Ahogyan arról lapunk is beszámolt, II. International Pro-Israel Summit néven szervezett Izrael-barát konferenciát az Alapjogokért Központ. Az eseményen felszólalt a Központ vezetője, Szánthó Miklós is, akinek beszédét változtatás nélkül közöljük.
„Üdvözlöm Önöket immáron a második International Pro-Israel Summit-on Magyarországon. Magyarország ma a legbiztonságosabb hely Európában – a zsidóság számára is –, a magyar jobboldal pedig Izrael legszorosabb szövetségese a kontinensen.
Itt ismeretlen a tömeges migráció tüzelte anticionizmus, mert megvédjük határainkat.
Itt nem égetnek az egyetemeken izraeli – és magyar – zászlókat, mert nem engedjük be a woke-ot az egyetemekre – és mert Magyarország minden nemzetközi fórumon kiáll Izrael mellett, szemben sajnos az ún. fejlett világ számos országával. Szóval: Isten hozta az összes vendégünket Izraelből és a világ minden tájáról!
Ez a csúcs nem az Amerikában zajló parázs politikai viadalról szól, de egy apró kitérőt kérem nézzenek el nekem. Szóval: észrevették már, hogy amióta Donald Trump távozott hivatalából, egyik válság követi a másikat a nagyvilágban? Ennek megvan az oka.
Azok ugyanis, akik békétlenséget akarnak, kihasználják a gyengeséget. Trump azonban erős vezető, a „peace through strength”, azaz „békéhez erő kell” megtestesítője – és joggal vélelmezhető, hogy az október 7-ei brutális terrortámadás – ahogy Ukrajna Oroszország általi lerohanása – sem következett volna be, ha ő van hatalmon. Egy világhatalom erős emberével ugyanis nem sokan mernek packázni:
Putyin sem indított háborút 2017 és ’20 között, sőt, Trump volt az, aki tető alá hozta az Ábrahám Megállapodásokat, amelyek a legjobb esélyt kínálták a közel-keleti békére.
A Hamasz vérengzésének éppen az volt a célja – immáron egy gyenge fehér házi adminisztráció idején –, hogy aláaknázza mindezt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Amiről most beszélni fogok, az viszont nem csak Izraelre, az USA-ra vagy Magyarországra igaz – hanem az egész Nyugatra. Két irdatlan erő harcol ugyanis civilizációnk lelkéért. Az egyik az életet, a másik a rombolást képviseli.
Az egyik oldalon az Isten, a Haza és a Család zászlaja alatt sorakozó sokaság áll.
Mi vagyunk azok, akik megértik mélyen gyökerező hitünk és etikánk döntő fontosságát. Úgy tekintünk a nemzetre, mint elődeink sok évszázados kemény munkájának hagyatékára, és önmagunkra, mint a gyermekeink jövőjének őrzőire. És mivel a gyökereink a történelemhez kötődnek, de itt és most kell helytállnunk, nincs más választásunk, mint elfogadni a valóságot olyannak, amilyen.
Ezért szükségképpen realisták vagyunk. Mi vagyunk a józan ész.
A másik oldalon találjuk a magukat progresszívnak gondolókat, akik béke alatt a háborút, demokrácia alatt az elitek és intézmények uralmát, tolerancia alatt pedig a szélsőségek tolerálását értik. Ez az elit egy új vallás – még inkább szekta – bűvöletében él és az újra itt kísértő neomarxizmus, a Woke tanítását hirdeti, amit mostanában „társadalmi igazságharcnak” hívnak. Ők a „múltat végképp eltörölnék”, megszabadítanának bennünket a történelmünk „terhétől”. A nemzeteket nem atyáink, a most élő nemzedékek, és a még születendő milliók közös ügyének tartják, hanem a határok nélküli, homogén, kultúrától és identitástól mentes embertömeg felé vezető „dicső” úton fekvő akadálynak. És mivel disztópiájuk nem összeegyeztethető a létező világgal, nincs más választásuk, mint reménykedni, hogy a valóság végül meghajlik az akaratuk előtt.
