Izrael jogos önvédelme a Hamász 1988-as kartájának tükrében

Az eredeti dokumentumokban az a jó, hogy egyértelműek, világos célok, teendők vagy kötelezettségvállalások összesége, amelyek esetében nem lehet mellébeszélni. A baj, hogy kevesen olvassák, a többség inkább értelmezésekre, hírekre vagy újságcikkekre hagyatkozik az eredeti szövegek helyett. Kornéli Beáta történész és Közel-Kelet kutató írása.

Gondoltam hagyjunk fel ezzel a berögződéssel és nézzük meg a Hamász 1988-as kartájának legfontosabb pontjait a tisztánlátás kedvéért. Bár a szervezet 36 éve van jelen Gázában, Izraelben, Ciszjordániában, 2023. október 7-ével mutatta meg igazi arcát. A döbbenet pedig az, hogy az események után a világsajtó, a neoliberálisok, a közvélemény, különösen a nyugati fiatalok egy része e szélsőséges iszlamista terrorszervezet mellett tört lándzsát. Teljesen figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a Hamász bestiális kegyetlenséggel mészárolt le fegyvertelen civileket. Ez már azért is aggasztó, mert ha egyszer meg lehetett tenni, akkor máskor is meg lehet,

gyakorlatilag a világ bármely pontján és borítékolható, hogy a közvélemény egy része nem az áldozatok, hanem az agresszor mellett fog kiállni.

Mi a legnagyobb baj azokkal, akik a Hamászt támogatják? Képtelenek vagy nem akarnak különbséget tenni egy szélsőségesen zsidó- és nyugatgyűlölő fundamentalista csoport és általában a muszlim arabok között, akikre a Hamász ugyanakkora veszélyt jelent, mint a zsidókra, a keresztényekre vagy a nyugati civilekre.

Miért? Mi a baj a Hamásszal?

A legnagyobb baj, hogy a Nyugat, a nyugati kultúra ugyanolyan ellensége, mint a zsidóság.

Nem ismeri el Izrael nemzetközi jogi garanciáit, törvényes államiságát, a nyugati értékrendet, a nemzetközi jogot, a nemzetközi szervezeteket és bíróságokat vagyis a nemzetközi rend és egyezmények fölé helyezi önmagát. Az egyetlen programja minden és mindenki elpusztítása, a saját szervezetén, a saját palesztinai arab lakosságán belül is komoly tisztogatásokat végez azok között, akik a kiegyezés, a békés egymás mellett élés, fejlődés elvét vallják.

Mi a másik baj? A fundamentalista terrorista alvósejtek a világ összes pontján akcióra készen figyelnek.

Tesztelik a közvéleményt, tesztelik a nyugati kormányok reakcióit, próbálják felmérni meddig mehetnek el, hol a határ és mi a következmény?

Tehát azt kell látni Izrael harcában, hogy nem csak önmagukért, az államukért, saját létükért és törvényes jogaikért, hanem egy biztonságos arab Közel-Keletért, a klasszikus nyugati civilizációért, a demokratikus jogokért, értünk és a nyugati kultúráért is harcolnak.

Tisztelet a hősöknek! Ha ők elbuknak, mi is elbukunk.

Elkerülhető-e a bevonulás Dél-Gázába?

Robert C. Castel, lapunk főmunkatársának bejelentkezése Izraelből.

És most lássuk a Hamász kartát, az eredeti szöveg 13 oldalból és 36. cikkelyből áll, aki magyar nyelven szeretné olvasni megtalálja: Lugosi Győző: Dokumentumok a Közel-Kelet XX. századi történetéhez c. gyűjteményében, 545-557 o.

Aki angolul szeretné olvasni: https://avalon.law.yale.edu/20th_century/hamas.asp

Én pedig terjedelmi okok miatt egy kivonatot teszek közzé:

A PALESZTINAI ISZLÁM ELLENÁLÁSI MOZGALOM (HAMÁSZ) KARTÁJA (1988)

A Hamász céljai:

Az Iszlám Ellenállási Mozgalom olyan kiemelkedő palesztin szervezet, amely Allahnak, az Ő útjának és az iszlámnak fogadott hűséget. Arra törekszik, hogy Allah zászlaja lobogjon Palesztina minden szegletében. (6. cikkely)

Izrael elpusztításáról:

„Izrael addig fog létezni, amíg az iszlám el nem törli, ahogyan előtte másokat is eltörölt.” (Preambulum, Hasszán al-Banna mártír imám, a szent emlékezetű)

