Különös cikket jelentetett meg Karsai László történész a Magyar Narancs két héttel ezelőtti számában.
Cikkének bevezetője szerint elsődleges célja szerény személyemnek és a Jaffa kiadónál idén megjelent, Gyilkos irodák – A magyar közigazgatás, a német megszállás és a holokauszt című könyvemnek kritizálása, ténylegesen azonban a hazai szélsőjobboldal második világháborús mítoszai előtt való furcsa fejhajtás. Írásában ugyanis sorra olyan „hibákat” idéz, ahol szerinte túlságosan is nagy felelősséget feltételezek a magyar állam részéről az 1944-es deportálásokban és az 1944–’45-ös nyilasterrorban. Ugyan Karsai eddig markánsan progresszív szerzőként volt ismert, ám mostani lépése nem teljesen életszerűtlen, hiszen már korábban is azzal keltett botrányt a zsidó közéletben, hogy pozitív jelzőkkel illette a nyilasok antiszemita politikáját.
Személyeskedéseire nem reagálva – miféle professor emeritus az, aki ad hominem érvekkel kíván egy pályakezdőt lebunkózni? – megmaradok a történészi kérdések higgadt elemzésénél. Bár Karsai figyelme akár megtisztelő is lehetne, kritikája alapján kérdésesnek tűnik, mennyire is van tisztában a téma alapvető levéltári forrásaival. „Megmosolyogtatónak” nevezi, hogy lábjegyzeteimben a Magyar Zsidó Levéltárban őrzött, Zsidókérdéskutató Magyar Intézetre vonatkozó iratok között a következő hivatkozással találkozik: „Yad Vashemből másolt iratok”. Pedig ez a megnevezés nem az én alkotásom, hanem a hivatalos neve egy a levéltárban található palliumnak (borítónak). Lássuk be, kissé kínos, hogy valaki hatalmas dérrel-dúrral „leleplezi” hibámat, csak hogy aztán kiderüljön: valójában ő az, aki nem ismeri a kérdéses iratanyagot.
Az effajta, talán némi derültségre okot adó tévedések mellett azonban néhány felfogásbeli hibára is szükséges rámutatni. Karsai cikke szerint „nyilvánvaló”, hogy Magyarország elvesztette a szuverenitását 1944. március 19-én. Karsai álláspontja ilyen értelemben közelebb áll ahhoz az állásponthoz, melyet ő a VERITAS Történetkutató Intézettel azonosít, mint az én álláspontom. Sietve hozzáteszi, hogy „a magyar politikai elitnek” ettől még volt felelőssége a holokausztban, s bár a politikai elit is teljesen legitim és fontos kutatási téma, de az én könyvemnek fő témája a magyar közigazgatás, a főispánok, alispánok, rendőrök, csendőrök és mások viselkedése és mozgástere. Ormos Mária történészt idézve ugyan elfogadom, hogy Magyarország szuverenitása valóban súlyos csorbát szenvedett 1944. március 19-én, de
vissza kell utasítanom a források tükrében Karsai állítását, miszerint az ország „nyilvánvalóan” elvesztette volna szuverenitását.
Én ennél sokkal összetettebb álláspontot képviselek. Mint azt könyvemben is kifejtem, a kulcs annak vizsgálata, hogy az ország a különböző részkérdések – politika, gazdaság, háborús erőfeszítések vagy éppen a „zsidókérdés” – terén mennyire gyakorolhatott önjárást. A szuverenitás elvesztése vagy nem elvesztése a holokauszt kapcsán csakis a mozgástér elemzésének kontextusában jelenhet meg, amit Karsai nem végez el írásában, erre törekvő kísérleteimet lekezelően elveti. Ám 75 évvel az események után túl kell lépnünk azon az eljáráson, hogy a romantikus nemzeti önérzetnek kedves politikai szlogeneket dobálunk, és alátámasztásukra odaírjuk, hogy „nyilván”.
Ennél is különösebb, amikor Karsai azt írja, hogy a „hivatalnokok, csendőrök” „személyes kockázatot vállaltak”, ha zsidókon segítettek 1944-ben. Ezt követően azt írja, hogy a nyilasterror során több közszolgát zsidómentésért kivégeztek a nyilasok. Szerinte tévedek, mikor azt feltételezem, hogy valójában nem járt halálbüntetés a deportálás szabotálásáért a közszolgák számára.
