Michael K. Silber: Kossuthot megáldja egy rabbi. Egy politikai legenda metamorfózisa című tanulmánya eredetileg a Történelmi Szemle 2021/3. számában jelent meg. Itt olvasható teljes egészében.
Amikor 1894. március végén New Yorkba eljutott a hír, hogy Kossuth Lajos, „Magyarország legtisztább hazafia és legnagyobb szónoka” meghalt, Kohut Sándor rabbi, aki ékesszólásának köszönhetően korábbi, magyar hazájában a „legnagyobb hitszónok” hírében állt, ragaszkodott ahhoz, hogy részt vegyen a szombati istentiszteleten, és leróhassa végső tiszteletét, annak ellenére, hogy egykor délceg alakját már a rák gyötörte.
Kohut a Lexington Avenue és a keleti 55. utca sarkán található Central Synagogue rabbija volt. Az épület, amelyről lerítt, hogy a budapesti Dohány utcai templom mintájára épült, a zsidó Magyarország emlékét idézte fel Manhattan belvárosában. Amikor egy évtizeddel korábban Kohut elhagyta Magyarországot, egyedülálló megtiszteltetést hagyott ki, ugyanis az ország összes rabbija közül őt szemelték ki arra, hogy a zsidó felekezet főrendiházi képviselője legyen.
Bár családjának megígérte, hogy a gyászistentiszteleten nem szólal fel, annak előrehaladtával egyre izgatottabb lett, míg végül nem bírta türtőztetni magát, felment a szószékre, és szenvedélyes dicshimnuszban magasztalta hősét,
a nagy „agitátort”, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc vezetőjét, a magyar zsidóság pártfogóját.
Szónoklata befejeztével összeesett, és néhány héttel később elhunyt.
Vajon beleszőtte beszédébe a Kossuthot megáldó rabbi anekdotáját?
Ezt nem tudjuk, de azt igen, hogy a Kohut családban előszeretettel mesélték ezt a történetet. Két évvel korábban Kohut Sándor fia, George külön cikkben adózott a legendának. Sándor Berlinben élő öccse, Adolph, sikeres könyvek szerzője, az 1890-es években három írást is szentelt a történetnek, a harmadikat 1898-ban, a magyar forradalom ötvenedik évfordulóján.
Vezetéknevük hasonlósága minden bizonnyal szerepet játszott abban, hogy Kohut Sándort „a zsidó Kossuthnak” nevezték, s hogy a Kohut család derekasan kivette részét e zsidó hozzájárulásból a Kossuth-kultuszhoz.
A Kossuthot megáldó rabbi legendája máig egyedülálló helyet foglal el a magyar zsidó folklórban.
Népszerűségben csak a Szól a kakas már, a magyar zsidóság nótájának eredetlegendája előzi meg. Arról, hogy a sátoraljaújhelyi rabbi hogyan áldotta meg a fiatal Kossuthot, számos változatot olvashatunk a különféle enciklopédiákban, hitközségi monográfiákban, rabbik életrajzaiban, illetve profiljukat tekintve egymástól távol álló internetes oldalakon. Figyelemre méltó, hogy ez a „haszid történet” a nem zsidók, különösen az északkelet-magyarországi megyék falusi lakosai körében is ismerős.
Ebben a térségben a csodarabbik egész láncolatának az emlékezete nyomon követhető, történetünk hősétől, Teitelbaum Mózes (1759–1841) sátoraljaújhelyi rabbitól tanítványán, Friedmann Hersele (1808–1874) olaszliszkai rabbin át ennek önjelölt „szolgájáig”, Steiner Sáje (1851–1925) bodrogkeresztúri rabbiig, akik egyaránt fogadtak zsidó és nem zsidó kérvényezőket, gyógymódokat javasoltak, tanácsokat, jóslatokat, áldásokat és amuletteket osztogattak.
