Teljesen mindegy, hogy a kormányzó valóban a deportálások felfüggesztése érdekében rendelte-e a fővárosba Koszorúst a páncélosaival, vagy attól tartott, hogy puccsot hajtanak végre ellene. A lényeg az akció eredménye volt, a közel két hónapos haladék, ami mintegy kétszázezer budapesti zsidó életét mentette meg.
Németországban tisztelet övezi a Walkür-terv kidolgozóját és a Hitler elleni merénylet végrehajtóját, Claus Schenk von Stauffenberg grófot. Ő 1944. július 20-án egy bombával el akarta pusztítani a „vezért és kancellárt”, de terve nem sikerült. Megtorlásként még aznap kivégezték.
Holott Stauffenberg ezredes és összeesküvő társai csak 1943-ban fordultak Hitler ellen, amikor már egyértelművé vált, hogy a németek elvesztették a második világháborút. Maga a Walkür-terv azt a célt szolgálta, hogy ha a szövetséges légierő bombázásai, illetve a növekvő veszteségek miatt Németországban felkelések törnének ki a nemzetiszocialisták ellen, azokat, erre felkészülve, erővel leverjék.
Adolf Hitler 1943-ban még teljesen megbízott Stauffenbergben, aki összeesküvő társaival együtt a rendszer fenntartását, a baloldali mozgalmak féken tartását, sőt, a nürnbergi törvények megőrzését tervezte, miközben különbéke-tárgyalásokat kezd a szövetségesekkel.
Magyarországon, mely – igaz, nem önszántából – máig magán viseli „Hitler utolsó szövetségesének” szégyenbélyegét, komolyan támadják azt a katonatisztet, Koszorús Ferencet, aki két héttel Stauffenberg merénylete előtt meghiúsította az úgynevezett „csendőrpuccsot”. Ezzel megakadályozta a már „csillagos házakba” költöztetett budapesti zsidók deportálását.
Miközben senki nem vonja kétségbe a porosz arisztokrata ezredes hősiességét, tény, hogy önfeláldozása egy nappal sem hozta közelebb a második világháború végét, s egyetlen életet sem mentett meg.
Ezzel szemben a magyar ezredes akciója, az esztergomi páncélosok felvonultatása 1944. július 5-én Horthy Miklós parancsára Baky László csendőrei ellen lehetővé tette a már előkészített deportálások felfüggesztését.
Márpedig ez a haladék életmentő volt a fővárosi zsidóság számára: mire a németek a dühöngő Hitler utasítására újra nyomást gyakoroltak Horthyra, s kikényszerítették volna a deportálás folytatását, Románia kiugrott a háborúból, összeomlott a délkeleti front. Sürgős szükség lett a szállítási kapacitásra, ezért Eichmann és „specialistái” elhagyták Magyarországot.
Karsai László történész hosszabb ideje, az 1989-90-es rendszerváltás óta „visel hadat” az Egyesült Államokban, emigrációban meghalt Koszorús Ferenc ellen, kétségbe vonva az érdemeit. Érvei azonban, melyeket az ezredes 1944. júliusa előtti és utáni pályafutására, továbbá a „páncélos akció” elrendelőjének, Horthy Miklósnak a motivációjára alapoz, nem állják meg a helyüket.
Teljesen mindegy ugyanis, hogy a kormányzó mikor szerzett tudomást az „Auschwitz-jegyzőkönyvről”, és valóban a deportálások felfüggesztése érdekében rendelte-e a fővárosba Koszorúst a páncélosaival, vagy attól tartott, hogy puccsot hajtanak végre ellene. A lényeg az akció eredménye volt, a közel két hónapos haladék, ami mintegy kétszázezer budapesti zsidó életét mentette meg.
