Ingyen esküvők a rakétázás miatt Izraelben

A szeretet mindent legyőz – bizonygatják most az esküvőszervezők Izraelben, ahol ingyen várják a déli területeken egybekelésük halasztására kényszerült párokat.

A keddi bombatámadás után Izraelben fokozott biztonsági intézkedéseket kellett életbe léptetni. Ahogy a Neokohn is beszámolt róla, már az első nap több mint 150 rakétát lőttek a zsidó államra Gázából.

150 rakétát lőttek ki kedden Izraelre

Az izraeli hadsereg 6 órán át hagyta válasz nélkül a folyamatos támadásokat, majd légicsapás-sorozatot indított a palesztin Iszlám Dzsihádhoz kapcsolódó célpontok ellen.

Az országban előre tervezett számos rendezvény mellett esküvőket is el kellett halasztani. Leginkább az ország középső- és déli részein. Kedd reggel az egyik izraeli rádióban egy esküvője halasztása miatt szomorkodó hallgatónak különös meglepetésben volt része.

Egy tel-avivi rendezvénycsarnok tulajdonosa – miután értesült a csalódott szerelmes történetéről – a költségeket magára vállalva azt találta ki, hogy a rendezvénytermében esedékes aznapi esküvőt mellett a déli páros esküvőjének is helyet ad. A The Jerusalem Post azt írja, hogy a frigy meg is köttetett a szerelmesek között.

Az előre bejelentkezett, Yaniv és Moran nevekre hallgató páros úgy nyilatkozott a 12-es televíziós csatornának, hogy örömmel látták vendégül az esküvőjüket elhalasztani kényszerült szerelmespárt és mindenkit, aki elkísérte őket az esküvőre.

A rendezvénycsarnok tulajdonosa azt is elmondta a televíziónak adott nyilatkozatában, hogy aznap több más telefont is kapott, miután közzétette, hogy szeretne déli pároknak is lehetőséget biztosítani az egybekelésre.

„Minél több esküvővel szeretnénk jelezni, hogy mennyire erősek és egységesek vagyunk”

– fogalmazott a szokatlan eseményről Eitan Sapir, aki magára vállalta a rádióban nyilatkozó páros esküvői költségeit is.

Arról is beszámolt az izraeli lap, hogy a nyomasztó agresszió ellenére jutott kedves meglepetés egy másik esküvői párnak is: Izrael egyik legnépszerűbb előadója, az Eurovíziós Dalfesztivál korábbi győztese, Netta Barzilai egy beershevai lagzin lépett fel váratlanul.

Netta Barzilai új dalához készült az eddigi legdrágább izraeli videóklip

Netta Barzilai alig nyolc hónappal ezelőtt, az Eurovíziós Dalfesztiválon TOY című dalával aratott győzelme után kiadta második, Bassa Sababa–nak keresztelt kislemezét.