28 elszenesedett olajbogyó-mag, avagy hogyan bizonyították a régészek Dávid és Góliát történetének valódiságát?
Régészek egy csoportja úgy véli, megtalálta a helyet, ahol a Tánách, a zsidó Biblia egyik legismertebb története, Dávid és Góliát küzdelme játszódott. A nemzeti parkká alakított, háromezer éves történelemre visszatekintő helyszín modern kori neve Hurvát Kájáfá, és Jeruzsálemtől délnyugatra, Bét Semes közelében fekszik, az Elá-völgy fölött. Joszef Garfinkel feltáró régész véleménye szerint a datálás kulcsát a 2007 és 2013 között a helyszínen talált, elszenesedett olajbogyó-magok jelentették. A carbon-14 vizsgálatból ugyanis megállapítható volt a magok kora, és ebből kiderült, hogy a terület már a polgári időszámítás kezdete előtti X. században is lakott volt.
„Ez az egyetlen fennmaradt lelőhely Dávid király korából”
– mondta a professzor, aki a Jeruzsálemi Héber Egyetem régészeti intézetét vezeti. A régészek feltártak két városkaput, a nyugatit, mely a bibliai filiszteusok egyik városa, Gát felé nézett, valamint a délit, mely Jehuda királysága felé tekintett. Az összes tényezőt figyelembe véve Hurvát Kájáfát a Dávid és Góliát történetében említett Sáárájim (a.m. két kapu) városával azonosították. „Ekkor fölkeltek Izrael és Jehúda emberei, riadoztak és üldözték a filiszteusokat egészen a völgy felé és Ekrón kapuiig; és elestek a filiszteusok megöltjei Sáarájim útján egész Gátig és egész Ekronig” – írja Smuél (Sámuel) próféta (1Smuel 17:52).
A déli kapu mellett álló építményben kultikus szobát találtak, benne két épület modelljét, az egyik agyagból, a másik mészkőből készült. Ez utóbbi alapján egyértelműen bizonyítható, hogy a Tánáchban leírt királyi stílusú építészet, mely a Szentélyt és a palotát is jellemezte, ezen a vidéken is ismert volt.
Az ásatás másik vezetője Garfinkel mellett az izraeli Régészeti Hatóság régésze, Száár Gánor volt. Csapatuk az egyik feltárt épületet Dávid palotájaként azonosította, a másikat pedig hatalmas királyi raktárként. Az építkezésekhez a jelek szerint majdnem százezer tonnányi követ használtak fel.
Garfinkel szerint Hurvát Kájáfá ékesen bizonyítja, hogy a bibliai szövegek valódi történelmi eseményekről tudósítanak. Dávid király uralkodása előtt az ország lakosai tanyákon, törzsi közösségekben éltek. Ezek a területek az i. e. X. század környékén váltak városias központokká. „Ez a helyszín a Dávid király korában bekövetkezett társadalmi változásokat mutatja.
Bizonyítékaink vannak arra, hogy valóban végbement az urbanizációs folyamat, és hogy a bibliai hagyomány pontos.”
Hurvát Kájáfában megfigyelhető Jehuda királyságának tipikus várostervezése, ami arra utal, hogy Dávid király korában az erősen centralizált állam határozta meg a városi építkezéseket. A helyszínen talált ciprusi agyagedények és a Jordániából, illetve Egyiptomból importált, korábban feltehetőleg illat- vagy gyógyszereket tartalmazó tartályok „mutatják, hogy a város gazdasági szempontból is erős volt”. Az ősi civilizáció mindennapjairól tanúskodtak a bárány-, kecske-, tehén- és halcsontok ezrei. A jellegzetes, kettős kazamata-falak a falak közti teret kamrákra osztó átlós falszakaszokkal a korabeli várostervezés tipikus példáit jelentik.
Garfinkel kiemelte, hogy az Elá-völgy, ahova Hurvát Kájáfá tekint, stratégiai fontosságú volt Dávid korában, mivel a tengerparttól vezetett Jehuda királyságának szívébe, és olyan fontos városokba, mint Hevron vagy Jeruzsálem.
A hét ásatási szezon fáradságos munkájával feltárt helyszínen talált tárgyi emlékek – a fent említett modellek, kegytárgyak, valamint az egyik legrégebbi ismert héber írástöredék – a jeruzsálemi Izrael Múzeumban és tőszomszédságában a Bibliai Országok Múzeumában kaptak helyet. Az ötszáz hektáros területből új település helyett nemzeti park lett, köszönhetően Garfinkel kitartó lobbizásának.
„Ez életem legnagyobb eredménye. Segítettem megmenteni az Elá-völgyet”
– mondta elégedetten.
Ez a cikk eredetileg a Zsido.com oldalán jelent meg.