Ahogy az sem számít, hogy Koszorús előzőleg a gyorshadtest hadműveleti osztályvezetője volt, majd hadosztályparancsokként szolgált a Don-kanyarban, az u.n. „hídfőcsatákban”. Mi több: páncélosaival 1944. szeptember 13-án bevonult az átmenetileg visszafoglalt Aradra (ahol a főnökei már tervezték az Antonescu által megkímélt zsidók deportálását). Majd pedig letette az esküt Szálasi Ferenc „nemzetvezetőre”. Megjegyzendő, hogy Horthy kiugrási kísérlete, 1944. október 15-e után a Magyar Királyi Honvédség valamennyi tagjának le kellett tennie az esküt Szálasira, még a zsidó munkaszolgálatosoknak is.
Karsai László történész teljesen történelmietlenül ítélkezik Horthyról és Koszorúsról, az 1945 után működő, kommunista irányítás alatt álló népbíróság politikai előfeltevéseit követve.
Ismeretes, hogy a Magyar Kommunista Párt az egész „ellenforradalmi” rendszert elmarasztalta, és csak taktikai okokból sürgette, illetve halogatta a bűnösök felelősségre vonását.
Rákosiék előbb a nácikkal együttműködő politikusokat és katonákat, a valódi háborús bűnösöket ítéltették el, aztán jöttek a többiek, a kisgazdák, a liberálisok és a szociáldemokraták, végül az „elhajlással” vádolt kommunisták.
Egyedül azoknak „kegyelmeztek meg”, akik az utolsó pillanatokban reménytelen ellenállási szervezkedésbe fogtak, és ezért az életükkel fizettek, mint Bajcsy-Zsilinszky Endre, Kiss János altábornagy és a többiek. (De ha életben maradnak, és nem emigrálnak, mint Koszorús Ferenc, őket sem kímélték volna.)
Érthetőnek tartom az 1989-’90-es rendszerváltás utáni magyar kormányok törekvését, hogy a Magyar Királyi Honvédségben szolgáló kevés számú ellenálló, a kormányzóhoz 1944-ben is hű katona emlékét őrizzék és tiszteljék. Karsai ebbe nem törődik bele, neki Horthy és Szálasi egykutya.
Nemrég arról nyilatkozott, hogy a Koszorús Ferencnek emelt szobrot, illetve emléktáblákat, amennyiben az ellenzék győz a következő választásokon, el kellene távolíttatni, a „történelmi igazság” nevében. Azt sem veszi figyelembe, hogy Koszorúst Göncz Árpád köztársasági elnök 1991-ben vezérezredessé léptette elő és 1992 novemberében leplezték le az emléktábláját a Dohány utcában, a zsinagógával szemben.
Ifjabb Koszorús Ferenc, az esztergomi páncélos hadtest egykori parancsnokának Amerikában elő fia nemrég levelet írt a Népszava főszerkesztőjének. Ebben reagált egy november 14-én az apjáról megjelent cikkre, de írását a lap nem közölte. A kifogásolt cikkben az újságíró, az „Embermentők sorsa a diktatúrákban” című konferencia után, Karsai Lászlóra hivatkozva azt írta:
„Koszorús Ferenc vezérkari ezredes kétségkívül vitatott személyiség…. Mértékadó történészi körökben már legalább tizenöt éve konszenzus van arról, hogy csak legenda, mítosz. Koszorús felesküdött Szálasi Ferencre, harcolt a nácik oldalán.”
Stauffenberg viszont 1939-ben részt vett a lengyelországi, 1940-ben a franciaországi, majd 1943 tavaszán az észak-afrikai hadjáratban. Itt a gépkocsija aknára futott, és elvesztette bal szemét, jobb kezét, és két ujját a bal kezén. Ha ez nem történik vele, sohasem jut Hitler közvetlen közelébe.
Ahogy Koszorús ezredes, a bátor katona sem tehetett volna semmit, ha nem élvezi Horthy teljes bizalmát.