„Csatánk a zsidókkal dicsőséges és hosszadalmas, megköveteli minden áldozatos erőfeszítés mozgósítását. Ezt a szakaszt újabbaknak kell majd követniük.” (Bevezetés)

A terület kizárólagos muszlim jellege:

Palesztina földje iszlám vakf (elidegeníthetetlen (!) szent birtok), amelyet a jövő muszlim nemzedékek számára szenteltek fel az Ítélet Napjáig. Senki nem mondhat le róla vagy annak bármely részéről, és nem hagyhatja el a területét. (11. cikkely)

„Palesztina iszlám föld, ezért felszabadítása minden muszlim egyéni kötelessége bárhol is éljen.” (13. cikkely)

A dzsihádra való felhívás:

„Azon a napon, amikor az ellenség elbitorolja a muszlim föld egy darabját, a dzsihád minden muszlim egyéni kötelességévé válik. A zsidó földfoglalással szemben kötelező a magasba emelni a dzsihád zászlaját. (15. cikkely)

A hadoszlopok összezárnak, a harcosok más harcosokhoz csatlakoznak, és a tömegek az iszlám világban mindenütt elő fognak lépni válaszul a kötelesség hívására, hangosan hirdetve: „Éljen a dzsihád!” Ez a kiáltás eléri az egeket, és addig fog hangzani, amíg el nem érik a felszabadítást, a megszállók legyőzését és Allah győzelmét. (33. cikkely)

Adattudós: Valami nagyon nem stimmel a Hamász által közölt számokkal

Abraham Wyner szerint a háború kezdete óta közölt adatok azt mutatják, hogy a hivatalos civil halálos áldozatok száma „statisztikailag lehetetlen”.

A tárgyalásos békerendezés elutasítása:

Békekezdeményezések, a békés megoldások és nemzetközi konferenciák ellentmondanak az Iszlám Ellenállási Mozgalom elveivel, ezek a konferenciák nem többek, mint eszközök arra, hogy a hitetleneket nevezzék ki döntőbírónak az iszlám földje felett. Nincs más megoldás a palesztin problémára, mint a következő dzsihád. A kezdeményezések, a javaslatok és a nemzetközi konferenciák időpocsékolás és hiábavalóság. (13. cikkely)

Az izraeli-egyiptomi békeszerződés elítélése:

Egyiptomot nagymértékben kivonták a cionizmus elleni küzdelemből, az áruló Camp David-i megállapodás révén. A Cionisták megpróbálnak más arab országokat is hasonló megállapodásokra jutni, hogy kivonják őket a harcból. A cionizmus elleni harc köréből való kilépés hazaárulás és átkozott legyen az, aki ilyen cselekményt követ el. (32. cikkely)

A zsidóság elpusztítására való felhívás:

Az Ítélet Napja nem fog bekövetkezni, amíg a muszlimok nem harcolnak a zsidók ellen és meg nem ölik őket. „Akkor a zsidók sziklák és fák mögé bújnak majd, és a sziklák és fák kiáltani fognak: „Ó, muszlimok, egy zsidó rejtőzik a fák mögött gyertek és öljétek meg.” (7. cikkely) (Al-Bukhári és Muszlim hádísza)

Abszurd antiszemita propaganda:

A cionizmus ármánykodásának nincs vége és Palesztina után, újabb területekre fognak áhítozni a Nílustól az Eufrátesz folyóig. Amikor majd felemésztik azt a területet, amelyre rátették a kezüket, akkor további terjeszkedésre fognak vágyni. A tervük kidolgozva vár a „Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvében. (32. cikkely)

Mindenki ellen:

„Mondd azoknak, akik hitetlenek: „Vereséget fogtok szenvedni és gyehennára fogtok összegyűjteni. Milyen nyomorult fekhely. ” Korán 3:12 (…) Ostoba vallásukon csakis az iszlám igaz hite képes fölülkerekedni. Bármely hitet csak hit tud legyőzni, és végső soron a győzelem az igazaké, mert az igazság bizonyosan győzedelmes.

Palesztina, 1409. Muharram1.; 1988. augusztus 18.

Ez az írás eredetileg a Kalandos Közel-Kelet oldalán jelent meg. Kornéli Beáta további írásai itt olvashatóak.

Fény a gázai alagút végén 9. – Mennyit ér egy halott zsidó?

Azzal a Palesztin Hatósággal akar Amerika palesztin államról tárgyalni, mely gáláns díjszabás mellett fizet minden zsidógyilkos terroristának. Amichay Mihály Éva jegyzete.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.