A szélsőbaloldali antifasiszták és maga a szélsőbaloldal is ugyanolyan mérgező hatással van a polgári társadalomra és az alkotmányos rendre, mint a szélsőjobboldal.
A múlt szombaton megszervezett kitörés napi rendezvény komoly indulatokat hozott felszínre. A sajtóban is találkozhattunk olyan véleményekkel, miszerint neonáci felvonulásként, szélsőjobboldali erődemonstrációként illetve – ahogy Köves Slomó is írja – antiszemita hőbörgésként értékelhető a Légió Hungária által rendezett koszorúzással egybekötött megemlékezés.
Ezen megállapítások persze nem állnak távol a valóságtól, hiszen a szélsőjobboldal évtizedek óta tart ekkor seregszemlét, hogy egyszer egy évben, e napon megjelenjenek a nyilvánosság előtt. A „kitörés napjának” történései egyébként minden alkalommal ugyanúgy zajlanak le, azon kívül, hogy a szervezők kitiltották az önkényuralmi jelképeket viselőket a felvonulásról, lényegében nem változott semmi.
A nap a politikai spektrum két legszélsőségesebb elemeinek összeugrásáról szól: ahogy a neonácik, úgy az Antifasiszta Akció szélsőbaloldali szervezet hazai aktivistái is szerveznek demonstrációt, hangot adva a szélsőjobboldallal szembeni ellenszenvüknek. Idén például épp ők estek neki a náciknak.
Köves Slomó cikkében méltányolom azt, hogy heves kirohanást intézett a neonáci mozgalom ellen, felsorakoztatva a velük szemben felhozható, mozgalmuk kártékonyságára és veszélyességére utaló jellemzőket, ugyanakkor hiányoltam írásából a szélsőbaloldallal szembeni kritikákat.
Én úgy látom, hogy a szélsőjobboldal és a szélsőbaloldal – vagyis a neonácik és a neobolsevikok – egyaránt potenciális veszélyt jelentenek a társadalomra, s akárhogy is folytat egymással örökös párviadalt a két tábor, ideológiájuk között sokkal nagyobb a hasonlóság, mint ahogy azt a két szélsőséges oldal képviselői láttatják.
Hogyha a két szemben álló csoportosulást egységes jelzővel illetném, azt mondanám hogy radikális kollektivisták, akiknek közösségében egyre nagyobb mértékben nyilvánul meg az erőszakos magatartás, illetve az ebből következő garázda tevékenységek és emberellenes, illetve a testi épség és a személyes szabadság megsértésére irányuló cselekedetek.
Az antifasiszták is hajtottak végre világszerte számos olyan erőszakos cselekményt, melyeknek tragikus végkimenetele lett.
Ennek okait kereshetjük abban, hogy az antifasiszta mozgalomba rendszerint beépülnek olyan elemek akik a szervezet radikalizmusát és intenzitását kihasználva élik ki agresszivitásra való hajlamukat, azt gondolva, hogy az ő kötelékükön belül toleránsan viszonyulnak jellemükhöz. A valódi válasz azonban sokkal inkább az ideológiában rejlik.
Az antifasiszta mozgalom közismerten egy radikális, szélsőbaloldali globális szerveződés, mely elszigetelt csoportok laza szövetségeként működik. A szélsőbaloldali eszmék – melyek többsége a marxizmusból eredeztethető – egész spektruma megjelenik ezen mozgalomban, a a sztálinistáktól, leninistáktól a trockistákon át egészen az autonómokig, anarcho-kommunistákig.
A szélsőbaloldal – akárcsak a szélsőjobb – radikális programot képvisel, melynek célja a status quo megdöntése, és egy új társadalmi rend felépítése a múlt örökségének, a hagyományos értékek, illetve a polgári berendezkedés eltörlésének szándékával.
Ellenségüknek tartják a piacgazdaságot, a kereskedelmet, a bankokat, a sikeres nagyvállalkozókat, a középosztályt, az egyházat és mindazokat akik büszkék saját identitásukra, és kitartóan terjesztik azt. A kollektív kategorizálás jegyében pedig mindenkit „náciznak” meg „fasisztáznak”, akik nem felelnek meg az általuk felállított kritériumoknak.
Lényegében – a nácikhoz hasonlóan – egy szektás, fanatikusokból álló, beteges gondolatokkal felruházott mozgalomról van szó, mely céljai tekintetében rendkívül veszélyes nem csupán a polgári közösségekre, hanem a civilizációra is.
Szélsőséges ideológiájuk tettekben is megnyilvánult, erre legjobb példa a 2017-es hamburgi G20-as találkozó volt. Miközben a világ húsz legfejlettebb államának vezetői tárgyaltak egymással, a kikötőváros utcáin a radikális baloldaliak erőszakos tömegdemonstrációkba kezdtek, melyek során konzulátusokat rohantak meg, véres összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel, a nagykövetek szolgálati autóit felgyújtották, és egyéb garázda tevékenységbe kezdtek.
A mozgalom azonban máshol is okozott kellemetlen meglepetéseket: tavaly az Alternative für Deutschland (AfD) jobboldali-populista párt egyik brémai tisztviselőjét verték félholtra, egy szélsőbaloldali Trump-ellenes fiatal férfi pedig az USA-ban követett el terrorcselekményt, több ember életét is kioltva ugyanabban az évben. Portland városában az elmúlt években többször is rátámadtak szélsőjobbosokra éppúgy, mint békés újságírókra (idén az érintett videóra is vette az atrocitást).
A szélsőbaloldal agresszivitása és szélsőséges cselekedetekre való hajlama persze nem új keletű, inkább mondhatni történelmi örökség, hiszen pl. a kubai gerillák, az Allende chilei elnök által külföldről – főként Kubából – behívott paramilitáris csoportosulások, az olasz és a német marxista-leninista terroristák is követtek el emberellenes bűncselekményeket.
Genocídiumok, etnikai tisztogatások, tömegtüntetések fegyveres erőszakkal való brutális, emberáldozatokkal is járó leverése, totalitárius diktatúrák megszervezése és azok terrorgépezetének működtetése egyaránt köthetők az antifa ideológiai elődeihez.
Összességében tehát elmondható, hogy a szélsőbaloldali antifasiszták és maga a szélsőbaloldal is ugyanolyan mérgező hatással van a polgári társadalomra és az alkotmányos rendre, mint a szélsőjobboldal. Ezen két szélsőség, bár látszólag esküdt ellensége egymásnak, és célkitűzéseik, programjaik, tevékenységük ellentétei egymásnak, valójában – szellemiség és szándék tekintetében – ugyanahhoz az oldalhoz sorolhatók.
A múlttal való radikális szembefordulás, az olyan víziókban való hit, melyek a társadalom erőszakos átalakítására irányulnak egy ideológia szolgálatában, a tradicionális közösségek szétzúzásának és az állami túlhatalom nagy arányú növelésének célja mindkét szélsőséges csoportosulásra jellemző.
Mindkét mozgalom kemény magja a totalitárius diktatúrák és a zsarnokság évtizedeit állítaná vissza. A neonácik és az antifasiszták is radikális kollektivisták, akik társadalom-mérnökösködéssel zúznák szét a fejlett civilizációnk minden vívmányát.