Érdemes különválasztani a ’44 tavaszi-nyári időszakot és a nyilasterror időszakát. A hivatalosan megfogalmazott fenyegetések, büntetések mértéke változott ugyanis időszakonként. Fontos leszögezni: egyetlen olyan eset sem ismert, hogy tavasz-nyár során közigazgatási alkalmazottakat végeztek volna ki a deportálások akadályozásáért vagy emberek mentéséért. De ha ismert is lenne, az is a szabályt erősítő kivétel lenne. A második állítást tekintve: megtörténhet, hogy Karsai nem a közszolgákra utalt a kivégzésekkel, hiszen tudunk nyilasok által kivégzett zsidómentőkről – mint például Salkaházi Sára vagy a cionista Komoly Ottó –, akik nem a magyar közigazgatás tagjai voltak, de akkor felmerül a kérdés, hogy miért vezeti félre olvasóit a nem közigazgatásból hozott példák felemlegetésével egy közigazgatásról szóló cikkben? Cikkét olvasva akár arra is juthatna az átlagos történelemkedvelő olvasó, hogy pisztolyt tartottak annak a csendőrnek a fejéhez, aki zsidókon akart segíteni a deportálások alatt.
Pedig ez nem így volt. A magyar közigazgatás egyes tagjait ugyan nagyon ritkán valóban érték szóbeli halálos fenyegetések is a deportálások során, ezeket azonban sosem váltották be. Kutatásaim során a magyar közszolgák által zsidók segítéséért kapott legszigorúbb büntetés, ami előkerült, az internálás (rendőrhatósági őrizet alá helyezés) volt. Bár az internálás kellemetlen dolog volt, ám nem sodorta veszélybe senkinek sem az életét. Mint azt könyvemben is leírom, „a magyar közigazgatásnak a nemzetközi kitekintésben is nagy mozgástere volt, hiszen például nem járt deportálás a zsidók segítéséért (mint Hollandiában) vagy halálbüntetés (mint a megszállt Lengyelországban)”.
Nem lehet mentegetni a magyar közszolgákat az állítással, hogy életüket kockáztatták a holokauszt eseményeinek szabotálásával.
Karsai írásában nem pontosan elemzi a polgármesterek holokausztban való szerepét sem. Egyenesen leírja: a polgármestereknek — például az általam elítélően citált Pohl Sándor kassai polgármesternek — „semmi köze sem volt” a deportáló vonatokhoz. Amennyiben csak annak a közszolgának volt „köze” a holokauszthoz, aki aktívan részt vett a deportálásokban, igen sokan megúsznák a történelmi ítéletet, pedig a közszolgáknak jogi felelősségük volt a magyar állampolgárok megóvása. Az igazság az, hogy a polgármesterek feladata volt láncot és lakatot szerezni a vagonokhoz, de még a krétáról is ők gondoskodtak a kocsik feliratozásához. Továbbá, bár a polgármesterek mozgástere a Horthy-rendszer közigazgatási szerkezetéből fakadóan korlátozott volt, ám számos példát idézek könyvemben olyan polgármesterekre, akik igenis tudtak segíteni a helyi zsidókon, körülményeiket mozgásterükből és esetlegesen lokális, személyes autoritásukból fakadóan enyhíteni tudták, egészen a vagonírozásig. Azaz: ha akarták volna, más polgármesterek is segíthettek volna, és így felelősségük is volt.
Ráadásul egy törvényhatósági jogú (vagy megyei) város első fokú közigazgatási hatósága a polgármester volt, így a közegészségügyi szolgálat közvetlenül hatáskörébe tartozott. Ha például deportáló vagonok haladtak át egy városon, és ott megálltak — a deportáló vagonok döntő többsége pedig Kassán állt meg, ugyanis ott vették át a vagonokat a németek —, akkor a polgármester intézkedhetett volna a zsidók egészségügyi állapotának ellenőrzése végett, mint ahogyan néhány hasonló példa, mikor élelmet, vizet vagy gyógyszert adtak be a vagonokba, ismert is. Érthetetlen, hogy Karsai ezek után mentegetni próbálja a kassai polgármestert, aki a zsidók segítésére kísérletet sem tett, és le sem mondott pozíciójáról a borzalmak láttán. Pohl felelőssége kiemelkedően nagy volt: egyetlen polgármester sem nézte végig érzéketlenül annyi zsidó deportálását, mint ő.
