Tízezer zsidó önkéntes honvéd harcolt a magyar szabadságért annak ellenére, hogy több pogrom is kitört a forradalom első napjaiban.
Az 1929-es Magyar Zsidó Lexikon azt írja, a legenda szerint Kossuth az egyik beszédében azt mondta a zsidó honvédekről, hogy „Huszezeren vitézül harcolnak seregünkben.” Gerő András történész a zsido.com oldalnak elmondta, hogy szerinte ez a szám inkább 10 ezer körül lehet, ami azonban így is nagyon jelentős.
A Lexikon szerint a töredékes források alapján sikerült azonosítani 8 őrnagyot, 30 századost, 29 főhadnagyot, 76 hadnagyot, 3 törzsorvost, 32 fő- és 21 alorvost, 108 őrmestert, 116 tizedest és 1400 közhonvédet. Azonban a valódi szám ennek sokszorosa volt.
Ezenkívül a zsidóság jelentős pénzekkel támogatta a magyar szabadság ügyét. Az egyik fontos támogató Holländer Leó volt őrnagy, aki Kossuth közvetlen köréhez tartozott, és ő felelt a honvédség élelmezésért és elhelyezésért.
Maga Klapka Györgyi is írt arról, hogy már a sorozás elején is tömegével jelentkeztek a zsidó fiatalok és egészen a világosi fegyverletételig bátran harcoltak. Mindez azért is érdekes, mert 1848 tavaszán több zsidó-ellenes megmozdulás történt és le is kellett állítani a zsidóság toborzását a nemzetőrségbe.
Haraszti György történész szerint ennek ellenére „egy megelőlegezett patriotizmus jellemezte a magyarországi zsidóság 1848-49-es szerepvállalását.”
Gerő András egy korábbi interjúban elmondta,hogy ekkor még nem létezett zsidó nemzettudat, mert az csak a cionizmussal jött létre.
Az 1840-es években több vezető reformer felismerte, hogy a zsidóság potenciális szövetségese lehet a Kárpát-medencében kisebbségbe került magyarságnak.
A történész ennek a reformer csoportnak az egyik legkiemelkedőbb alakja Eötvös József báró volt, aki azt hirdette, hogy „hogy a szabadság és a jogegyenlőség értékei magyarrá teszik a zsidókat.” Gerő szerint erre pozitívan reagáltak a zsidó vezetők és elindult egyfajta „magyarosodás.”
Talán a szabadságharc volt az első történelmi esemény, amelyről a zsidóságnak is pozitív emlékei lehettek. Még zsidó Kossuth legendák is születtek, amelyek közül az a leghíresebb, hogy az újhelyi rebbe meggyógyította a gyerek Kossuth Lajost.
A cikk állításai sajnos teljesen megalapozatlanok, legendáriumok részei.
Nincsenek forrásaink, de semmi akadálya, hogy végiggondoljuk azokat az adatokat, melyekről tudomásunk van, és utána feltegyünk néhány kérdést. Például azt, hogy mi magyarázná, hogy a magyarországi zsidóság fiataljai nagyobb számban képviseltették magukat a honvédségben az országos átlagnál?
Vegyük figyelembe, hogy a 67-es emancipációs törvény még messze van, a zsidóság sajátos jogállású, egyfajta társadalmon kívüliségben élő csoport. Tagjai nem katonaviseltek! Vajon mi bátorítaná őket, városi iparos segédekként, hogy a számukra teljesen idegen harcászatot éles körülmények között kezdjék gyakorolni?
Teljesen más kérdés a tisztikar. Néhány, nemességhez asszimilálódni igyekvő zsidó értelmiségi katonaként könnyen beírhatta nevét a történelemkönyvekbe, de hiba lenne az ő teljesítményüket a teljesen értérő körülmények figyelmen kívül hagyásával kivetíteni az alacsonyabb státuszú zsidó rétegek fiataljaira.