Havonta-kéthavonta bekövetkezik egy stratégiai szintű ukrán támadás orosz mélységi célpontok ellen. Ilyenkor az Ukrajnát támogató politikusok, média orgánumok és elemzők Oroszország újabb megaláztatásáról beszélnek és a Birodalom elkerülhetetlen bukásának a jeleit vizionáljak ezekben a támadásokban. Robert C. Castel jegyzete.
Néhány nap múltával aztán elcsitul a “jókedv fergeteg” és a háború komótosan zakatol tovább a megszokott tempójában.
Hogy napjaink politikai-katonai elemzése a nagybetűvel harsogó válaszok művészete, és nem a kisbetűvel mormolt kérdéseké, az egy igen sajnálatos tény.
Miért? Mert van itt egy sor kérdés, amit érdemes lenne megválaszolni. Ha ennyire sikeresek ezek a támadások és ekkora léptekkel hozzák közelebb a Birodalom bukását, akkor miért homeopátiás adagokban tálalják őket az ukránok?
Miért nem látunk minden héten egy támadást a Kercsi híd, a krími bázisok vagy a kurszki repülőterek ellen?
A legkézenfekvőbb válasz erre az lenne, hogy Ukrajna nem rendelkezik megfelelő mennyiségű hosszúhatótávolságú csapásmérő eszközzel és a meglévőket kénytelen ügyesen beosztani.
Nem kizárt, hogy valóban erről van szó, és az is köztudott, hogy a rendelkezésre álló készletek adatai a háború legszigorúbban őrzött titkai közé tartoznak, a tűzvonal mindkét oldalán. Ugyanakkor az is közismert tény, hogy Ukrajna nagy mennyiségű ex-szovjet haditechnikával rendelkezik. Ha az ukrán légvédelem által felröppentet S-300-as rakétáknak csak egy töredékét irányították volna orosz mélységi célpontok ellen, akkor sokkal gyakrabban láttunk volna stratégiai célpontok elleni támadásokat.
Egy másik elképzelhető válasz erre a kérdésre, hogy az ukránok nem annyira az orosz haditechnikát és az élőerőt, hanem inkább az orosz presztízst próbáljak megtépázni ezekkel a támadásokkal. Lehet, hogy valóban erről van szó, bár nekem úgy tűnik, hogy az orosz katonai presztízst célzó támadások már régóta a csökkenő hozadékok vizein eveznek.
A kijevi visszavonulás, a Moszkva cirkáló elvesztése, a Harkiv alatti vereség, Herszon kiürítése stb. után igen kevés maradt a régi idők presztízséből.
Az sem valószínű, hogy érdemes felróni az oroszoknak, hogy nem képesek átalakított Tu-141-es drónokat vagy S-300-as rakétákat észlelni, mikor ezek az eszközök az utóbbi hónapban szabadon sétáltak különböző NATO államok légtérében.
Szerintem itt valami egész másról van szó.
Az ukrán mélységi támadások valódi célpontja nem Oroszország hanem a Nyugat.
Az a Nyugat amelyik lelkesen támogatja Ukránját ebben a háborúban, de nem hajlandó áldását adni olyan eszkalációs lepésekre, amik direkt konfrontációt robbanthatnak ki közte és Oroszország között. Az a Nyugat amelyik következetesen megtagadja, hogy hosszútávú csapásmerő eszközöket adjon át Ukrajnának. Az a Nyugat amelyik a kurszki repülőtér elleni csapás után sietett nyilvánosan elhatárolódni ezektől a támadásoktól.
Az Ukrajna által hébe-hóba végrehajtott stratégiai csapások egy alig burkolt üzenet a Nyugatnak címezve. Lehet, hogy a bőségszaru a ti kezetekben van és ti döntitek el, hogy mit és mikor adtok át nekünk, de a gázcsap a mi kezünkben van és bármikor módunkban áll meghatározni a lángok magasságát. Ez az, amit az elrettentés-elmélet tudorai nagyképűen az “eszkaláció dominanciájának” neveznek, az észak-koreaiak pedig ballisztikus kéregetésnek.
Ukrajnának a múltban számos hatékony eszköze volt a nyugati döntéshozatal befolyásolására. Zelenszkij elnök asszertív tárgyalási stílusa, a nyugati véleményformálók zajos támogatása és a nyugati média kattintáséhsége. Idővel azonban ezek a PR-stratégiák is a csökkenő hozamok szimptómait kezdték produkálni, ebből kifolyólag Ukrajna kénytelen volt kockázatosabb eszközökhöz nyúlni.
Tévedés azt hinni, hogy ebben a háborúban csupán Ukrajna az, aki ki van szolgáltatva a Nyugatnak.
A Nyugat legalább annyira ki van szolgáltatva az ukránoknak, akik az első világháborús Szerbiához hasonlóan talán nem elég erősek ahhoz, hogy legyőzzek az őket gyötrő agresszort, de ahhoz elég erősek, hogy magukkal rántsak a Nyugatot egy beláthatatlan kimenetelű háborúba.
Az agresszor ellen hébe-hóba végrehajtott mélységi támadásoknak tehát nem Oroszország van a célkeresztjében, hanem Ukrajna nyugati patrónusa.
