Az elnök elismerte, hogy az iráni konfliktus és az üzemanyagárak emelkedése is hozzájárult a republikánusok kudarcához, de azt állítja, ismét elindítaná a háborút.
Donald Trump szerdán részben az Iránnal vívott háborút és annak üzemanyagárakra gyakorolt hatását okolta a Republikánus Párt súlyos választási vereségéért. Egyúttal azt állította, hogy a demokraták azért szerezhették meg a szenátusi és a képviselőházi többséget, mert ő maga nem szerepelt a szavazólapon.
Trump reakciója a demokraták óriási győzelmére
Mint ismert, a demokraták kedden elsöprő győzelmet arattak a félidős választásokon: a hagyományosan konzervatív államokban is számos republikánus szenátusi mandátumot és képviselőházi körzetet hódítottak el. A kongresszus mindkét házának ellenőrzése lehetővé teszi számukra, hogy jelentősen korlátozzák Trump törvényhozási programjának megvalósítását elnöksége hátralévő két évében. Az elnök így akár béna kacsává is válhat, akinek korlátozott mozgástere marad a fontos törvények elfogadtatására.
„Irán is része volt ennek”
– mondta Trump a The Wall Street Journalnak adott telefoninterjúban, amikor arról kérdezték, hozzájárult-e a háború a republikánusok gyenge választási szerepléséhez. Az elnök ugyanakkor megvédte a katonai művelet elindításáról hozott döntését: szerinte helyesen cselekedett, és ismét ugyanígy döntene. A lap beszámolója szerint Trump politikai szempontból nem magát a háborút, hanem az olaj- és benzinárak megugrását tartotta a legkárosabb következménynek.
A CBS Newsnak adott külön interjúban Trump gratulált a demokratáknak a győzelmükhöz.
„Az üzenetem az, hogy gratulálok a demokratáknak”
– fogalmazott, hozzátéve, hogy kész együttműködni az ellenzékkel az ország érdekében. Arra is utalt, hogy a választási vereség nyomán nem tervezi átalakítani a kabinetet.
Vétóval fenyeget
Trump mindazonáltal továbbra is azt hangoztatta, hogy számos republikánus jelölt azért veszített, mert ő személyesen nem indult a választáson.
„Úgy érzem, nem szerepeltem a szavazólapon. Ha rajta lettem volna, győztünk volna”
– mondta a CBS-nek. Ez éles ellentétben áll azzal, ahogyan a kampány során a republikánus szavazókat mozgósította: többször arra kérte őket, képzeljék úgy, mintha az ő neve is szerepelne a szavazólapon, és úgy voksoljanak, mintha rá szavaznának. Az elnök azonban világossá tette, hogy nem szándékozik átengedni a politikai irányítás jogát a demokratáknak.
„Nálam van a végső hatalom, úgy hívják: vétó”
– mondta a CBS Newsnak egy még a keddi urnazárás előtt rögzített interjúban. Szerinte azzal, hogy ismételten megvétózza a demokraták törvényjavaslatait, idővel tárgyalóasztalhoz kényszerítheti az ellenzéket. A választás után egy piros, „VÉTÓ” feliratú sapkáról készült kép közzétételével is megerősítette ezt az üzenetet, és arra figyelmeztetett, hogy elutasítja majd az általa szélsőségesnek tartott demokrata javaslatokat.








