Az egy évszázados tapasztalat alapján az izraeli hadsereg figyelme ramadánkor sem lankadhat egy pillanatra sem. Kornéli Beáta történész és Közel-Kelet kutató írása.
2024. március 11-ével köszöntött be a ramadán, vagyis az iszlám egyik pillére az egy hónapig tartó böjt, amit a Palesztin Iszlamista Dzsihád a „terror hónapjává” nyilvánított. Abu Hamza pedig fokozná a régió arab országai és az Irán-barát csoportok támadását Izrael ellen. Valami hasonlót nyilatkozott Iszmáíl Hanije a Hamász „politikai szárnyának” vezetője is, olvasható a The Jerusalem Post hasábjain.
A ramadán és az iszlamista terrorcselekedetek közötti mintázatra kerestem adatokat, de néhány pszichoszociológiai tanulmányon kívül, ami a holdfázis emberi elmére gyakorolt hatásaival kapcsolatban közölt grafikonokat semmit sem találtam.
Így kénytelen voltam a magam kutatási anyagára hagyatkozni és előhúzni a kalapból egy alig ismert esetet, ami tökéletes korrelációt mutat napjaink eseményeivel. Ez pedig nem más, mint az 1920-ban kitört zsidóellenes atrocitás nabi Músza ünnepén.
Ez is pontosan a sajtóval kezdődött, ami mögött a szíriai és palesztinai szélsőséges arab nacionalista politikai kudarcok húzódtak meg.
A politikai alapszituáció: épp akkor űzték el a francia mandátumterületről Feiszált, így az arab elit tervei a független Szíriai Királysággal vagy még inkább Nagy-Szíriával kapcsolatban kútba estek. A kérészéletű Feiszál-kormány alatt hivatalt vállaló szélsőséges nacionalisták hirtelen állás nélkül maradtak. A legtöbbjük Palesztinába szivárgott át és itt folytatta tovább a független arab állammal kapcsolatos tevékenységét. Gyakorlatilag ez az a pont, amikor a szíriai nacionalisták találkoztak a palesztinai arab szélsőségesekkel, aminek Palesztina vált az utolsó fellegvárává. Ékes példája ennek a szíriai Izz ad-Dín al-Kasszám az első iszlám fundamentalisták egyike, akiről a Hamász a Kasszám Brigádjait nevezte el.
Szóval követelték a Balfour-deklaráció visszavonását, a zsidó bevándorlás beszüntetését és a szabad arab önkormányzatot.
Száz éve ugyanaz a lemez, ugyanazokkal a módszerekkel. Mivel is?
Először is a tömeg manipulációjával. Az első és legfontosabb fegyverük a sajtó volt. Zsidóellenes vezércikkekkel szították fel a palesztinai arab lakosság gyűlöletét. Pedig eleinte a muhtárok (falufőnökök) szívesen fogadták a brit Palesztinába áramló zsidó tőkét. Kávéházakban, magánlakásokban folytatták mérgező agitációjukat, a Bejrútból érkező pénzekből pedig földalatti tevékenységre is futotta.
Az eredményre pedig nem kellett sokat várniuk. Nabi Músza, azaz Mózes próféta ünnepén, ami akkor 1920 április 4-ére esett a muszlim hívők Jeruzsálem és Hebron környékéről a jerikói úton Mózes sírjához zarándokoltak. (Mózest az iszlám vallás a hebroni pátriárkának tekinti.) Amikor az ünneplők megérkeztek, Jeruzsálem arab polgármestere beszédével feltüzelte a tömeget. A muszlim agitátorok pedig Feiszál nevét skandálva tovább szították az indulatokat. Vélhetően azzal a céllal, hogy befolyást gyakoroljanak az épp akkor ülésező San Remó-i konferencia résztvevőinek Palesztinával kapcsolatos döntéseire. Az arab csendőrök a tüntetők mellé álltak. A tömeg hamarosan kezelhetetlenné vált és a zsidó lakosságnak esett. Az atrocitásokban legalább 160 zsidót sebesítettek meg. A zavargásokat a britek csak három nap múlva tudták lecsendesíteni.
A két legfőbb felbujtó, Háddzs Amín al-Huszeini és Áref al-Áref csak enyhe börtönbüntetést kapott, míg Vlagyimir Zsabotyinszkijt, aki a felfordulás alatt megpróbált zsidó önvédelmi csoportot szervezni a katonai bíróság 15 (!) évre ítélte.
Mintha az ENSZ is hasonlóan működne napjainkban, a terroristáknak nyújt védelmet és a brutalitást elszenvedő áldozatokat ítéli el.
A lényeg, hogy nabi Músza 1920-as ünnepe sajnálatos látlelete annak a több évtizedes gyakorlatnak, hogy szélsőséges palesztinai arab körök hogyan képesek felhasználni a vallási ünnepeket a lakosságuk befolyásolásán keresztül a békés zsidó lakosság ellen.
Az 1973-as arab-izraeli konfliktus jom kippúri háborúként vonult be a köztudatba, amikor is az egyiptomi és szíriai csapatok együttes támadást intéztek Izrael ellen. De abban az évben az engesztelés napja egybeesett a ramadán havi böjttel, így a történetírás ramadán háborúnak is nevezi ezt az összecsapást. Ennél sokkal lényegesebb az az elem, hogy bár az összeütközés az arabok katonai vereségével végződött, mégis hozzájárult az 1967-es megtépázott önbizalmuk helyreállításához.
A „Badr” nevet viselő hadművelet az iszlám nevében folyt, utalva a 623-as badri csatára, amelyben Mohamed próféta legyőzte a mekkaiakat.
Visszatérve pedig a Hamász Kasszám Brigádjainak névadójához, Izz ad-Dín al-Kasszámhoz, aki Szíriából Palesztinába menekülve 1925-ben egy ötpontos tervet dolgozott ki, mégpedig felkészíteni a palesztin (arab) elméket a felkelésre, titkos forradalmi sejteket alakítani, fegyvert, pénzt és hírszerzési adatokat gyűjteni, zsidókat ölni, valamint általános fegyveres felkelést kirobbantani a britek és a zsidóság ellen. Kasszám híveket szerzett magának, aminek eredményeképp 1930-ra titkos szervezete egész Észak-Palesztinát behálózta. Majd 1936-ban kirobbantotta az arab felkelést a palesztinai zsidók és a brit adminisztráció ellen, ami egészen 1939-ig tartott. Ugyan a zsidóság ellen szervezkedett, de egy brit rendőri rajtaütés során vesztette életét. Ám a palesztinai arab köztudatban ez a szíriai fazon vált az első nemzeti hősükké.
Az egy évszázados tapasztalat alapján az izraeli hadsereg figyelme ramadánkor sem lankadhat egy pillanatra sem, amelynek célja sosem a pusztítás volt, hanem a pusztítás megállítása és a határozott önvédelem.
Ez az írás eredetileg a Kalandos Közel-Kelet oldalán jelent meg. Kornéli Beáta további írásai itt olvashatóak.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
dr. Kornéli Beáta összes cikkét elolvashatja itt.
Az eredményre pedig nem kellett sokat várniuk. Nabi Músza, azaz Mózes próféta ünnepén, ami akkor 1920 április 4-ére esett a muszlim hívők Jeruzsálem és Hebron környékéről a jerikói úton Mózes sírjához zarándokoltak. (Mózest az iszlám vallás a hebroni pátriárkának tekinti.)
Mozesnek nincs sírja. Az Örökkévaló temette el, nem tudjuk hogy hol.