választja végül a párt, mindegyiknek megvannak a maga kockázatai.
Hende Olivér összes cikkét elolvashatja itt.
Kanalas Maris egész alelnökösködése válasz a feltett kérdésekre.
Ő ennek a rendszernek a terméke. Lehet mondani végterméket is.
Egy félni99er félcigány , aki a Párt érdekei mentén kezelte azt az
egyetlen dolgot , amit rábíztak.
A bevándorlást !
Jött is mindenki.
Aki csak akart !
Se válogatás , se ellenőrzés nem volt. Jött boldog , boldogtalan.
Jöttek az új , demokrata szavazók ! Mert ezek azok lesznek.
Csak idő kérdése az egész. Idejük meg van , szépen kivárják !
Most nem győztek ? De az alapját az eljövendő győzelmeiknek
ez alatt a négy év alatt szépen megteremtették. Meg bizony !
Ami most talán mindenki számára kudarcnak tűnhet , nem biztos ,
hogy valóban az. Számukra …
és Olivér leírja "normalitás"
https://uploads.disquscdn.com/images/c776cd224ea429841de4893c189a91991c358a3280b2595328bf1514d174e22c.gif
Az egész huzavonában a legérdekesebb a közvéleménykutatók "fej-fej-mellet" állításai voltak. Lichtmann prof egyébként 11-9-re végzett a statisztikai előrejelzésével, tehát a kérdőive – legalábbis a válaszokat illetően – igencsak revízióra szorul.
Azért legutóbb amikor vesztettek inkább bolondnak néztek ki mint normálisnak.
Az igazi normalitás nem csak nyerni, de veszíteni is képes normálisan.
Gratulálok Donald Trump fényes győzelméhez!
Ha minden jól és az ígéretek szerint megy, akkor a világháború felé száguldó ukrajnai háborút meg fogják állítani, és Izraelt megmenteni! Ha egyik se de csak kicsit és épp elkerüljük a világvégét, meg javul Izrael megítélése – már megérte.