A legendás varsói felkelés és a zsidó ellenállás különböző módszerei állnak a Jad Vasem idei jom hasoá megemlékezésének középpontjában.
Amióta a Knesszet 1951-ben elfogadta a „Holokauszt és a gettófelkelés emléknapját” létrehozó határozatot, ugrásszerűen bővült annak megértése, hogy mit jelent ellenállni a náciknak.
A jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt-emlékközpont idei, április 18-i jom hasoá (holokauszt emléknap) központi témájának címe
„Zsidó ellenállás a holokauszt idején: A varsói gettófelkelés 80. évfordulója alkalmából”.
A fegyvert ragadó zsidók példáinak kiemelése mellett figyelmet kapnak azok a módszerek is, ahogyan a zsidók lelkileg ellenálltak elnyomóiknak.
„Nem minden ellenállás volt fizikai, a lelki ellenállás még a fizikai harcnál is elterjedtebb volt, mert mindenki és bárki gyakorolhatta, függetlenül a körülményeitől és erőforrásaitól”
– mondta Simmy Allen, a Jad Vasem szóvivője.
Allen a The Times of Israelnek kiemelte, hogy
„a nácikkal dacoló ellenálláshoz az is hozzátartozott, hogy megőrizzük emberségünket”.
A varsói gettófelkelés idején több száz gyengén felfegyverzett zsidó harcos több, mint egy hónapig tartotta vissza a német SS-egységeket. Zsidók ezrei bunkerekben rejtőztek el, mire az SS elrendelte a gettó épületről épületre történő felgyújtását, és az így keletkezett pokoli tűzvész több ezer ember életét oltotta ki.
„Férfiak és nők, idősek és gyerekek ezreiben lobbant fel az ellenállás elszántsága, egy olyan akarat, amely legyőzi a természetes szorongást, a haláltól és a nélkülözéstől való félelmet”
– írta a szemtanú Hersh Wasser, a varsói gettó titkos „Oneg Shabbat” csoportjának tagja.
„A tömegek megértették, hogy a feladással szembeni ellenállással egyedülálló módon harcolnak az ellenség ellen, akadályozva annak pusztító tetteit”
– írta Wasser.
„A németek kénytelenek voltak minden egyes óvóhelyet és bunker elfoglalásához a teljes fegyverzetük bevetni”.
Annak érdekében, hogy az emberek az ellenállást több szemszögből is lássák, a Jad Vasem online programokat és egy helyszíni kiállítást hozott létre a művészetről, mint a holokauszt-ellenállás egyik formájáról.
„Bárki, akinek sikerült segítenie zsidó embertársának a holokauszt alatt, megosztva a csekély ételadagját, átvéve annak a munkáját, aki nem tudta teljesíteni a napi munkakvótát, vagy művészetet alkotva ebben a szörnyű időszakban, az ellenállt, és nem adta fel”
– mondta Allen.
A Jad Vasem „Személyes mérföldkövek a holokauszt idején” című online kiállítása azt mutatja be, hogy a zsidók hogyan tartották be a vallási hagyományokat és hogyan tisztelték meg egymást – például egy bar micvóval Terezinben vagy egy „sárga csillagos” esküvővel Amszterdamban.
Az auschwitzi foglyok által készített, színes illusztrációval ellátott születésnapi üdvözlőlap borítóján három rab áll nevetve, csíkos egyenruhában. A többrétegű, kihajtható kártya vidám jeleneteket ábrázol a címzett életéből, többek között a szabó munkájából, valamint komor jeleneteket a német koncentrációs táborokból.
A Jad Vasem szerint a pazarul megtervezett kártya David Goldstein fogoly számára készült 1945 első hetében, nem sokkal azelőtt, hogy a legtöbb auschwitz-birkenaui rabot halálmenetre kényszerítették.
A „Személyes mérföldkő” dokumentumok egy másik csoportja a német származású túlélő Martin Weilre vonatkozik, különösen az 1936-os bár micvójára a náci uralom baljós uralma alatt. Három évvel később, 1939-ben Weil sürgette szüleit, hogy engedjék el őt a”Kindertransport” mentőakcióval Angliába, ami végül megmentette az életét.
