Az izraelieket legalább olyan váratlanul érte Koszovó elismerése, mint az Emirátusok F-35-ös akvizíciójának hallgatólagos jóváhagyása Netanjahu részéről. De mi jár a mindenkinél egy lépéssel előbb járó Trump fejében?
Az Ábrahám-egyezményt, vagyis az Egyesült Arab Emírségek és a zsidó állam között létrejött diplomáciai kapcsolat felvételét a két ország vezetői közös nyilatkozatban történelmi jelentőségű folyamat részeként, egyben a béke és a prosperitás kezdetének nyilvánították.
Donald Trump és Benjamin Netanjahu többször, konkrétumok megjelölése nélkül, az Ábrahám-egyezményre utalva jelezte, hogy az Izraelt eddig el nem ismerő arab államok közül többen is csatlakozni fognak a diplomáciai kapcsolatok felvételéhez. Az igazán jelentős áttörést, legalábbis a zsidó állam számára, Rijád elköteleződése jelentené.
A szaúdi vezetés azonban légterének Abu Dzabi-Tel Aviv útvonal közötti megnyitásán túl, eddig nem jelezte szélesebb körű diplomáciai lépések kezdeményezését. Elemzők szerint Trump és veje valamint vezető tanácsadója, Jared Kushner további tárgyalásainak reális célja Bahrein, Omán és – kis szerencsével – Szudán belépése lehet a „közel-keleti békeklubba”.
Azt viszont senki, valószínűleg Netanjahu sem gondolta volna, hogy folytatásként Trump a közel-keleti sakktáblán szerepet biztosít két látszólag kívülálló és nem mellesleg egymással is konfliktusban álló szereplőnek, Szerbiának és Koszovónak.
Az Emírségek és Izrael közötti történelmi megállapodás a Jordániával kötött békepaktum (1994), vagyis több mint két évtized után az első alkalom, hogy a zsidó állam és a régió egyik háborúban nem álló, de Izraelt el nem ismerő arab országa nyilatkozatban rögzítette a két ország közötti kölcsönös baráti viszonyt és a diplomáciai kapcsolatok felvételét.
A rövidesen a Fehér Házban aláírásra kerülő szerződés értelmében Abu Dzabi elkötelezi magát, hogy hamarosan megnyitja izraeli nagykövetségét, igaz nem Jeruzsálemben, hanem Tel Avivban. A normalizáció első lépéseként az Emírségek elnöke rendeletet adott ki az Izraelt bojkottáló törvény megszüntetéséről, valamint a két nemzet közötti kereskedelmi és pénzügyi megállapodások engedélyezéséről, elismerve ezáltal a zsidó államot és a szuverenitáshoz való jogát.
Az Ábrahám-egyezményhez kapcsolódva az amerikai elnök újabb diplomáciai csavarral más stratégiát és nézőpontokat is szem előtt tartva, pénteken az Ovális Irodában személyesen jelentette be, miszerint Szerbia beleegyezett abba, hogy „júliusig Jeruzsálembe költözteti nagykövetségét, valamint Koszovó és Izrael kölcsönösen elismerik egymást”.
Szerbia és Koszovó behúzása a közel-keleti folyamatokba majdnem mindenkit váratlanul ért, kivéve – amerikai források szerint – Richard Grenellt, Trump szerbiai és koszovói különmegbízottját és Robert O’Brien nemzetbiztonsági tanácsadót. Valamint Kushnert, aki állítólag szintén részt vett az úgynevezett Szerbia-Koszovó műveletben.
A Jeruzsálem és Belgrád közötti diplomáciai kapcsolatokban való előrelépést a kölcsönös vízum eltörlése (2009) után, a két ország védelmi minisztériumai közötti együttműködési megállapodás aláírása jelentette 2017-ben, Avigdor Lieberman és szerb kollégája, Aleksandar Vulin részvételével.
A Tel Avivban történő megállapodás aláírása kapcsán Vulin hangsúlyozta, hogy a két ország között létrejött egyezmény révén Belgrád „bővíteni szeretné baráti köreit valamint befolyását a Közel-Keleten”. Emellett a szerb védelmi miniszter egy korábbi jeruzsálemi látogatása (2014) alkalmából elhangzott párhuzamot is újra felvetett az izraeli-palesztin valamint szerb-koszovói konfliktus között, mondván “Koszovó a mi Jeruzsálemünk“, vagyis nem választható el Szerbiától.
Koszovó 2008-ban nyilvánította ki Szerbiától való való függetlenségét. Izrael több országtól, többek között Magyarországtól is eltérően, máig nem ismerte el Pristina szuverenitását, ami már a kezdetektől fogva sem szerepelt a zsidó állam diplomáciai tervei között.
