A Palesztin Hatóság a járvány idején is a konfliktust választja Izraellel az együttműködés helyett

A palesztin vezetők – ahelyett, hogy együttműködnének Izraellel a Covid-19-es járvány elleni küzdelemben – inkább azt választották, hogy erőszakot szítanak a zsidó állam ellen alaptalan összeesküvés-elméletek terjesztésével, erről ír a The Algemeiner. 

Amikor az új koronavírus márciusban világszerte terjedni kezdett, a Fatah és a Palesztin Hatóság (PH) azt állította, hogy Izrael biológiai háborút vív „Palesztina” ellen, és akadályozza a vírus leküzdésére irányuló palesztin erőfeszítéseket – írja az amerikai zsidó lap.

Valójában azonban maguk a palesztin vezetők akadályozzák a Covid-19 elleni intézkedéseket, valamint azt, hogy a palesztinok hozzájussanak a létfontosságú ellátáshoz.

Elutasították ugyanis az együttműködést Izraellel, és ez megnehezíti a járvány elleni küzdelmet a palesztinok lakta területeken.

Ezt az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA) is megerősítette július 20-i jelentésében.

Mahmúd Abbász palesztin elnök arra válaszul, hogy Izrael kihirdette a Jordán-folyó nyugati partja egy részének annektálására vonatkozó javaslatát, májusban bejelentette, hogy a palesztinok többé már nem tartják magukra nézve kötelezőnek az Izraellel kötött megállapodásokat.

Ennek eredményeképpen a PH csaknem az összes kétoldalú kapcsolatot felrúgta Izraellel, amelynek elsősorban maguk a palesztinok látják kárát.

Mint az OCHA jelentése megállapítja: „a koordináció felfüggesztése már hatással van a humanitárius műveletekre a megszállt (sic) palesztin területeken, köztük a Covid-19 járványra történő felkészülésre és a válaszadásra is”.

Visszatért a koronavírus a Palesztin Hatóság területére is

Hebron városa tűnik az új gócpontnak, de Nábluszban is tucatnyi új fertőzöttről érkezett jelentés.

Az ENSZ égisze alá tartozó humanitárius szervezetek és más civil szervezetek június eleje óta óriási akadályokba ütköznek, amikor a járvány elleni alapvető felszereléseket szeretnék szétosztani a palesztinoknak, akik egyre nehezebben jutnak hozzá az egészségügyi ellátáshoz is.

Az OCHA szerint a Gázai övezetben még jóváhagyják ugyan az utaztatandó betegek pénzügyi támogatását, ám a Palesztin Hatóság már nem egyeztet Izraellel annak érdekében, hogy engedélyt kapjanak a gázai betegek, illetve kísérőik arra, hogy elhagyják a területet annak érdekében, hogy megfelelő orvosi kezelést kapjanak Izraelben.

A PH ráadásul múlt hónapban azt is bejelentette, hogy többé már nem fogadja el az Izrael által utalt adóbevételeket, amelyek egyébként 2019-ben a hatóság költségvetésének a hatvan százalékát tették ki.

Az OCHA szerint a PH elutasítja azokat a vámokat is, amelyeket Izrael kifejezetten a PH számára gyűjt be. Ezt aztán erősen megszenvedi Ciszjordánia gazdasága, és mindez megakadályozza, hogy a palesztinok határozottan fellépjenek a járvány ellen.

A PH lényegében már semmilyen pénzügyi átutalást, illetve segítséget sem fogad Izraeltől. A PH nem volt hajlandó fogadni az egészségügyi segítséget az Egyesült Arab Emírségektől sem, mert azt eredendően Izraelbe küldték májusban, ráadásul a megkérdezésük nélkül.

A PH által ellenőrzött területeken a Meir Amit Központ adatai szerint súlyos hiány alakult ki orvosi felszerelésből, különösen tesztekből és lélegeztetőgépekből.

A PH az Izraellel korábban kötött egyezmények értelmében egyébként beléphet az úgynevezett C területekre, amelyek teljes mértékben izraeli ellenőrzés alatt vannak, ám miután felmondták ezeket a megállapodásokat, itt sem tudnak humanitárius feladatokat ellátni.

„A C területeken, Jeruzsálemtől északnyugatra lévő palesztin falvak biztonságát eddig Izraellel egyeztették. Ha van egyeztetés, akkor a helyzetet ellenőrzés alatt lehet tartani. Ha nincs, akkor káosz alakul ki”

– mondta Aredzs Asszi, az egyik érintett település, Beit Likja polgármestere a Media Line portálnak.

Ciszjordániában egyébként több mint 11 ezer koronavírusos fertőzöttet tartanak számon, akik közül 69-en meghaltak.

Izrael tegye ki az ENSZ szűrét, ha kell – javasolja egy nemzetközi jogász

Maurice Hersch szerint a zsidó államnak keményen kell válaszolnia, ha a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság eljárást indít az ország ellen.