Pelle János összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
Csakhogy nem erről szól a történet ami a cikkből is kiderül. Horthy magát mentette amikor kivezényelte Koszorúst. A zsidók megmentése nem cél hanem következmény, másodlagos volt. Ha célként szerepelt volna akkor lehetne nemzeti hős, a zsidók megmentője de így csak a parancsot teljesítő, tisztességes, esküjéhez híven, fegyelmezett katona.
Ezért hamis hősnek, a zsidók megmentőjének való beállítása.
Minden tiszteletem neki de ezért Horthyt és Koszorúst zsidó mentőnek beállítani az erősen túlzás.
Ifjabb Koszorús Ferencet az esztergomi páncélos hadtest egykori parancsnokának Amerikában elő fiát már az American Hungarian Federation is eltávolította soraiból… és a „bátor” katonáról a CIA declassified irataiból nem is olyan régen kiderült hogy soha nem volt „zsidómentő” viszont CIA ügynökként jelentett korábbi igencsak fasiszta bajtársairól a Bajtársi Közösségben….. Mivel Koszorús 1951-től az USA-ban élt Pelle úrnak érdemes lenne kutatnia is mielőtt ír… ajánlom az a CIA és a washingtoni Holokauszt Múzeum iratait. A Koszorús ügyet Karsai udvariasan „legendának” tartja… az sokkal inkább egy meghökkentő csalás.
Ezzel a Stauffenberg üggyel lassabban egy kicsit. Ugyanis ő egy ügyetlen végrehajtó volt ebben. Tucatnyi tábornokot és magasrangú tisztet végeztek ki, mert ez egy előre kitervelt merénylet volt. Hitler életét az mentette meg, hogy a bomba egy nagyon vacak amatőr konstrukció volt, ereje a szükséges negyedét sem érte el.
Lehet. Én arról olvastam valahol hogy a pokolgép egy jól összeállított és működő konstrukció volt, eredetileg. Stauffenberg viszont alkalmazása előtt valamitől megrettenve még a helyszínen átalakította a szerkezetet vagyis gyengítette a romboló hatását és így helyezte el a táskájában, a térkép asztal alá. Emiatt történt aztán a fiaskó hogy a vastag tölgyfalap megvédte Hitlert a gyengített töltet robbanásától. Igaz-e ez?
Remek cikk. Okos érveléssel leplezi le Karsai blöffjét.
Igen, Magyarország „kollaborált” a nácikkal. De miért is a németekhez „kötötte a szekerét” Horthy Magyarországa? Amnéziás kurzustörténészeink diszkréten mosolyogva hallgatják agyon – Karsai „elvtárskádergyerek” Lacika pedig nem is foglalkozik ezzel, ő csak „holokausztkutató” -, hogy a későbbi „utódállamok” hogyan fosztották ki az országot a „Nagy Háború” vége felé és a Trianoni békediktátumhoz kapcsolódó jóvátételi követeléseikkel. És a Kisantant 1938-ig tartó gáncsoskodásainak feltárását sem kapkodják el. Márpedig ez a gazdasági „hendikep”, Magyarországnak a németekéhez kapcsolódó „földbe döngölési kísérlete”, amely a dualizmus fél évszada alatt felzárkózó Magyarországot, mint vetélytársat is „kiiktatta” egy időre, a csehszlovákok legnagyobb örömére, kényszerűen csak ezt a lehetőséget adta meg. És amikor Hitler Németországa Ausztria bekebelezésével (Anschluss, 1938.március 12,) közvetlen szomszédunk lett, a németek addigi „megszállósdijainak” ismeretében joggal merülhetett fel, hogy hazánk lehet akár a következő is. Hogy Hitler előbb Nyugat-Európát, majd a Szovjetunió nyugati részét szállta meg, az más kérdés. Az ottani kényszerű kollaborációkat az ottani „érintettek” a mai napig annyira szégyellik, hogy annak kényszerű jellegét nem veszik tudomásul, amikor azt