Ilyen volumenű, sebészi pontossággal kivitelezett, összehangolt támadássorozatra korábban aligha volt példa a hadtörténelemben.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, legalább kilenc ember meghalt és több ezren megsebesültek, amikor kedd délután Libanon-szerte felrobbantak a Hezbollah terroristái által használt személyhívók.
Firasz Abiad libanoni egészségügyi miniszter egy esti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a robbanássorozatban 2750-en megsebesültek, köztük mintegy 200 ember kritikus állapotban van (a cikk írásakor már négyezer sebesültről szóló hírek is megjelentek egyes médiumokban).
A szaúd-arábiai Al-Hadath csatorna szerint mintegy 500 Hezbollah-terrorista vesztette el a látását a támadásban.
Számtalan videó kering az interneten a horrorisztikus sérüléseket szenvedett, megcsonkolt végtagú Hezbollah terroristákról, akik a robbanások után órákon át özönlöttek a libanoni kórházakba, túlterhelve az egészségügyi rendszert.
Hab a tortán, hogy az iráni állami média közölte: a támadásban (nem) meglepő módon Irán libanoni nagykövete, Mojtaba Amani is könnyebben megsérült, egy a közelében (zsebében?) felrobbanó személyhívó miatt.
Az arab világban ismert szíriai drúz újságíró (akinek az Al-Dzsazírán saját műsora és csak a Twitteren 6,6 millió követője van), Fitzal Al-Kasszem a Hezbollah elleni támadást történelmi jelentőségűnek nevezte az egyik bejegyzésében.
„Ami ma történt a Hezbollah-val, az a modern történelem legfantasztikusabb megelőző csapásának minősíthető. Izrael megelőző támadásához hasonlítható az egyiptomi légierő ellen a Hatnapos háború előtt. Ma a Hezbollahnak több ezer új rokkant harcosa lett, és
ha most belépnek a háborúba, a sebesülteknek még egy ágyat sem fognak találni a libanoni kórházakban, mert a kórházak most hemzsegnek a sérültektől.
Még rosszabb: a Hezbollah elvesztette biztonságérzetét és katonai kommunikációs eszközeit.” – írta.
A nem mindennapi támadás után a Hezbollah Izraelt vádolta meg annak végrehajtásával.
„Teljes mértékben az izraeli ellenséget tartjuk felelősnek ezért a bűnös agresszióért” – áll a terrorcsoport közleményében.
A terrorcsoporthoz csatlakozott Ziad Makari, libanoni tájékoztatási miniszter is, aki kijelentette, hogy országa elítéli az »izraeli agressziót«, ezzel ő lett az első libanoni tisztviselő, aki közvetlenül Izraelt tette felelőssé a támadásért.
Miért használ a Hezbollah csipogókat 2024-ben?
Sok más terrorszervezethez hasonlóan, a régimódi kommunikációs eszköznek számító személyhívókat a Hezbollah kifejezetten azért részesítette előnyben, mert nem a legmodernebb technológiát használják.
A Hezbollah vezetője, Hasszan Nasrallah még februárban figyelmeztette a terrorszervezet tagjait, hogy ne hordjanak maguknál mobiltelefonokat, mert Izrael azok segítségével nyomon követheti a mozgásukat és lehallgathatja őket.
Ezzel szemben a csipogók esetében elméletileg ez a probléma nem állt fenn.
Ami a telefonhasználat veszélyeit illeti, a Hezbollah számára figyelmeztető jelül szolgálhatott a terrorszervezet vezérkari főnökének bejrúti likvidálása még július végén. Ahogy arról lapunk is beszámolt, a Hezbollah belső kommunikációs hálózatának súlyos biztonsági rése vezetett a nehezen pótolható veterán parancsnok halálához.
A WSJ beszámolója szerint Shukr, a terrorcsoport alapító tagja egy telefonhívást kapott a likvidálása előtt, amelyben arra utasították, hogy menjen a dél-bejrúti Dahijeh negyedben lévő egyik lakóház hetedik emeletén lévő lakásába.
Röviddel a hívás után egy izraeli légicsapás végzett Shukr-val.
A lap által idézett Hezbollah-tisztviselő szerint a hívás valószínűleg olyasvalakitől érkezett, aki feltörte a terrorcsoport belső kommunikációs hálózatát.
Hogyan robbant fel a több ezer csipogó?
A Sky News Arabia forrásai szerint a mostani nagyszabású támadásra azért kerülhetett sor, mert a Moszad még a gyártási vagy szállítási fázisban hozzáférhetett a Hezbollah kommunikációs eszközeihez, mielőtt azok a terrorcsoport birtokába jutottak volna.