A Weil történetéhez kapcsolódó tárgyi emlékek között megtalálható Weil eredeti bar micvó beszéde, és egy távirat, amelyet Weilnek küldtek a németországi szülei Angliába. A távirat megírása után néhány héttel Weil szüleit és testvéreit Auschwitz-Birkenauban meggyilkolták.
„Tizenhat éves voltam, lelkes és eltökélt, hogy elmegyek”
– mondta később Weil.
„Eljött az idő… abban a pillanatban, amikor Hamburgban felszálltam a Kindertransport hajóra, a fellegekben jártam. Biztos voltam benne, hogy a többiek követni fognak oda”
– mondta Weil, akit élete végéig kísértett, hogy elhagyta a családját Németországban.
A németek elleni fegyveres ellenállás a leglátványosabban Varsóban zajlott, de a zsidók több tucat más gettóban és a náci haláltáborokban is fegyverrel vágtak vissza.
Például a németországi Sobibor és Treblinka „szökésbiztos” haláltáborokat a varsói gettófelkelés után néhány hónappal zsidó foglyok törték fel és gyújtották fel. A két haláltábori felkelés logisztikailag nem kapcsolódott egymáshoz, de mindkét esetben néhány fogoly megszökött és túlélte a háború hátralévő részét.
1941 végén, mielőtt Sobibor és Treblinka működésbe lépett volna, Abba Kovner, a zsidó ellenállás úttörője találkozott a litvániai vilniusi gettóban a közösség vezetőivel. Kovner megjegyzései mélyen felkavarták hallgatóságát, de szavai prófétikusnak bizonyultak:
„Van-e esély a megmentésükre? Meg kell adnunk az igaz választ, még ha kegyetlen is. Nem. Nincs menekvés”
– mondta Kovner, aki arra buzdította a gettó vezetőit, hogy fontolják meg a fegyveres ellenállást Németország azon tervével szemben, hogy minden európai zsidót megöljenek.
„A válaszunknak még világosabbnak kell lennie – talán van lehetőség arra, hogy zsidók tíz vagy százai megmeneküljenek: De népünk egésze, a német megszállás alatt álló területen élő több millió zsidó számára nincs esély”
– mondta Kovner, aki futárokat – többnyire nőket – aktivizált, hogy ellenállási üzenetét más gettókba is eljuttassa.
Akár fegyveres harcok, akár lelki ellenállás révén, a német népirtó gépezet csapdájába esett zsidók ezrei bizonyították, hogy hajlandóak életüket kockáztatni a zsidó becsület megőrzéséért. Néhányan közülük fegyvert ragadtak a nácik ellen; mások tollat és papírt (és fényképezőgépet) használtak, hogy megörökítsék az európai zsidóság pusztulását.
„Az asszonyok szüntelenül dolgoztak, tésztát gyúrtak, kenyeret készítettek és tésztát főztek”
– írta Mordekhai Lanski naplóíró a varsói gettóban a felkelés előtti életről.
„Ahogy dolgoztak, a tésztát hordták a pékségekbe, arcukon a felfokozott feszültség és a szinte vallásos aggodalom kifejezése tükröződött; arra készültek, ami következik”
– írta Lanski.
„Senki sem gondolt arra, hogy önként menjen Treblinkába. Ezek az emberek, a korábbi deportálások túlélői, most mindent előkészítettek, ami a hónapokig tartó bujkálásban való túléléshez szükséges”.
| A jom hasoá a második világháborús népirtás során meggyilkolt zsidó áldozatok emléknapja, Izraelben nemzeti gyásznap. A héber naptár szerint a tavasz első hónapja, niszán hó 27-én tartják. Az egyetlen kivétel, ha 27-e szombatra esik, ilyenkor egy nappal eltolódik.
A gyásznap délelőttjén 11 órakor Izrael-szerte megszólalnak a szirénák, amikor két percre megáll a közlekedés. A jom hasoá napnyugtakor jön be, és másnap napnyugtáig tart. 2023-ban április 17-én, hétfőn este kezdődik, és április 18-án, kedden este ér véget. |
