Raiszi a győzelmét követően megismételte, hogy nem bízik a Nyugattal való megbékélésben Irán politikai és gazdasági problémáinak megoldása érdekében, és baljóslatúan közölte, hogy Irán ballisztikus rakéta-programja nem képezi vita tárgyát. Gyújtó hangvételű megjegyzései szöges ellentétben állnak az európai országok párbeszédet szorgalmazó hozzáállásával – írja Mohammed Al-Szulami a szaúdi Arab News véleményrovatában.
Az Egyesült Államok kilépése a nukleáris megállapodásból próbára tette az európai-iráni kapcsolatokat. Európa stratégiai autonómiája csökkent, különösen az Iránnal folytatott kereskedelemmel összefüggésben, miután úgy tűnt, hogy képtelen megvédeni partnereit és gazdasági érdekeit az amerikai szankciókkal szemben. Ez állhatott annak hátterében is, hogy az európaiak folyamatosan akadályozták a Trump-kormányzatnak a nemzetközi szankciók visszaállítására irányuló tervét, meghiúsítva ezzel az Irán elleni globális konszenzus kialakítását.
Amikor Trump távozott a Fehér Házból, és a Biden-kormányzat vette át a hatalmat, az európai országok tovább fokozták a nyomást az atomalku felélesztésére. Európa elsősorban az atomalku stratégiai jelentőségének előtérbe helyezésére koncentrál, amelyet hatékony tervezetnek tekint a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozására és Európa biztonságának megőrzésére a Közel-Keletről származó fenyegetésekkel szemben – írja a szerző.
A nukleáris megállapodás lehetővé teszi Európa számára, hogy visszaállítsa pozícióját Irán legfontosabb kereskedelmi partnereként. Európa úgy tekint a megállapodásra, mint egy ugródeszkára a kétoldalú párbeszéd és az azt követő tárgyalások folytatásához számos kérdésben, beleértve Irán ballisztikus rakéta-programját, a térségben betöltött destabilizáló szerepét és az emberi jogok megsértését.
Nem utolsó sorban pedig úgy tekint a nukleáris megállapodásra, mint egy eszközre, amely Teheránt és a Nyugatot közelebb hozza egymáshoz, az Oroszországgal és Kínával – Európa történelmi riválisaival – való szorosabb együttműködés helyett.
Az Egyesült Államok már megkezdte az Iránnal szemben bevezetett szankciók egy részének feloldását. Eddig azonban a nyugati nyomásgyakorlásnak nem sikerült elérnie, hogy a nukleáris megállapodásba belefoglalják a többi lezáratlan kérdést, például Irán ballisztikus rakétaprogramját vagy a destruktív regionális befolyását.
A probléma az, hogy miközben Európa korábban óriási lehetőséget adott Iránnak arra, hogy véget vessen elszigeteltségének és rendbe hozza gazdaságát, aközben most úgy tűnik, hogy az európai érdekek veszélybe kerültek.
Európa Iránnal fenntartott kapcsolatai továbbra is elválaszthatatlanul kötődnek az iráni-amerikai kapcsolatok állapotához, ezért is az Iránba való esetleges európai gazdasági visszatérés elsősorban a kereskedelemre fog összpontosítani, nem pedig a beruházásokra – írja Al-Szulami.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni Raiszi elnökké „választásának” fontosságát, mivel széles körben őt tartják Hámenei potenciális utódjának. A rezsim szempontjából Raiszi a legjobb letéteményes a rezsim jövőjének biztosítására és Hámenei külpolitikájának végrehajtására a jelenlegi helyzetben.
Raiszi ki fogja használni az atomalku újjáélesztését, hogy gazdaságilag előnyös helyzetbe hozza a konzervatívokat, ezzel segítve őket erodálódó legitimitásuk helyreállításában.
Mindez azt jelenti, hogy Európa terve, miszerint a Teheránnal szembeni nyitottság politikájával gyengíti az iráni konzervatívok befolyását a döntéshozatalban, nem más, mint fantázia.
Az iráni rezsim belpolitikai dinamikáját nem ismeri közelről a Nyugat, így azt sem, hogy a legfelsőbb vezető abszolút kontrollt gyakorol az iráni politikai élet fő szereplői felett, függetlenül attól, hogy az elnök névlegesen reformista vagy konzervatív. Ez a két frakció valójában ugyanannak az éremnek a két oldala – zárja gondolatait Al-Szulami.