Izraelt a nemzetközi jog megsértésére figyelmeztették Brüsszelből – már megint

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője vitatható kijelentésével némi meglepetést okozott a formálódó izraeli egységkormánynak, amelyet kioktató stílusban próbált figyelmeztetni.

Újabb fejezettel folytatódott csütörtökön Donald Trump „évszázad egyezségének” nevezett, rendezési javaslat-sagája:

Júdea és Szamária (Ciszjordánia) esetleges annektálása a nemzetközi jog súlyos megsértését jelentené

– fogalmazott Josep Borrell abban a közleményében, amelyet minden bizonnyal arra reagálva adott ki, hogy egy nappal korábban Mike Pompeo amerikai külügyminiszter kijelentette: a „Zöld vonalon” túli zsidó települések esetleges annektálása az izraeli kormány ügye.

Pompeo: Júdea és Szamária annektálása Izrael döntésén múlik

A „Zöld vonalon” túli zsidó települések bekebelezése szerepel Donald Trump amerikai elnök béketervében, amelyet a palesztinok elutasítottak.

Az Európai Unió álláspontja az 1967-ben elfoglalt területek helyzetével kapcsolatban változatlan: nem ismeri el a zsidó állam fennhatóságát a  ciszjordániai terültek felett – nyomatékosította az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

„Tekintettel ennek a kapcsolatnak a mélységére, illetve annak a ténynek a fényében, hogy ez az üzenet nem nyerte el tegnap az uniós tagállamok támogatását, azon töprengünk, milyen politikákat választott [Borrell] képviselni – nem először”

reagált a spanyol politikus kijelentéseire az izraeli külügy, amely nem először vádolja elfogultsággal a főképviselőt.

Közben csütörtökön nemzetközi hírügynökségek arról is beszámoltak, hogy Pompeo egy nappal korábbi megfogalmazását a palesztin vezetők is elítélték. Mahmúd Abbász palesztin elnök szerint Pompeo szavai „szabad utat biztosítanak Izrael kormányának további zsidó telepek építéséhez, illetve palesztin földek elfoglalásához, és nem visznek közelebb a békéhez”.

Borrell Izraelnek írt közleményében egyúttal kitért arra is, hogy az Unió készen áll egy szorosabb együttműködésre az új kormánnyal a koronavírus elleni küzdelem sikere érdekében,

ugyanakkor „megerősíti, hogy bármilyen annexió a nemzetközi jog súlyos megsértését jelentené. Az Európai Unió továbbra is szorosan figyelemmel kíséri a helyzetet és annak szélesebb körű következményeit, és ennek megfelelően jár el”.

A diplomata-politikus immáron sokadik alkalommal hívta fel magára a figyelmet Izraelt érintő megnyilvánulásaival, amelyek – amint korábban is rendszeresen –, most is részrehajlónak mutatkoznak.

Izrael visszautasítja az EU külügyi főképviselőjének ultimátumát

Borell állítólag azután fakadt ki, hogy Magyarországgal együtt legalább hat tagállam megtorpedózta, hogy az EU egységesen elítélő határozatot hozzon a béketervről.

“Izraelt a nemzetközi jog megsértésére figyelmeztették Brüsszelből – már megint” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. A zsidó államot eddig sem érdekelte semmiféle nemzetközi figyelmeztetés, mivel háta mögött tudhatja az amerikai zsidóság azon részét, akik markukban tartják a kongresszusi képviselők döntő részét.
    Persze, egyszer majd ennek is vége lesz és utána………….

  2. A térítő keresztény Európa képtelen a múlt antiszemita bűneiből tanulni és a zsidó civilizációhoz természetes módon viszonyulni. „Nem ismeri el” stb. mint a múltban nem „ismerte el” a zsidók létezési és állami területeikhez való jogát.

  3. Az EU müködése egy gittegyleté. Persze ha dől a lé mondhatnak bármit. Mindig feltalálják a szódavízben a buborékot. Nyugat Európát már megszállták a muszlimok a volt gyarmatokról.

  4. Ezek szerint az EU a Nemzetkozi jog szerintinek tekinti Juda-Somron Jordánia által történt 19 éves (1948-67)megszállását!
    És törvénytelennek tekinti ezen területek 1967-es Felszabadítását Izrael részéről.