Nyolcvan éve, 1943. április 19-én tört ki a varsói gettófelkelés, a második világháború legjelentősebb zsidó ellenállási akciója, az első felkelés a megszállt Európában, amely súlyos presztízsveszteséget okozott a náciknak.
Lengyelország 1939. szeptember 1-jei lerohanása után a németek megkezdték a több mint hárommilliós lengyel zsidóság módszeres üldözését. Európa legnagyobb gettóját 1940 október-novemberében Varsóban hozták létre, a három méter magas fallal körülvett, 3,4 négyzetkilométernyi területre félmillió embert zsúfoltak össze. Egy szobában akár húszan is laktak, kevés volt a víz, az áram és a tüzelő, gyakoriak a járványok. A napi 184 kalóriás fejadag kevés esélyt adott a túlélésre, 1941 januárja és 1942 júniusa között 75 ezren haltak éhen vagy valamilyen betegségben. Míg a többség éhezett, a gettó csempészekből, feketézőkből álló „arisztokráciája” óriási összegeket keresett.
A falakon belül a zsidó rendőrség tartotta fenn a „rendet”, de inkább hajtóvadászatokat rendezett a rejtegetett vagyonokat keresve. A németek utasításait az Adam Czerniaków vezette Zsidó Tanács (Judenrat) hajtotta végre, de a testület az élet elviselhetőbbé tételén is munkálkodott, ingyen konyhát, iskolákat működtetett, újságot adott ki. Czerniaków arra törekedett, hogy a németek közvetlenül ne avatkozzanak bele a gettó életébe, igyekezett némi együttérzést is ébreszteni bennük, kevés sikerrel. Sorstársai között nem volt népszerű, a kibontakozó földalatti ellenállási mozgalom kollaboránsnak minősítette.
A náci vezetés 1942. január 20-án a wannseei konferencián döntött a zsidókérdés „végső megoldásáról” (Endlösung), azaz a zsidóság megsemmisítéséről. A varsói gettó felszámolását 1942. július 22-én kezdték el: a Grossaktion Warschau fedőnevű műveletben naponta hétezer zsidót vagoníroztak be „áttelepítésre”, a két hónap alatt elhurcolt 300 ezer ember közül 254 ezer Treblinka gázkamráiban végezte. Az SS-katonák a gettó utcáin hatezer embert lőttek le, százak – köztük Czerniaków is – öngyilkosságot követtek el, a deportálások leállításakor a gettóban alig 60 ezren, többségükben erős, tettre kész fiatalok maradtak.
Bennük fogalmazódott meg a földalatti ellenállási mozgalom fegyveres ellenállássá szervezésének gondolata. Az 1942. július 28-án megalakult Zsidó Harci Szervezet (Zydowska Organizacja Bojowa, ZOB) élére novemberben Mordechaj Anielewicz állt. Első akciójukat 1943. január 18-án hajtották végre a deportálásokat folytatni akaró SS-egységek ellen. A meglepett németek néhány napos küzdelem és hatezer ember összegyűjtése után kénytelenek voltak meghátrálni. A siker adta az erőt a felkelés megszervezéséhez. A ZOB szűkös lehetőségeivel élve fegyvereket szerzett be, többek között az 1944-es varsói felkelést kirobbantó Honi Hadsereggel (Armia Krajowa) is felvették a kapcsolatot, készleteket halmozott fel, bunkereket épített. Március-áprilisban a gettó már lényegében az irányításuk alatt állt, a felkelést a következő német katonai akcióhoz időzítették.
Amikor 1943. április 19-én, pészah előestéjén kétezer német katona kerítette be a gettót, hogy befejezzék a kiürítést, a ZOB, a lengyel hadsereg volt tisztjeit tömörítő Zsidó Harci Szövetség (Zydowski Zwiazek Wojskowy, ZZW) és az ellenállási mozgalom összesen 1000-1500 fegyverese felvette velük a harcot. A varsói SS vezetője, Jürgen Stroop vezérőrnagy páncélosokat, lángszórókat, az épületeket felrobbantó utászokat, naponta ezernél több katonát és rendőrt vetett be az elszántan védekező ellenállókkal szemben, akik váratlanul nagy veszteségeket okoztak. A harcok házról házra folytak, s miután Heinrich Himmler, az SS vezetője kiadta a parancsot a gettó teljes felszámolására, a terület lángtengerré változott.
A németek a ZOB főhadiszállását május 8-án érték el, s mert behatolni nem tudtak, harci gázt vetettek be. A körbekerített ellenállók, köztük Mordechaj Anielewicz, megfulladtak vagy öngyilkosok lettek. A vezetést Anielewicz helyettese, Marek Edelman vette át, de a zsidó harcosok többsége ekkor már halott volt. A felkelés szimbolikus végét a Tlomacka utcai nagy zsinagóga május 16-i felrobbantása jelentette, de szórványos összecsapások még hetekig folytak. A felkelésben közel 13 ezer zsidó (mintegy felük elevenen megégett vagy mérges gázt lélegzett be) és mintegy 300 SS-katona vesztette életét (a hivatalos propagandában ennél jóval kisebb szám szerepelt), a gettó életben maradt lakóit haláltáborokba szállították, a területet a földdel tették egyenlővé.
A felkelés leveréséről szóló, 31 dokumentumot és 53 fotót tartalmazó, „Nincs többé zsidó negyed Varsóban!” című Stroop-jelentést 2013-ban, a felkelés 70. évfordulóján tették közzé Lengyelországban. A Himmlernek címzett, a nürnbergi perben bizonyítékként felhasznált beszámoló három bőrkötéses példányából kettő maradt fenn, az egyiket az amerikai nemzeti levéltárban, a másikat a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetében őrzik, 2017-ben az UNESCO felvette A világ emlékezete program dokumentumlistájára.
A felkelés leveréséért felelős Stroopot 1945-ben az amerikaiak átadták Lengyelországnak, ahol 1951-ben halálra ítélték, s egy évvel később az általa elrendelt szörnyűségek helyszínén felakasztották.
Kazimierz Moczarski, a Honi Hadsereg tisztje Beszélgetések a hóhérral címmel írta meg a német tábornokkal a börtönben folytatott beszélgetéseit – a sors iróniája, hogy a kommunisták által bebörtönzött Moczarski cellatársa volt az öccse haláláért is felelős Jürgen Stroopnak. A titokban írt kézirat teljes változata Lengyelországban csak a kommunizmus bukása után, 1992-ben láthatott napvilágot.