És most ezek a posztmodern erők vannak hatalmon Brüsszelben és Washingtonban is, ám a geopolitikai valóság csak nem akar fejet hajtani az akaratuk előtt –
amitől egyre frusztráltabbak lesznek, egyre több hibát vétenek és egyre nagyobb bajt hoznak mindannyiunk fejére.
És akár tudják ezt az Izraelt ostromló terroristák vagy az amerikai kampuszokon izraeli – és amerikai – zászlót égetők, akár nem, ők maguk is csupán eszközök a Woke-szekta kezében. Mind a terroristák, mind a baloldal azért támadja Izraelt, mert létezik. Több évezredes múltra visszatekintő nemzeti mivolta az iszlamista dzsihadisták és a Woke-szekta számára egyaránt kihívást – már-már személyes sértést – jelent.
Az a tény, hogy Izrael virágzó, technológiailag fejlett demokrácia és sikeres nemzetállam, mely egyszerre épít hagyományaira és a Teremtő által adott kivételes nemzeti létére, dührohamot gerjeszt bennük.
A nyugati ún. haladás előörseként akciózó woke elit konformista lázadása pedig kifejezetten táplálja az Izrael-ellenességet. Hogy mi célból? Hát mert a munkásosztályt hátrahagyó, és az európai Holokauszt traumáját feledő politikai baloldal szavazatot remél a kontinensre hurcolt nagyszámú bevándorlótól, ezért szemet huny a nyugat-európai zsidóellenesség fölött.
Ezért vannak a Hamász-párti tüntetések Nyugat-Európa utcáin és a tengerentúli elit főiskolákon. A modern, egyre inkább szocialista beütésű liberalizmus mindig is a hagyomány, a nemzeti-vallási identitás vagy éppen az ún. „elnyomó struktúrák” ellen hirdetett forradalmat, de sajnos mára odáig jutottunk, hogy az osztályharcot felváltó „társadalmi igazságharc” lett az új fajelmélet.
A cancel culture, mely a történelmi tudat és emlékezet eltörlését tűzte zászlajára, egyszerűen újracsomagolta az antiszemitizmust és ez világszerte utolérte a zsidóságot és Izraelt is.
Így fordult át például Európában a demonstratíve Arafat-kendőt viselő szimbolikus politizálás összekacsintó anticionizmusba, mely – a Magyarország ellen folyó jogállamisági eljáráshoz hasonlóan – valamiféle emberi jogi köntösbe bugyolálja az Izrael-ellenességet.
A progresszív-baloldali politika veszélyes tévutakra tévedt azzal, hogy cinkosává vált a nyugat-európai antiszemitizmus megtűrésének. Nem csupán azért kell tehát fellépnünk ez ellen, mert mi még emlékszünk a „soha többé” szakrális ígéretére, hanem merő önvédelemből is.
Kedves barátaim!
Sokakban felmerülhet: hogy is lett Magyarország, a magyar jobboldal Izrael egyik – ha nem a – legőszintébb barátja a Nyugaton? Ennek is megvannak a maga okai.
Mivel sikerült gátat szabnunk a tömeges bevándorlásnak, megmenekültünk az iszlamista terror robbantásaitól és késeléses merényleteitől. A globalista baloldal azonban ugyanazt a veszélyt látja bennünk, mint Izraelben:
egy olyan országot, amely a Hit és a Nemzet oszlopaira épült, és ahol a gyermek nem „veszélyes karbonlábnyom”, hanem a legfontosabb örökség, melyet magunk után hagyunk a Földön.
A magyar és a zsidó nép is ezerévekben méri történelmét, mégis mindkét állam nem is olyan régi alapélménye a szuverenitás meg-, illetve visszaszerzése. Ezért pedig mindannyian készek vagyunk akár a globális politikai trendekkel is szembemenni, ha a szuverenitásunkat fenyegetik.
Izrael tehát ugyanazért az életmódért küzd, amelyeket Magyarország is képvisel.
