A Hamász terroralagút-hálózata a Gázai övezetben még kiterjedtebb, mint korábban gondolták – idézett a The New York Times magas rangú izraeli védelmi tisztviselőket, akik szerint az új becslések szerint a gázai terrorhálózatnak több mint 5700 bemeneti aknája van.
Az elmúlt hetekben Hán Júniszban végrehajtott intenzív terrorellenes harci műveletek nyomán Izrael most úgy véli, hogy az iszlamista csoport 600-700 km földalatti terrorinfrastruktúrát épített ki Gázában, szemben a korábbi 400 km-es becsléssel.
A Times „rendkívüli”-nek nevezte a friss izraeli hírszerzési becslését, különösen annak fényében, hogy az övezet 41 kilométer hosszú, szélessége 6 és 12 kilométer között változik, (így Budapestnél jóval kisebb területen él több mint két millió ember).
Az amerikai lap által írt egy olyan esetről is, amelyben IDF katonái rajtaütöttek egy Hamász-terrorista lakhelyén, ahol egy csigalépcsőt fedeztek fel, amely egy hét emelet (!) mély alagútba vezetett.
Az izraeli hírszerzés szerint csak Hán Júnisz alatt mintegy 160 km alagút húzódik – jegyezte meg a Times.
Jahja Szinvár, a Hamász gázai vezetője, aki az október 7-i, mintegy 1200 izraeli lemészárlásával végződő támadást kitervelte, vélhetően maga is a Hán Júnisz-i alagútrendszerben rejtőzködik, ahol állítólag nagyszámú tússzal vette körül magát, megakadályozva ezzel, hogy az IDF légicsapást hajtson végre a tartózkodási helye ellen.