A hírügynökség egyik forrásának állítása szerint az izraeli hírszerzés a készülékek akkumulátorai mellé PETN-t (Pentaeritrit-tetranitrát), egy nagy erejű robbanóanyagot telepített, és
az akkumulátorok hőmérsékletének távolról történő megemelésével robbantotta fel őket.
Ezt a verziót erősíti a Wall Street Journal beszámolója is, miszerint a Hezbollah egyes tagjai érezték, hogy a csipogókészülékek felmelegednek, ezért páran még azelőtt megszabadultak tőlük, hogy felrobbantak volna.
“Egy csipogó akkumulátor valószínűleg nem képes elég gyorsan túlmelegedni ahhoz, hogy ilyen típusú károkat okozzon”
– nyilatkozta J. Andres Gannon, a Vanderbilt Egyetem katonai fegyverzetre szakosodott adjunktusa, aki ugyancsak azon a véleményen van, hogy valószínűsíthetően robbanóanyaggal voltak ellátva a csipogók.
A támadásról készül képek a detonáció jeleit mutatták Alex Plitsas, az Atlanti Tanács fegyverszakértője szerint is, aki egyetértett Gannon megállapításaival. „A lítiumion akkumulátorok kigyulladása egy [létező] dolog, de még soha nem láttam ilyet felrobbanni” – magyarázta Plitsas.
Az Al Jazeera egy libanoni biztonsági forrásra hivatkozva azt írta, hogy az egyes eszközökbe helyezett robbanóanyag súlya 20 gramm alatt volt. A forrás azt is elárulta, hogy a felrobbantott személyhívókat öt hónappal ezelőtt importálták Libanonba.
„A kibervilágban létezik egy olyan fogalom, amelyet „ellátási láncnak” neveznek” – magyarázta a Maarivnak nyilatkozva Oleg Brodt, a Ben-Gurion Egyetem kiberlaborjainak kutatási, fejlesztési és innovációs igazgatója.
„Sok támadás az ellátási lánc kompromittálásával történik. Egy elektronikus eszköz, például egy csipogó, számos alkatrészt tartalmaz, és mindegyik megfertőződhet rosszindulatú szoftverrel.
Ezt a malware-t úgy is meglehet tervezni, hogy megemelje az eszköz hőmérsékletét, meghibásodást okozzon, kigyulladjon, vagy akár robbanást is kiváltson”.
Brodt elmondta, hogy a robbanást eredményező láncreakciót az ún. „kill switch” néven ismert funkcióval hozhatták működésbe. Véleménye szerint a csipogókra telepített rosszindulatú szoftvert úgy tervezhették meg, hogy egy adott időpontban vagy a csipogóra küldött adott üzenet hatására felrobbantsa az eszközt.
„Lehet ez egy nem szabványos üzenet – valami szokatlan vagy akár halandzsa is -, amit egyszerre több száz vagy több ezer eszközre sugároznak, ami egyidejű robbanást okoz” – magyarázta Brodt.
Hogyan tovább?
Az Axios értesülései szerint a műveletet a hét elején hagyták jóvá a Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, valamint kabinetjének magas rangú tagjai és a biztonsági szolgálatok vezetői részvételével tartott biztonsági megbeszéléseken.
Erre azután került sor, hogy Amos Hochstein amerikai követ Izraelbe látogatott, és figyelmeztette Netanjahut egy nagyobb libanoni eszkaláció következményeire.
Ezzel párhuzamosan az izraeli biztonsági kabinet hétfő este úgy döntött, hogy a háborús célok között prioritássá teszi a libanoni határon élő izraeliek biztonságos visszatérését otthonaikba.
„Izrael folytatja a cselekvést e cél megvalósítása érdekében”
– közölte a miniszterelnöki hivatal.
A háborús célok aktualizálásáról szóló döntés azt hivatott jelezni, hogy Izrael a Gázai övezetről a libanoni front felé fordítja a figyelmét – közölték izraeli tisztviselők.
Egy, az ügyet ismerő forrás az Axiosnak azt nyilatkozta, a támadás jelzi, hogy új szakaszába lépett a Hezbollah elleni harc, miközben Jeruzsálem megpróbálja továbbra sem eszkalálni a helyzetet a teljeskörű háború kirobbantásának szintjére.
Az izraeli hadművelet célja az volt, hogy aláássa a Hezbollah önbizalmát, és azt az érzést keltse a soraiban, hogy teljesen beszivárogtak közéjük az izraeli titkosszolgálatok
– tette hozzá a forrás.
Az Axios forrása elmondta, hogy az izraeli hírszerző szolgálatok szerint a Hezbollah várhatóan egy Izrael elleni nagyszabású támadással fog válaszolni az őt ért csapásra.
Frissítés: Időközben megszólalt a libanoni csipogókat gyártó cég magyar ügyvezetője is, aki szerint nem mondott igazat a Gold Apollo.