Vitapartnerem álláspontja tehát végletesen megengedő ebben a kérdésben.
A rendőrök, csendőrök, polgármesterek szerepének megítélése mellett problémásnak tűnik Karsai megállapítása a zárt vagy nyílt gettók létrehozásáról, vagy esetlegesen a gettók létrehozásának teljes szabotálásáról. Mint írja — s mint én is jelzem könyvemben —, a közszolgákat törvényileg nem utasították expliciten „zárt” gettó létrehozására. Ebből azonban azt a konklúziót vonja le, hogy a kollaboráns belügy és a német megszállók nem követeltek zárt gettókat. Kézenfekvő cikkének azon olvasata, hogy a kollaboráns belügyet nem érdekelte, elkülönítik-e a zsidókat a nem-zsidóktól a deportálások előtt, vagy korlátozzák-e a mozgásukat — különös történészi jóindulat ez a németek és a kollaboráns belügy irányába, mellyel nem tudok egyetérteni. Pedig ismert, hogy a kollaboráns belügyből nyomást gyakoroltak renitensebb polgármesterekre, és a német külügyminisztérium berlini politikai archívumában egyértelmű dokumentumok utalnak arra, hogy igenis figyelemmel kísérték: nyílt, vagy zárt gettókat hoznak-e létre vidéken. Randolph L. Braham az enyémmel egyező konklúzióra jutott a témában írt kétkötetes munkájában.
Minderről Karsai maga is meggyőződhetne a könyvemben idézett német dokumentumok között – igaz, ehhez meg is kellene értenie azokat.
A magyar közigazgatás német megszállás alatti mozgásterét levéltári források alapján, szenvedélymentesen, józanul kell vizsgálnunk, és alátámasztható, objektív történészi konklúziókat kell hoznunk. Az én könyvem ebbe az irányba mutat, és konklúzióm – mint ahogyan azt könyvem végén is leírom –, hogy Magyarország a valós megszállás ellenére „a zsidókérdés terén kiemelkedő önjárást gyakorolt”, és ezért „a magyar közigazgatás holokausztban érintett alkalmazottjai tettestársak voltak egy népirtásban”.
Karsai cikkét mindössze két ponton látom alátámasztottnak: könyvemben valóban téves adatot adok meg Jurcsek Béla földművelésügyi miniszter kinevezésének dátumával kapcsolatban, illetve tévesen idézek egy iratot a kárpátaljai zsidóság koncentrálásáról. Semmi problémát nem látok ennek belátásával, hiszen ezek a hibák könyvem tételeit semmilyen szinten nem cáfolják meg. Ezeket az elütéseket majd könyvem következő kiadásában javítani fogom, és köszönöm Karsainak, hogy felhívta rájuk a figyelmemet.
Természetesen azt is látom cikke alapján, hogy Karsait érzelmek és indulatok vezetik, és azért vádolja a Gyilkos irodákat a magyar közigazgatás túlzott elítélésével, mert nincsen egyéb érve — valamivel viszont ütni akar engem. Sajnos igyekezetében éppen a szélsőjobboldal térfelén terjengő mítoszokat erősítette meg. A továbbiakban Karsainak a higgadt, forrásalapú érvelést és a romantikus-makulátlan nemzeti önkép ápolásától való távolmaradást javaslom.
(UPDATE: ezen cikk megjelenésekor azt írtuk, „a cikk feleletként eredetileg a Magyar Narancsba került elküldésre, ám azt a lap nem méltatta válaszra.” A hetilap szerkesztősége azonban megkereste lapunkat, és közölték, hogy szívesen megjelentették volna a fenti írást, ám az hozzájuk nem jutott el. Nem tudjuk, mi történhetett, de eszerint kissé elsietve bíráltuk a Narancsot, elnézést.)