elítélik. De a magyar „vonakodó csatlóst” érő nyomásgyakorlás miatti ilyen-olyan „parírozás” fontos motívuma volt a megszállás elkerülése. Az „utolsó csatlós”-legenda kapcsán elfelejtik, hogy a bezzegszlovákok ún. nemzeti felkelését a németek leverték és utána őket is megszállták. Ezen az alapon lehettek akár ők is az „utolsó csatlósok”, vagy a horvát usztasák is. Ez bizony szovjet agitprop. Itt jön a képbe a hamis „partizánmítoszok” kérdése is. A magyar partizánmozgalmat nem hozták létre, mert vélelmezhető módon a bűnbak szerepét testálták hazánkra. Ez az 1943 elején befejeződött győzedelmes sztálingrádi csata és az annak az évnek a végén megtartott teheráni konferencia közti időszakban formálódhatott. Kállay „hintapolitikus” Miklós miniszterelnök és a magyar elit „angolbarát” szárnya kereste a kapcsolatot az „angolszászokkal”, titkos tárgyalások is folytak, de a jelek szerint a londoni csehszlovák emigráns kormány feje, az állítólagos NKVD-ügynök Edvard Benes, a magyarokról rosszakat mondva megfúrta azt a lehetőséget, hogy a nyugati Szövetségesek ezt is meglépjék, sőt.. A Balkánon is partra szállva felszabadíthatták volna Jugoszláviát és Magyarországot, netán még Szlovákiát, sőt Lengyelországot is. Ennek elbliccelését Tito partizánmozgalmának grandiózus támogatásával pótolták és annak mítoszát számos agitprop-filmmel is megtámogatták akkor és a későbbiekben is, egészen a Marsall haláláig. A teheráni konferencia eredményeképpen Edvard Benes Csehszlovákiája is a szovjet érdekszférába került, nemcsak mi. Az lehet, hogy a jugókat is betervezte Sztálin generalisszimusz, de ezt Délkelet-Európa geopolitikai adottságainak hála a háború után Tito elvtárs ki tudta cselezni. Borhi Lászlónak az 1945-ben és utána a Szövetségesek által akkor át nem fésült és meg nem hekkelt levéltárakban végzett kutatásai pedig bizonyítják, hogy a normandiai partraszállás után Churchillék a németeket direkt cukkolták, hogy szállják már meg Magyarországot, ezzel is lekötve hadosztályokat, hiába mondták Kállayék, hogy akkor „holokauszt” lesz. Még az sincs kicsukva, hogy cinikus módon ezt be is építették galád terveikbe, hogy a bűnbak Magyarország hazug mítoszát megerősítsék. A sztálini agitprop magyar változata alapján ez nemcsak gyanú, hanem akár vélelemként is fennáll. A német származású és németbarát többségű vezérkar, hadsereg pedig éppenséggel Horthy „angolbarátjait” puccsolta meg 1944. október 15-én. És a leütött és szőnyegbe csavart Horthy Istvánnal való zsarolás Szálasi nermzetvezető testvér kinevezésére szintén el van felejtve az említett amnéziás kurzustörténészeink által. Hát ennyit Horthyék korlátozott mozgásteréről és a „felróttságok”, „felróhatóságok” igencsak nem „kóser” természetéről.
Stauffenberg is posztumusz generalfeldmarsall lett hasonlóan mint Koszorús Ferenc vezérezredes?
Az 1945 cimű filmet is tanulmányozva a magyar lakosság majd a kormányok nem a zsidókat hanem a zsidók vagyonát mentették a maguk számára, Amikor az életben maradt zsidók vagyonát illett volna már visszaadni az Alkotmánybíróság a magyar állam csekély teherviselő képességére hivatkozott. Ami gMiska hozzászólá-sát illeti a magyar államigazgatás azért is lehetett oly „sikeres” mert a Horthy-rendszer 1920-tól megalapozta, hogy zsidóktól lopni, igy ölni kóser dolog.