Trump világosan közölte Iránnal, mikor küldi rájuk ismét a B-2-es bombázókat

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Trump elnök nem viccel: az iráni rendszerváltás katonai megsegítése elől végül kihátrált, de az atomprogram újjáélesztése egyértelműen a vörös vonal átlépése lenne.

Donald Trump amerikai elnök az NBC Newsnak adott szerdai interjújában kijelentette, hogy az iráni legfőbb vezetőnek, Ali Khamenei ajatollahnak minden oka megvan arra, hogy „nagyon aggódjon” – írja a The Jerusalem Post.

Tom Llamas, az NBC riportere Trumpot az iráni rendszerellenes tüntetőkről kérdezte, akik többször is az Egyesült Államok beavatkozását kérték, mivel a rezsim továbbra is erőszakos fellépéssel próbálja elfojtani a tüntetéseket.

Mint arról beszámoltunk, jogvédők egybehangzó állítása szerint az iszlamista hatalom 20-30 ezer ellenzéki tüntetőt végzett ki az elmúlt hetekben, amikor elfojtotta a megmozdulásokat.

Békét B-2-vel

Trump kijelentette, hogy az Egyesült Államok támogatja a tüntetőket, és kifejtette, hogy a rezsim védelmi képességei „katasztrofálisak” az Egyesült Államok beavatkozása miatt a 12 napos háború során, amelyben az Egyesült Államok szerinte B-2-es bombázókkal „megsemmisítette” az iráni nukleáris létesítményeket.

Békét akarok a Közel-Keleten. Ha nem semmisítettük volna meg azt a nukleáris kapacitást, nem lenne béke a Közel-Keleten

– jelentette ki Trump. Llamas Trumpot faggatta az iráni nukleáris infrastruktúra újjáépítésének lehetőségéről is.

Az amerikai elnök kijelentette: hallotta, Irán lépéseket tesz az újjáépítésre, és figyelmeztette Teheránt, hogy ha megpróbálnak újrafegyverkezni, akkor „azonnal visszaküldi” a B-2 bombázókat, „hogy újra elvégezzék a feladatukat”.

Trump szerint rossz dolgok történhetnek

Elmondta, hogy Irán „egy új [nukleáris] létesítmény létrehozását fontolgatja az ország egy másik részén”, és hozzátette, hogy amikor tudomást szerzett erről a tervről, azt mondta a teheráni vezetésnek:

Ha ezt megteszitek, nagyon rossz dolgokat fogunk veletek tenni.

Az interjú részlete nem sokkal azután jelent meg, hogy az eredetileg péntekre tervezett amerikai-iráni nukleáris tárgyalásokat lemondták, majd új időpontra halasztották a találkozó helyszínével, formátumával és napirendjével kapcsolatos viták miatt.

Emlékezetes, hogy a Trump-adminisztráció az iráni tüntetések csúcspontján, január végén készen állt a beavatkozásra, arról végül állítólag több nemzetközi szereplő – köztük Izrael – is lebeszélte. Izraeli biztonsági források akkor arról számoltak be, hogy az amerikai haderő felvonulása a Közel-Keleten felgyorsult, és a térségbe vezényelt erők néhány napon belül teljes harckészültséget érhetnek el. Ez végül elmaradt.

Egy izraeli szakértő is úgy látta január végén, hogy egy kinetikus csapás valószínűleg nem gyorsítja fel Iránban a kedvező kimenetelt, sőt, akár késleltetheti is azt. A külső katonai fellépés szerinte szinte biztosan megerősítené a rezsim belső kohézióját, a rendszer radikálisabb elemeit.

Elképesztő bátorsággal tüntetnek az iráni diákok a kivégzések és kínzások ellen

Az elmúlt hetek mészárlásai ellenére az egyetemeken különböző formában folytatódnak a tüntetések.

Izraeli szakértő: Stratégiai zsákutcába került az iráni rezsim

Danny Citrinowicz több szempontot is felsorolt arra nézve, hogy miért van rövid és hosszú távon is nehéz helyzetben az iráni rezsim.

“Trump világosan közölte Iránnal, mikor küldi rájuk ismét a B-2-es bombázókat” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Joel C. Rosenberg (2006,NewYork Times) " Epicentrum – a világ jövöje a Közel-Keleten döl el , ha Irán atombombához jut , bekövetkezhet Armageddon "(John McCain, USA szenátor) … / " Epicenter : Why the Current Rumblings in the Middle East Will Change Your Future " …

      • Trump elnök taktikai húzásai eredményt mutatnak , de jelzik úgyanakkor,hogy a veszély fennt áll még … A Történelem igaszsága , hogy a változásokat egyedül csak egy állam állampolgárai tudják megvalósitani – ezt várja az elnöki adminisztráció és Izrael is … Az iráni rendszer ellenben nem adja fel civilizációját – az atomkor és a bibiliai Armageddon figyelmeztetö a világnak …