Veszprémy László Bernát összes cikkét elolvashatja itt.
Sose volt teljesen kóser. Vegyük már észre.
Így igaz. Márpedig a magyar igen nagy volt. Horthy még arra is képes volt, hogy elutasítsa a németek miniszterelnök javaslatát és a maga által kiválasztott embert nevezte ki.
Persze. Azért kellett Bethlen grófnak is vidékre menekülni egy parasztházba..
Egy ember nem az ország és nem a teljes politika.
A mozgástér nagy volt már csak azért is mert a keleti front helyzete miatt kivonták a német csapatok kb. felét ugyanis nem számítottak semmiféle ellenállásra.
Elég sok embernek el kellett tünni. Bajcsy Zsilinszkynek már nem volt rá ideje, de legalább pisztollyal fogadta a Gestapot.
Pontosítsunk! A németek számukra elfogadható ember kinevezését kérték tőle és erre ő kinevezte Sztójay Dömét a volt németországi nagykövetet. Sztójay életútja kicsit girbe-gurba, a ha Tanácsköztársaságban betöltött szerepét is nézzük.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szt%C3%B3jay_D%C3%B6me
Imrédy Bélát, majd a szélsőjobboldali főtiszteket, Rátz Jenőt és Ruszkay Jenőt sem volt hajlandó miniszterelnökké kinevezni tehát igenis nevekkel álltak elő a németek és nem általánosan mint ahogy írod. Tehát szuverén döntést hozott a németekkel szemben.
1944-ben a városok polgármesterei csak átmeneti és korlátozott hatást gyakorolhattak a gettósításra. Sajnos, még azokból a gettókból is deportálták a zsidókat, ahol a polgármester igyekezett emberségesen viselkedni (pl.Hódmezővásárhelyen, Baján vagy Kaposváron). És az sem volt „megoldás”, ha tiltakozásképpen lemondtak a tisztségükről, vagy leváltották őket. De ez nem menti fel felelősségük alól azokat a polgármestereket (pl. Kassán, Nyíregyházán, Munkácson stb.) akik készségesen együttműködtek a deportáló tisztviselőkkel, és szöürnyő körülményeket teremtettek a gettókban. Karsai azért „menti fel” a polgármestereket, hogy Horthyt és egész rendszerét elmarasztalja, háborús bűnössé nyilvánítsa. Vagyis egy politikai tézist igyekszik érvekkel alátámasztani. Igen nehéz utólag megítélni, hogy a német megszállás első hónapjaiban, március 19-tól július elejéig mit lehetett volna tenni a vidéki zsidók megmentéséért. Az hogy Budapesten Horthy átmenetileg felfüggesztette a deportálásokat, legnagyobb mértékben a szövetségesek sikeres normandiai partraszállása miatt következett be.
„Az hogy Budapesten Horthy átmenetileg felfüggesztette a deportálásokat,
legnagyobb mértékben a szövetségesek sikeres normandiai partraszállása
miatt következett be.”
Ez csak egy állítás, és semmivel sem igazolható. Akár tetszik akár nem 1944 március 19.-e után az ország szuverenitása elveszett. Csak a látszata maradt meg, és Horthy azért sem volt hajlandó lemondani, mert akkor rögtön jöttek volna a nyilasok.
Eddig úgy tudtam, Horthy azért állíttatta le a pesti zsidóság deportálását, mert fentről, prominens személyektől, erre felszólítást kapott. A svéd király, az USA elnöke és a pápai nuncius szólították fe a pesti zsidóság életének megkímélésére, mert ha nem , akkor a háború után bíróság előtt fog felelni tetteiért. Sajnos, Sztálin megmentette mindettől, nem kellett volna!
Ami szintén nem igaz. Horthy amerikai „fogságban” volt és ők nem engedték, hogy bűnösként fogják perbe.
„…….fentről, prominens személyektől, erre felszólítást kapott. A svéd király, az USA elnöke és a pápai nuncius szólították fe…..”
NEM fentről, hanem SEMLEGES helyről. 1944-ben mindkét oldalon volt háborús propaganda, de ezeknek addíg nem adhatott Horthy Miklós hitelt, amíg semleges országokból meg nem erősítették.