A nemzetközi közvéleményt erősen megosztó koszovói függetlenségi nyilatkozat közzététele után egy nappal Avigdor Liberman, akkor mint kormányzati stratégiai ügyekért felelős miniszter, azt nyilatkozta, hogy
„ennek az egyoldalú függetlenségi nyilatkozatnak az elismerése messzemenő következményekkel járhat a nemzetközi színtéren és különösen a mi térségünkben”, és azzal fordult az akkori kabinethez, hogy ne siessen a döntéssel.
Majd 2011 nyarán, akkor már mint külügyminiszter Liberman hozzátette: „Koszovó függetlensége ‘érzékeny kérdés’ és csak azután, hogy más országok, mint például Görögország és Spanyolország, elismerik szuverenitását, akár Izrael is megteheti.”
Liberman és a zsidó állam elutasításának többek között hasonló oka volt, mint a spanyol és görög vezetés tartózkodásának: szerették volna elkerülni olyan precedens létrejöttét, amely jogilag alátámaszthatná saját országaik kisebbségeinek függetlenségi törekvéseit.
A Fehér Házban szentesített furcsa diplomáciai egyezmény révén Izrael hirtelen egy több mint évtizedes területi vita középpontjába került. Miközben Szerbia elismerte Jeruzsálemet a zsidó állam fővárosaként, holott palesztinpárti nézeteiről ismert, egyúttal kizárta a Koszovóval való kölcsönös diplomáciai kapcsolatok felvételét, hangsúlyozva, hogy egy ilyen megállapodás egyáltalán nem jöhet szóba.
A megállapodást aláíró szerb elnök, Aleksandar Vucic azóta állítólag visszakozott, mondván
nem tudott róla, hogy az aláírt dokumentum konkrét időponthoz – jövő július – kötötte a szerb nagykövetség Jeruzsálembe való költöztetését.
Szerbiával ellentétben Koszovó sokat nem kockáztatott, ugyanis a Palesztin Hatóság már a kezdetektől fogva nem ismerte el Pristina szuverenitását, és mindvégig a szerb egységet támogatta. A balkáni területi vita miatt a Fehér Házban is érezhető kínos helyzetet menteni akaró Richard Grenell végül elismerte, hogy Szerbia és Koszovó nem azonos tartalmú dokumentumokat, míg Trump egy harmadik verziót írt alá, amellyel ratifikálta a megállapodásokat.
A várhatóan Brüsszel figyelmét is felkeltő háromoldalú megállapodás a koszovói-szerb konfliktus megoldása szempontjából egyetlen értékelhető következménye, legalábbis O’Brien szerint, hogy Szerbia és Koszovó állítólag egy évre befagyasztják egymás elleni kampányaikat.
A win-win típusú megállapodással Trump szerint mindenki jól járt, Belgrád tovább építheti közel-keleti kapcsolatait, Koszovó pedig annak ellenére, hogy továbbra is vitatott terület marad, a zsidó állam révén váratlanul egy nagyon értékes diplomáciai partnerrel gazdagodott, amely egyúttal elismerte a Szerbiától elszakadt terület szuverenitását.
Az viszont eddig legalábbis nem derült ki, hogy a régió izraeli-arab normalizációjához mindez hogyan és miért fog hozzájárulni.
Netanjahu miniszterelnök pénteken és azután újra, a szombat kimenetele után is köszönetet mondott Vucicnak, amiért elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, majd a szerb elnökkel való beszélgetését követően külön üdvözölte Koszovót mint az „első muszlim többségű országot, amely nagykövetséget nyit Jeruzsálemben.”
Izrael korábbi terveivel ellentétben Pristina szuverenitásának elismerésével nem feltétlenül szükséges diplomáciai gesztust tett Abu Dzabi és Rijád, akárcsak Bahrein és Omán felé, amelyek már a kezdetektől fogva kiálltak Koszovó mellett, és támogatják a független palesztin állam megalakulását is.
Az izraelieket legalább olyan váratlanul érte Koszovó elismerése, mint az Emirátusok F-35-ös akvizíciójának hallgatólagos jóváhagyása Netanjahu részéről.
A novemberi újraválasztására készülő amerikai elnök viszont úgy tűnik, mindenkinél egy lépéssel előbb járva, oly módon akarja felpezsdíteni a közel-keleti normalizációt, hogy a Ramallah-al hasonló helyzetű Pristina izraeli elismertetésével vezeti be a Palesztin Hatóság által uralt területek szuverenitásának elfogadását. Erre Trump és a béketerv megálmodója, Kushner szerint Netanjahu ígéretet is tett Washingtonnak.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.