Egy, az Antall József Tudásközpont által kiadott új, inspiráló kötet, a Magyar emlékek Izraelben a magyarországi eredetű izraeli történelmi eseményeket, társadalmi csoportokat, keresztény emlékhelyeket, kulturális emlékeket mutatja be.
Wallenstein Gyuri bácsi 1995-ben büszkén mutatta be nekem az askelóni „magyar parlamentet”. Ez, ahhoz képest, hogy egykori mozigépész és amatőr komédiás rokonom szerint a „legjobb arab a halott arab” volt, meglehetősen demokratikus gesztus volt.
Gyuri bácsi – 45’-ös mezőberényi túlélő és 47’-es palesztinai pionír – mondását azóta sem feledem (és azóta sem tudok mit kezdeni vele), de sajnos a hobbi „parlamenterekre” már csak nagyon haloványan emlékszem. Aki járt Askelónban, biztosan emlékszik a Vasas család kávézójára valahol a belvárosban, egy nagy tér mellett. Ott ittam életem első frissen facsart narancslevét, és 15 évesen először láttam kölcsönös tiszteleten alapuló, szervezetten és hatékonyan működő népképviseleti összejövetelt (sokat azóta sem).
Persze az elsősorban magukat képviselő harsány, erősen raccsoló, egymást zrikáló urak általában reggel a tengerparton kezdték napirend előtti aktivitásukat, majd az ebéd utáni szunyóka után folytatták eszmecseréjüket a Vasasék kávézójában életre hívott „magyar parlament” ülésein. Egy 15 éves, zsidóságával éppen hogy ismerkedő, Havanna lakótelepi kölyöknek örök életre szóló élményt adott a közeg.
Szeretetteljes aggódásuk, kíváncsiságuk, szüntelen érdeklődésük Magyarország és az onnan érkező rokonok iránt kifejezte mindazt, ami egyszer az övék volt, és különféle történelmi okok miatt számukra szinte örökre elveszett: a magyar kultúra, a magyar nemzet és Magyarország maga.
Ezek az emberek jutottak eszembe elsőként Shiri Zsuzsa újságíró és Novák Attila történész Magyar emlékek Izraelben című könyvének olvasása közben.
Szép és igényes, 272 oldalas, ráadásul héber nyelvű változatban is kapható kiadványt készítettek az Antall József Tudásközpont gondozásában. A kiadónak – amelyik lengyelországi és csehországi magyar emlékek felkutatásával már jelentkezett hasonló kötetekkel — ezzel a kiadvánnyal is az volt az elsődleges célja, hogy a két ország magyar ajkú lakossága közötti szálakat még szorosabbra fűzzék a közös gyökerek minél szélesebb feltárásával.
A könyv két fő részből áll: izraeli magyar emlékek országos bemutatása, és a magyar ajkú zsidóság tevékenységének, hatásának regionális ismertetése.
Előbbi egészen II. András király felemásra sikeredett keresztes hadjáratáig nyúlik vissza, utóbbi pedig napjaink Izraelben élő különféle magyar társaságok közösségi aktivitásáig. A kettő közötti évszázadok „kínálata” pedig minden magyar olvasó számára érdekességként szolgálhat. A magyar közreműködéssel épült vagy fejlesztett vallási kegyhelyek épp úgy teret kapnak, mint Pisont István kispesti labdarúgóikon dicsőséges szereplése az izraeli futballbajnokságon.
Ahogy a szerzők összefoglalták: munkájuk azokat az izraeli történelmi eseményeket, társadalmi csoportokat, településeket, keresztény emlékhelyeket, kulturális emlékeket mutatja be, amelyek magyarországi eredetűek. Egész pontosan a kárpátaljai régiójából érkezett, és magyar ajkú emberekkel kapcsolatos.
A kiadvány azoknak is hasznos lehet, akik egyfajta útikönyvként tekintenek az olvasmányra, mert nem csak komoly országismertetéssel találkozhatnak, de a kötet végén gyakorlati útmutatókra is lelhetnek.
A magyar vonatkozású izraeli történelmi bemutató részt minden olyan ember büszkén érezheti a sajátjának, aki örül annak, hogy a két ország diplomáciai kapcsolatainak 30 éves újraindulási évfordulóján eddig soha nem tapasztalt barátságos viszony jellemzi a két országot.
Hosszasan és igencsak gazdagon állnak egymás mellett cionisták sikertörténetei, olyan embereké, akik az európai antiszemitizmus miatt döntöttek úgy, hogy új hazát teremtenek maguknak a Közel-Keleten.
Az egyik legkülönlegesebb történet Kaufmann Oszkáré, aki nem csak a berlini Volksbühne színházát, de Tel-Aviv vezető teátrumát, a Habimát is tervezte, még a holokauszt előtt. Majd hátat fordítva Erec Jiszraelnek, 1939-ben visszatért Európába. A háborút túlélte, és később a Madách Színházat is ő tervezte.
A könyv komoly tárgyi tudását kifejezetten kellemesen árnyalja azon rövid portrék felsorakoztatása, amelyek bizonyos magyar kibucokhoz, mosávokhoz vagy egyszerűen csak valamilyen konkrét eseményhez kapcsolódva egészítik ki a tartalmi felsorolást.
A Pozsonyban született, a Kasztner-vonaton túlélt, jelenleg is a Kfar Hahores kibucban élő Sosa Barzele élete például egészen különleges történet. És ha már ennél a Galilea szívében fekvő településnél vagyunk, nem lehet kihagyni Ephraim Kishont, a nagy nevettető megidézését sem. Az ő pár hónapnyi, embert próbáló kibuci tevékenysége – a mellékhelyiségben vállalt népszerűtlen önkéntes szolgálatot takarítóként — után pár évvel egész Izrael egyik legismertebb komédiása, írója lett.
Miközben a szerzők földrajzi egységenként mutatják be az ország településeit, kibucait, történeteit, lényegében elmesélik az egész palesztinai-izraeli magyar történelmet is.
Így aztán kiderül az is, hogy az egyik legmagyarabb izraeli település, Cfát – ahol az egyetlen izraeli magyar emlékmúzeum is üzemel – nem másnak, mint Mahmud Abbász palesztin elnöknek is a szülővárosa.
A szerzők szorgalmas munkája egyfajta szellemi iránytűként mutatja be az országot, amelynek spirituális és materiális gazdagsága elválaszthatatlan a magyar ajkú zsidóság meghatározó szerepvállalásától.
Mivel egyre több turista keresi fel Magyarországról is Izraelt, akár hiánypótlónak is nevezhető a kötet — abból a szempontból egészen biztosan, hogy bővíti tudásunkat, és mind a zsidó, mind a keresztény utasoknak jó tanácsokkal és érdekes történetekkel szolgál.