Hogy a Svéd király, és a Pápa csak június második felében szóltak, az Kasztner Rezső és a Zsidó Tanács bűne, akik visszatartották az Auschwitzi Jegyzőkönyvek információit, fordítgatással pepecseltek.
„…….Sajnos, Sztálin megmentette mindettől, nem kellett volna!…….”
???
Mariann! Látja, ezért útálják a zsidókat. Horthy Miklós megmentette a budapesti zsidókat, 250 ezret! És maga – hála helyett – mégis egy kanál vízben megfojtaná.
„1944-ben Horthy Miklós több zsidót mentett meg, mint bárki más a világon” („In 1944, Hungarian Regent Miklós Horthy saved more Jews than anyone else in the world.”) – Ezt Elizer Rabinovich, zsidó történész írta az amerikai Moment Magazinban.
Én viszont ezért a mondatért akkorát rugnék beléd, hogy éhen döglenél a levegőben.
de erős lettél hirtelen
Látod, a stílusod igazolja azt, amit írtam.
—
A felmenőid 1944-ben miért nem rúgtak bele a nácikba? Vagy legalább a náci kollaboráns zsidó vezetőkbe?
A Magyar Narancs talán azért nem tette közzé, mert a Neokohn-cikkben címmel sem hivatkozott Karsai-írás a MaNcs Könyv rovatában jelent meg, és recenzió. Nem szokás reflektálni recenzióra. Tisztességgel, tételesen elemzi a könyvet Karsai. A Neokohn két héttel utána adja le a könyvszerző recenzióra adott reakcióját: a print lap már nincs a standon, az online még nincs fent, így Veszprémy László Bernát bátran hazudhat arról, mit kritizált Karsai, vagy milyen lenne annak hangvétele. Karsai egy szóval nem írta le, hogy a polgármesterek nem felelősek a holokausztért, nehéz is lett volna, mert forrásközlései is vannak a témában, miben felelősek. Aki ma ilyet állít történészről, mint VLB KL-ről, arról tudható, nem ismeri a szakirodalmat a témában. És citálni lehetne VLB durva csúsztatásait.
Kiderül, hogy a VLB-ferdítésekre adott KL-választ a Neokohn le meri-e közölni, ha már a MaNcs-ot kárhoztatja, hogy a recenziókra nem alakulnak ki hosszas viták, miközben a könyv elkészülésekor volt módja felkészülni a szerzőnek, kiadta a kezéből a könyvet.
Az eredeti recenzió: Kitalált ellenfél – Magyar Narancs, 2019. november 14., 30-31. oldal
Veszprémy László Bernát nemrég még azon morfondírozott hogy Háborús bűnös volt-e Wass Albert? Veszprémy úr a magyar holokauszt hamisító ipar egyik jelentéktelen figurája … Hantó Zsuzsa szintet üt meg… egyre inkább megközelítve Takaró Mihályt. Egykori főnökét Szakály Sándort már nem akarják beengedni Észak-Amerikába, úgy tűnik többet nem szónokol idős kanadai nyilasok és csendőrök rendezvényein.. Az azonban még engem is meglepett hogy Veszprémy úr a Neokohn „büszke zsidó” portál főszerkesztőhelyettese… Ez igazi abszurdisztán…
Miért lett volna háborús bűnös Wass Albert? Tényeket várok, hogy mikor és kinek ártott, hol ölt embereket, stb.
Nézzen után, AZ VOLT.
Bizonyítékok?
Unom már, hogy a Göncz Árpád által is magas állami kitüntetésben részesített Wass Albertet teljesen tudatlan emberek szorgosan lefasisztázzák csak azért, mert Causescu sajtója ezt terjesztette róla.
Számomra elég, hogy Magyarországon is szobra van és a műveit rendszeresen kiadják. Fel kell venni az iskola tananyagba a berkesiandrások és más kommunista gazemberek helyett.
Kérdezem tisztelettel, hogy „Mrozek L.” és „Mariann” mit olvastak Wass Albert művei közül?
Inkább maga nézzen utána.
Nem volt az.