A barátság, amit Önöknek felkínálunk, nem egy „nagylelkű ajándék”, és nem is vezeklés a XX. század borzalmaiért, hanem annak felismerése, hogy a történelem viharos vizein Izrael és Magyarország államhajói ugyanazt a biztonságos kikötőt keresik:
a szuverenitást és az igazságos békét.
A konfliktusok közepette ugyanis mindig szem előtt kell tartani a békéhez vezető utat. Sőt, minél brutálisabb a harc, annál sürgetőbb a vérontás megállításának szükségessége. Békét viszont csak az erősek teremthetnek: ezért lenne szükség legalább józan vezetésre Brüsszelben és erős államférfira a Fehér Házban.
Egyszer ugyanis minden háborúnak elkerülhetetlenül vége lesz. Azok, akik holnap meghalnak a csatatéren vagy terroristák áldozatává válnak, ma még élnek. Ezért törekszünk mindannyian egy olyan békére, amely garantálja Izrael biztonságát, államiságát és függetlenségét.
Kedves Barátaim!
Nincs se varázspálcám, se kristálygömböm. Én nem bogozhatom ki a Közel-Kelet gordiuszi csomóját. A Mindenható Önöket, zsidó barátainkat jelölte ki arra, hogy tartós békét teremtsenek Izrael számára.
Amit Magyarország tehet, nem más, minthogy felajánljuk sok évszázados tapasztalatainkat annak kapcsán, hogy ez a régió is sokszor veszélyekkel volt teli ránk nézve. Ahol sokszor olyanokkal kellett – és kell még ma is – szembenéznünk, akik nem tudták vagy nem akarták megérteni Magyarország álláspontját.
Ugyanakkor az idegen népek tengerében szigetként eltöltött ezer év nagyon jó diplomáciai és kapcsolatépítési képességekkel ruházott fel bennünket. Ma hazánk képviseli Európában egyedül a konnektivitást, és olyan diplomáciai kapcsolatrendszerrel bír, melyet szívesen felajánlunk barátaink számára.
Emellett biztosak lehetnek abban, hogy – miként a múltban is tettük – azon fogunk dolgozni, hogy megakadályozzunk minden zsidó- vagy Izrael-ellenes törekvést az EU-ban és az ENSZ-ben.
Azon leszünk, hogy az e két szervezetet uraló globalista baloldal megszüntesse a terroristák finanszírozását. És minden erőnkkel küzdeni fogunk a tömeges migráció ellen, mert az közvetlen összefüggésben áll a kontinensünkön egyre inkább elhatalmasodó antiszemitizmussal. Fontos tehát megértenünk:
az a harc, melyet Izrael a terrorral szemben folytat, lényegében ugyanaz a harc – és sokszor ugyanazok ellen –, melyet mi itt a határvédelemért és a migráció ellen vívunk.
Hogy még egyértelműbb legyek: az anticionizmussal és az Izrael-ellenességgel szembeni harc ugyanaz a harc, mint amit mi az európai értékrendünk és életmódunk védelmében folytatunk. Ezért is egyre sürgetőbb feladat beteljesíteni a szuverenista connectivity-t: megerősíteni nemzeti erők nemzetközi összefogását.
Mi, magyarországi és izraeli konzervatívok elég régóta itt vagyunk ahhoz, hogy tudjuk, a történelem nem áll meg senki kedvéért. Felesleges Bábel tornyát építgetni. Olyan pillanat sem lesz, amikor mi földi halandók teljes győzelmet hirdethetünk. De mind Izrael, mind Magyarország tovább járja saját útját a jövőbe.
Vállvetve védelmezve saját hitünket, kultúránkat, hagyományainkat és nemzeti létünket. Ez a mi tolerancia-ajánlatunk: mindenki csináljon, amit szeretne, csak minket hagyjanak normálisan élni.”
Ezt a cikket szerkesztőségünk az ünnep előtt készítette, és előre időzítve jelent meg az oldalon.