A történetek ezekről a rabbikról nemcsak életükben terjedtek széles körben, de haláluk után is, mivel az emberek elzarándokoltak sírjaikhoz és mauzóleumaikba, hogy ott továbbra is elhelyezzék kérőcéduláikat (kvitliket), ami pedig valamiféle történelmi hitelességet kölcsönzött a helyi csodarabbi által megáldott keresztény kisfiú meséjének is.
Ennek lényege, hogy Kossuth anyja elviszi fiát a rabbihoz, aki megáldja őt.
A tény, hogy a fiatal Kossuth és korának legtekintélyesebb magyarországi haszid rabbija egyaránt Sátoraljaújhelyen éltek, önmagában is kiváló alkalmat kínált a két ikonikus figura találkozásának színre vitelére. Kossuth egyéves volt, amikor 1803-ban családja a közeli Monokról a városba költözött, ezután Kossuth kisebb-nagyobb megszakításokkal az 1830-as évekig Újhelyen élt. Teitelbaum Mózes 1808-ban telepedett át Galíciából, hogy átvegye a sátoraljaújhelyi rabbiságot.
Hírneve mint Talmud-tudós már megelőzte.
Apósa térítőtevékenysége révén Teitelbaum nem sokkal korábban vált a haszidizmus ellenfeléből annak lelkes követőjévé. Idővel a cádik szerepét is magára vállalta, és hírneve mint csodarabbi széles körben elterjedt. 1820-ban korábbi helyettese, a vallási bíró és mászkil David Friesenhausen leleplező leírást közölt tevékenységéről: „Neve híressé vált ezen a vidéken, minden égtájról özönlöttek hozzá a bajokkal sújtott és fájdalmaktól szenvedő emberek. Mindennap érkeznek hozzá, sok pénzt költenek, az utazás is sok nehézséggel jár. […] És ez az ember, az amulettek tulajdonosa, csináltatott magának egy nagy ládát, benne hatvan kis fiókkal, olyat, amilyen a patikáriusoknak is van.”
Az amulett persze önmagában hatástalan lett volna, ha a rabbi nem suttogja rá a varázsigét. Ráadásul Teitelbaum nemcsak gyógyító volt, hanem látnok és jós is. „Aki tudni akarja, hogy mi vár rá a jövőben, az hozzá fordul. Négy évvel ezelőtt elmondta nekem, hogy egy általa ismert bibliai vers felidézése révén feltárult előtte a jövendőmondás lehetősége.” Hogy Kossuthot egy hagyományos csodarabbi áldotta meg, és nem egy modernebb szemléletű, a magyar nacionalizmusra hangolódott rabbi, mint amilyen például az úttörő reformer Chorin Áron volt, olyan misztikus jelleget kölcsönzött a történetnek, amely jobban illett Kossuth végül kultikussá vált státuszához.
A történet terjedelmesebb változatai a rabbinál tett látogatás okára is részletesen kitértek. Itt két fő variáns verseng egymással. A jelenleg népszerűbb változat a 19. század végén, Kossuth halálakor tűnt fel a Zsidó Híradó című ortodox hetilapban.
A kis Lajost olyan betegség dönti le a lábáról, amelyet a legjobb orvosok sem képesek meggyógyítani.
Bár a szülők szkeptikusak, kétségbeesésükben magukhoz rendelik a közeli Sátoraljaújhelyről a rabbit, akiről úgy hírlik, hogy csodával határos módon reménytelen betegeket is megmentett már.
A csodarabbi megérzi, hogy a fiú előtt nagy jövő áll, megáldja, és ezáltal meg is gyógyítja.
Majd megjósolja, hogy nagy ember lesz belőle, aki dicsőséget hoz nemzetére, hosszú életének köszönhetően még a század végét is megéri, halálakor pedig gyászolni fogja az egész nemzet, mely legnagyobb büszkeségének tekinti majd.
Michael K. Silber: Kossuthot megáldja egy rabbi. Egy politikai legenda metamorfózisa című tanulmánya a Történelmi Szemle 2021/3. számában jelent meg és itt olvasható teljes egészében.
