Amerika újabb csapást mérne Iránra

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Az Egyesült Államok új katonai műveleti egységet hoz létre az Irán elleni blokád kiterjesztésére, miközben katari közvetítéssel Washington és Teherán között a megállapodás lehetősége is felmerült. Az amerikai hadsereg már több tízmilliárd dolláros veszteséget okozott az iráni olajexportnak, a rezsim azonban továbbra sem hajlandó elfogadni Washington feltételeit.

Az amerikai hadsereg újabb lépésre készül az Iránra nehezedő katonai és gazdasági nyomás fokozása érdekében. A Reuters értesülése szerint az Egyesült Államok Középső Parancsnoksága (CENTCOM) Iron Gate (Vaskapu) néven új műveleti egységet állít fel, amelynek feladata az Iránba érkező és onnan távozó fegyverek, szankcionált árucikkek és egyéb stratégiai jelentőségű szállítmányok ellenőrzésének megerősítése lesz.

Az új egység nem csupán a tengeri útvonalakra összpontosít: tevékenysége kiterjed Irán szárazföldi határaira és a Kaszpi-tenger térségére is. A floridai Tampában működő CENTCOM-főhadiszállásról irányított műveletben több amerikai kormányzati szerv működik majd együtt. A cél a fejlett fegyverrendszerek, a katonai és polgári célokra egyaránt felhasználható technológiák, valamint az illegális bevételi források felderítése és korlátozása.

Washington célja, hogy Irán ne tudja újjáépíteni fegyvergyárait, pótolni katonai veszteségeit és finanszírozni a térségben működő terrorszervezeteket.

Brad Cooper admirális, a CENTCOM parancsnoka szerint az amerikai kormányzati szervek közötti szorosabb együttműködés tovább szűkíti Teherán lehetőségeit a terrorizmus finanszírozására és katonai képességeinek helyreállítására.

Már kész az Irán elleni amerikai támadás terve – csak Trump parancsára várnak

Az amerikaial több lehetséges tervet is kidolgozotak egy újabb, Irán elleni katonai csapássorozatra, amelyet akár a november 3-i félidős választások után végrehajthatnak.

Már 25 milliárd dollártól foszthatták meg Iránt

Az amerikai katonai vezetés becslése szerint az Irán ellen bevezetett tengeri blokád eddig több mint 25 milliárd dollár értékű nyersolaj exportját akadályozta meg. A korlátozást Donald Trump elnök áprilisban, az iráni háborút követő első tűzszünet után vezette be, majd júniusban egy egyetértési megállapodás részeként feloldotta. Július 14-én azonban Washington ismét életbe léptette a blokádot.

Az amerikai haditengerészet azóta arra törekszik, hogy megakadályozza az iráni olaj kijutását a világpiacra, ezzel tovább gyengítve a rezsim gazdasági mozgásterét.

Augusztusban az Egyesült Államok újabb szankciókat vezetett be, amelyek különösen súlyosan érintették az iráni légiközlekedési ágazatot. A gazdasági helyzet romlása ellenére Teherán egyelőre nem mutat hajlandóságot a nyilvános engedményekre. Az iráni vezetés hét feltétel teljesítéséhez köti a megállapodást, köztük a tengeri blokád és a szankciók feloldásához, valamint a külföldön befagyasztott iráni pénzeszközök felszabadításához.

Brutális: Washington a „minden bombák anyját” is bevetheti Irán ellen

A fegyver az amerikai arzenál egyik legnagyobb nem nukleáris bombája.

Újabb támadások a Hormuzi-szorosban

A feszültséget tovább növeli, hogy az elmúlt hetekben több olajszállító tartályhajót ért támadás a Hormuzi-szoros térségében. A világ energiakereskedelme szempontjából kulcsfontosságú tengeri útvonal megnyitására Washington jelentős erőfeszítéseket tesz, miközben Irán a hajóforgalom akadályozásával próbálhat további nyomást gyakorolni az Egyesült Államokra.

Teherán több esetben azt állította, hogy az érintett hajók tengeri aknákra futottak. A Reuters azonban korábban arról számolt be, hogy legalább egy incidens során egy kisebb hajóról tapadóaknákat helyeztek el egy olajszállító tartályhajón. Szombaton az iráni haditengerészet újabb incidensről adott hírt: állítása szerint egy tartályhajó a Hormuzi-szorostól keletre tiltott és veszélyes területre hajózott, figyelmen kívül hagyta a figyelmeztetéseket, és kikapcsolt navigációs rendszerekkel közlekedett. Az iráni beszámoló szerint a hajó aknára futott, kigyulladt és mozgásképtelenné vált.

A Hormuzi-szoros körüli feszültség nemcsak katonai kérdés: a hajóforgalom tartós akadályozása a globális olajárak emelkedésével is fenyeget.

Washington eddig tartózkodott az iráni hajótámadásokra adott nagyszabású katonai választól. Trump ugyanakkor közölte, hogy az amerikai hadsereg ismét csapást hajtott végre Irán területén. Az elnök szerint egy kisebb iráni légvédelmi létesítményt semmisítettek meg néhány perc alatt. A műveletet csekély jelentőségűnek nevezte.

Katar közvetítésével közeledhet a megállapodás

A katonai nyomásgyakorlással párhuzamosan diplomáciai téren is történhetett előrelépés. A Reuters két közel-keleti forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy Irán tanulmányozza Katar javaslatait, amelyek célja a Washington és Teherán közötti nézeteltérések áthidalása.

A tárgyalások legnehezebb kérdése továbbra is az iráni atomprogram. Trump ragaszkodik ahhoz, hogy a nukleáris tevékenységek korlátozása a háború lezárásáról szóló megállapodás részét képezze. Teherán hivatalos álláspontja ezzel szemben az, hogy az atomprogramról csak a háború befejezése után hajlandó tárgyalni. A Reuters egyik forrása szerint Irán továbbra is elutasítja az érdemi nukleáris tárgyalások megkezdését, amíg Washington nem fogadja el a tűzszünettel kapcsolatos alapvető iráni feltételeket. A Bloomberg ugyanakkor pénteken arról számolt be, hogy a két ország közelebb kerülhetett az áttöréshez. Egy, az egyeztetésekre rálátó diplomata szerint

Teherán már olyan nukleáris kérdések megvitatására is hajlandóságot mutat, amelyekről korábban következetesen elzárkózott a tárgyalásoktól.

Ez jelentős fordulatot hozhatna a diplomáciai folyamatban, bár egyelőre nem világos, hogy az iráni fél kész-e konkrét engedményeket tenni, és hogy a katari közvetítés valóban elvezethet-e egy tartós megállapodáshoz.

Fenyegetőzik az iráni ajatollah

Modzstaba Hámenei azonnali és földrajzi korlátok nélküli megtorlást helyezett kilátásba minden újabb Irán elleni támadás esetére.