Izrael tegye ki az ENSZ szűrét, ha kell – javasolja egy nemzetközi jogász

Izrael válaszoljon keményen az ENSZ-nek arra, ha a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze úgy dönt: eljárást indít a zsidó állam ellen a nem is létező Palesztin Állam ellen elkövetett állítólagos háborús bűnökért ezt sürgeti Maurice Hersch nemzetközi jogász.

Maurice Hersch, aki a Palesztin Médiafigyelő (Palestinian Media Watch, PMW) jogi stratégiai igazgatója, a Mosaic nevű honlapon megjelent véleményében azt mondja: Fatou Bensouda, az ICC főügyésze súlyos jogi hibákat vétett, amikor úgy döntött, hogy a palesztinok „létező államot” alkotnak, miközben csak megfigyelői státusuk van az ENSZ-ben.

Bensouda azt követően hozta meg a döntését, hogy a palesztinok az ICC-hez fordultak azt követelve, Izraelt állítsák a bíróság elé állítólagos emberiesség elleni bűncselekmények miatt, amelyeket Bensouda szavai szerint „Palesztina Államban” követtek el.

Mint Hirsch írta: annak érdekében, hogy feltaláljon egy nem is létező országot, Bensoudának egy bonyolult puzzle-t kellett összeraknia.

„Egyrészt figyelmen kívül kellett hagynia azokat a fontos dokumentumokat, amelyek Izraelnek ítélték meg az összes olyan területet, amelyekről ő most azt állítja, hogy a „Palesztin Állam” részei.

Ezen dokumentumok közé tartozik a Balfour-nyilatkozat, a szövetséges erők San Remóban hozott döntése az első világháborút követően, valamint a Nemzetek Szövetsége palesztinai mandátuma.”

„Mindezek a dokumentumok megerősítették a zsidó nép történelmi kapcsolatát a Jordán-folyótól a Földközi-tengerig terjedő területtel, és a zsidó népnek adták ezt a területet a jövőbeni állama számára.” – mondta a nemzetközi jogász.

Az ENSZ irodája Jeruzsálemben

Hirsch szerint másrészt Bensouda figyelmen kívül hagyta azt is, hogy az arabok elutasították az ENSZ 1947-es megosztási tervét és az 1948-49-es tűzszüneti vonalakat – amelyekkel kapcsolatban az arab vezetők azt követelték, hogy azok soha ne válhassanak határokká – határokként kezelik.

Mint Hirsch rámutatott: Bensouda az oslói megállapodásokat is figyelmen kívül hagyta, amelyeket a palesztinok is aláírtak, és amelyek egyértelműen megállapítják, hogy a Palesztin Hatóság nem állam.

„Ez az akrobatamutatvány csak azért vált lehetővé, mert az Izrael ellen folyó eljárások sem a tényeken, sem a jogon nem alapulnak, hanem teljes mértékben politikailag motiváltak” – mondta Hersch.

A jogász szerint az izraeli kormánynak az ENSZ-t kellene felelősségre vonnia, mivel az ICC-t a világszervezet tartja fenn, így lehetne elvenni a kedvét a bíróságnak attól, hogy ilyen döntést hozzon.

„Izraelnek politikai megelőző csapást kellene végrehajtania azzal, hogy értesíti az ENSZ-t arról: amennyiben az ICC fel akarná találni Palesztinát, akkor az Izraelben lévő összes ENSZ-munkatársat personae non gratae-nak nyilvánítják” – mondta Hersch hozzátéve, hogy ki kellene üríteni az Armon Hanaciv jeruzsálemi negyedben lévő épületkomplexumot.

A jogász úgy véli: az ENSZ közel-keleti békefolyamatért felelős különleges koordinátorát, Nikolaj Mladenovot is ki kellene utasítani Izraelből, miután a bolgár diplomata sürgette, hogy jöjjön létre „palesztin egység”, magyarán fogjon össze a Palesztin Hatóság és a Hamász terrorszervezet Izrael ellen.

Magyar bírón múlhat, hogy vádlottak padjára ültetik-e Izraelt

Kovács Péter volt alkotmánybíró is azon három bíró között van, aki eldönti: a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) illetékes-e a palesztinok lakta területeken elkövetett feltételezett háborús bűnök ügyében.