Pár nap alatt tervezték meg az izraeli alkalmazást, aminek már készül az olasz verziója.
A Track Virus applikáció, amely jelzi, ha a felhasználó keresztezte az útját fertőzött egyénnek, az izraeli Egészségügyi Minisztérium adataiból fog dolgozni. A kormányszerv interjúk segítségével próbálja feltérképezni, hogy a diagnosztizált betegek merre jártak. Ezeket az alkalmazás rendszerezi, majd összehasonlítja a felhasználó mobiladataival és jelzi, ha volt átfedés -írja a NoCamels.
Izraelben minden egyes fertőzött esetét részletesen kivizsgálják, hol járt, kikkel érintkezett. Ennek köszönhető, hogy a 250 betegből mindössze egy esetben nem lehet tudni, hogy kitől eredt a fertőzés. Az interjúk után a minisztérium értesíti azokat, akik kapcsolatba kerülhettek a beteggel. Az új app felgyorsítaná ezt a folyamatot, így az érintettek azonnal önkéntes karanténba vonulhatnak.
Az alkalmazás Ori Fadlon fejéből pattant ki, aki korábban a Maccabi Tel Aviv FC közösségi média felelőse volt.
„Három-négy hónap munkáját, tehát a fejlesztést, a tervezést, a programozást, néhány nap alatt készítettük el. Az idő sürgetett minket, és minden nagyon gyorsan történt”- mondta Fadlon.
Már 75 ezer ember letöltötte az appet, ami jelenleg angolul és héberül érhető el az androidos készülékeken. Hamarosan megjelenik az iOS verzió.
Fadlon elmondta, hogy rengeteg megkeresést kapnak azzal kapcsolatban, hogy más országokban mikor lesz elérhető az alkalmazás. Még Iránból is írtak a cégnek. A fejlesztők már dolgoznak az olasz verzión.

Némileg összemostak a cikkben két különböző applikációt. (Mindkettő működik a telefonomon, tehát személyesen ismerem a képességeiket).
A Track vírus azt mutatja az ország térképén, hol vannak fertőzött pontok, és sokszor dátummal, órával is közli, mikor járt ott először a később beazonosított beteg. Továbbá napról napra, óráról órára közli a rendelkezéseket, és némi infót a felfedezett betegekről. De nem mond semmit a felhasználójáról.
Az az app, amit az E.Ü.minisztérium adott ki, Ha-magén néven (=a védő, a pajzs), az valóban követi a felhasználó mozgását, és közli vele, ha útja valahol keresztezte egy beazonosított beteg útját – a hely és a dátum közlésével (bár csak az installálástól kezdve, nem visszamenőleg). A képek néhány nappal ezelőttiek.
https://uploads.disquscdn.com/images/dd461f5e25740cc4826c210e434883ab330e8034faf4910e4f608992391212d6.jpg https://uploads.disquscdn.com/images/136054b5e07927f725d74b5ca5f3d900b4d0c35c8fb6e1b813c5f0b55e60b5a2.jpg https://uploads.disquscdn.com/images/293aa9810cb42b8a4346375a6e639f212393f50066ca10b0dc1933f8ac6c2460.jpg
Izrael ezzel a veszedelemmel is sikeresen meg fog birkózni, mint minden mással is. Sőt, valószínűleg a leggyorsabban fog kilábalni ebből az egészből, hála a gyors és hatékony reakcióidejének és high-tech megoldásainak.
Ha valaki arra jár, vagy járt ahol megfordult egy beteg, de az nem biztos, hogy találkoznak, és így nagyon kicsi a fertőzés veszélye.
Akkor pontosítok, mert nem jól fogalmaztam, vagy nem értetted az utak kereszteződése fogalmát.
A rendszer (főleg) akkor figyelmeztet téged sms-ben, ha egy utólag bezazonosított beteg ugyanakkor ugyanott tartózkodott, ahol te, több mint 15 percen át, a gps által közelinek ítélt távolságban.
Ma (csüt) kb 500 izraeli kapott ilyen figyelmeztetést sms-ben, és a napot és órát, amikor kijönnek hozzá tesztelni őt.
Egyébként: ha előzőleg járt valahol a beteg, és mindent összefogdosott, akkor a liftgombokon, ajtókon, árucikkeken, stb – legalább 2-3 napig korona-vírusok maradnak, nyomokban. Megdöbbentő: a Japánban horgonyzó Princess, a korona-hajó már üres, és 17 nap után az első japán kontroll-csoport talált vírus-nyomokat.