A progresszíveket jobban érdekli a szemantika, mint az emancipáció – írja a szerző.
Ayaan Hirsi Ali azzal kezdi a cikkét, hogy az idei év női szemszögből vegyes volt. Egyrészt reménykeltő az iráni nők lázadása a vallási rendőrség ellen, másrészt elkeserítő, hogy a nyugati országokban kihúzták a „nő” szót a szókincsből, mintha nem is léteznének nők.
„Ez az elmúlt 12 hónap paradoxona: a nők létét éppen ott kérdőjelezik meg, ahol a női emancipáció a legmesszebbre jutott, miközben ott, ahol a nők továbbra is a becsület és a tisztaság középkori fogalmainak béklyóiban élnek, az igazi feminizmus a legerősebb”
– írja az emberi jogi aktivista.
Ali szerint nem helyes a nő szó kitörlését egyszerűen „kultúrharci kérdésként” elutasítani.
„Ahogy Helen Pluckrose és James Lindsay 2020-ban megjelent Cinikus elméletek című könyvükben megjegyezték, a nyelvet ma már az elnyomás eszközének tekintik, és ezért az úgynevezett „felszabadítás” nevében meg kell változtatni. A „nő” szó körüli vitáknak tehát szélesebb körű következményei vannak: ezek egy nagyobb háború frontjai, amely meghatározza, hogyan használják magát a nyelvet.”
A szerző megjegyzi, hogy azok, akik elválasztanák a „nő” szót biológiai vonatkozásaitól, gyakran ártalmatlannak állítják be elképzeléseiket.
„Az elmúlt évben transznemű nők kizárólag nők számára fenntartott terekben nőkre támadtak, és tisztességtelenül nyertek trófeákat a női sportokban.
Ezeknek a kudarcoknak a szellemét talán a legjobban Ketanji Brown Jackson legfelsőbb bírósági bíró szavai fejezték ki, aki márciusban, szenátusi megerősítő meghallgatásán nem tudta meghatározni, mit jelent nőnek lenni. „Nem vagyok biológus” – mondta, mintha hivatásos tudósnak kellene lenni ahhoz, hogy az alapvető biológiai tényeket ismerjük”
– írja Ayaan Hirsi Ali.
A szerző leírja, hogy egyetért, hogy a transzokat egyenlő jogokat érdemelnek, és szerinte a militáns transzaktivisták gender ideológiája ellen lenni nem egyenlő a transzfóbiával.
„A világ más részein a „nő” fogalmának erodálódása sokkal közvetlenebb következményekkel jár” – jegyzi meg Ali.
A szerző megjegyzi, hogy Kenyában, miközben Amerikában a nők arról vitatkoztak, hogyan nevezzük a méhnyakkal született személyt, a csonkítás új és alattomos formát öltött. Iránban a nők által vezetett tüntetések, amelyek Mahsa Amini, egy 22 éves kurd iráni nő halálát követték, akit azért tartóztattak le, mert megszegte a kötelező öltözködési szabályokat, ugyanilyen embertelen válaszlépéseket kaptak. Számos jelentés szól arról, hogy az iráni biztonsági szolgálatok megerőszakolták a tüntetőket, és a női tüntetők arcára és nemi szervére lőttek.
Afganisztánban pedig a tálib kormány újra bevezette a saría törvényt, ami azt jelenti, hogy a nőknek mostantól tilos férfi rokon nélkül kimenniük az utcára, és burkával vagy hidzsábbal kell takarózniuk, ha az otthonukon kívül tartózkodnak. A hónap elején egy nőt nyilvánosan megkorbácsoltak, amiért férfi kísérő nélkül ment be egy üzletbe. A múlt héten a tálibok megtiltották a nőknek, hogy egyetemre járjanak.
„Tényleg véletlen egybeesés, hogy ugyanabban az évben, amikor a Nyugat elfelejtette, mit jelent nőnek lenni, mi úgy döntöttünk, hogy elfogadható, ha hátat fordítunk a nőknek ezekben az országokban?” – teszi fel a kérdést a szerző.
Ayaan Hirsi Ali szerint a gender ideológia hívei nemcsak a nőkre, hanem a nyugati eszmékre is veszélyt jelentenek. A nyugati kultúra büszke a felvilágosodás és a tudomány vívmányaira – más szóval az objektivitásra. A szerző szerint a feministák korábbi generációi objektív alapon állították fel követeléseiket: az ő helyzetük az észérvekre való hivatkozáson alapult.
„Most az úgynevezett „progresszívek” – egy másik kifejezés, amelyet értelmetlenné definiáltak – a szubjektív érzésekre alapozzák igényüket, és boldogan figyelmen kívül hagyják vagy elutasítják annak anyagi hatásait. (…) Nem csak a feminizmus és a nők jogai forognak kockán: a Nyugat legjobb eszméi is kockán forognak. Ha 2022 a „nő” éve, reméljük, 2023 lesz az az év, amikor törölhetjük ezeket az idézőjeleket” – írja Ayaan Hirsi Ali.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.