Kedves Alex, Wass amerikai állampolgárként, jogerősen elítélt háborús bűnösként az USA Igazságügyi Minisztériumának vizsgálata alatt állt amikor főbelőtte magát. Ez olvasható a Congressional Record-ban is. Huba fia, aki a hadsereg nyugalmazott tábornoka sem vitatja ezt és megpróbált politikai támogatást szerezni az USA-ban arra hogy perújrafelvételre kerüljön sor, de az nem volt támogatható mert bizonyított hogy Wass zsidógyilkosságokban vett részt. Veszprémy úrnak fogalma sincs az amerikai jogrendről, a Wass elleni amerikai vizsgálatról… A Wass szobrokat mielőbb el kell távolítani Magyarországon. Szégyen hogy egy jogerősen elítélt gyilkosnak ott szobra lehet… és hogy a Neokohn „büszke zsidó” portál főszerkesztőhelyettese mentegeti zsidó lányok gyilkosát.
„…….jogerősen elítélt…..”
Ezzel ostobaság dobálózni, hiszen Hitler merénylőit is „jogerősen” ítélték el.
Nem Wass Alber szobrait kell eltávolítani, hanem a Churchill szobrát, aki tudatosan csaléteknek használta a magyar zsidóságot a német megszálláshoz a partraszállás érdekében. A BBC 2012-ben bevallotta, hogy szándékosan nem figyelmeztették a zsidókat, nehogy Hitler rájöjjön, hogy a britek megszállásra spekulálnak.
Ne Wass Albert állítólagos gyilkosságait terjessze, hanem Kasztner Rezső és a Zsidó Tanács náci-kollaborációjával nézzen szembe!
1945 utáni népbíróságok is jogerősen ítéltek halálra embereket.
Jogerősen ítéltek halálra és sok éves börtönre embereket a Zuglói nyilas (kirakat) perben is.
A vidéki polgármesterek nagyrésze behúzta fülét-farkát és teljesen passzív maradt. Akkor most a gyávaságot is nevezzük háborús bűntettnek? Igen, nagyon sokan nem mertek ellenállni a németeknek. Legyünk őszinték, a múlt rendszerben ki mert ellenállni az oroszoknak? Ha azt mondták, hogy itt gázolnak le 100 hektár érésben lévő gabonát hadgyakorlat címén, nos volt-e olyan polgármester (tanácselnök) aki kijelentette, hogy ezt nem engedi meg?
Sajnos Karsai László elég sok zöldséget hord össze.Ha valaki így foglalkozik és így kutatja a múlt bármely aspektusát, hogy lehet az efféléket komolynak, hitelesnek tekinteni? Sehogy. Őn magát teszi hiteltelenné. A gettósításban nemcsak a polgármesternek de sok más a városházán dolgozónak is köze volt.. Debrecenben Kölcsey Sándor és társai egy 10 oldalas kézzel írott jegyzőkönyvben írják le a gettósítás folyamatát. Dr. Kölcsey Sándor zsidóbarátként volt elkönyvelve. Aki elmenekült Debrecenből az oroszok jöttére és Esztergom környékén eltűnt. Az tény hogy Kölcseyt leváltották a hivatalából. De nem állt fel önként 1944. március 19-én a székéből. Ezt még levezényelte és utána bukott. Az nem vitatható hogy voltak a rendvédelmi szervek és a közigazgatásban dolgozók között emberséges emberek. Sőt a németek között is. Pl. Swarcz Sándor debreceni lakos mondta el nekem., hogy amikor a gettóba vitték őket, egy német katona azt mondta neki, hogy segíti a szökésében. Mert ha bent marad akkor neki vége. Ismertem szökött zsidót is. Ő az Arany Bika volt főportása volt. Mind két emberrel személyen találkoztam és beszéltem velük. Egyikük se él már. Karsai Lászlót apja szelleme kíséri. Karsai Elek. Az ő könyvei mind történelem hamisítás. Hazug, lejárató, félrevezető. Amilyen a Kádár rendszer volt. Horthyról és a rendszerről minden rosszat el mond ami nem felel meg a tényeknek. Magam is kutatom a korszakot. Levéltári forrásokat. Nem volt szent Horthy. Karsai úr miért nem adja ki Prónay Pál megmaradt két naplóját? Fontos kortörténeti dokumentum.