Plusz 50 fok a hűtőben: összehangolt kibertámadás Európa szupermarketjei ellen

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Az elmúlt napokban Európa tíz országában szupermarketek százait támadták meg eddig ismeretlen hackerek, akik kikapcsolták vagy túl magasra állították a boltok hűtőszekrényeinek hőmérsékletét. Ennek következtében meg kellett semmisíteni az ehetetlenné vált élelmiszereket.

Eddig tíz európai országban a Delhaize, a Carrefour, az ICA, a Colruyt, az Intermarché, a Coop, a Spar és más boltok tucatjait érintette a kibertámadás, amely a hűtő- és fagyasztóberendezéseiket tette tönkre.

Belgiumban és Luxemburgban mintegy 40 szupermarketet, míg Svédországban, Írországban, Hollandiában, Olaszországban, Portugáliában, Észtországban és Finnországban kisebb számú üzletet érintett a támadás. Németország három tartományában érte támadás a szupermarketeket.

A Sabcobel, az érintett hűtőszekrények egy részét gyártó belga vállalat közölte, hogy a készülékek párologtatóit leolvasztási üzemmódba kapcsolták, ami a készülékek felmelegedését okozta.

Úgy vélik, ez ugyanaz a módszer, amelyet a múlt hónapban több száz francia szupermarketet érintő incidens során is alkalmaztak. Októberben több millió euró értékű élelmiszert kellett emiatt kidobni.

Orosz szabotázs? Detonáció után robbanószerkezeteket találtak egy német szénerőműnél

A támadás feltételezett célja nagyszabású áramszünet volt a közeli erőműben, de ilyen kimaradás nem történt.

A pénzbeli követelések hiánya szabotázsra utal

A jelentések szerint Európa több üzletében a fagyasztók hőmérséklete 50 °C-ra is megemelkedett. Egyelőre nem tudni, ki állhat a támadások mögött.

A múlt hónapban Franciaországban a rendőrség szerint hackerek átvették az irányítást több száz szupermarket hűtőberendezései felett, ami tűzeseteket és élelmiszer-veszteségeket okozott.

Bár a támadásokért senki sem vállalt felelősséget, az események fokozzák az európai hatóságok aggodalmát az infrastruktúrát fenyegető hibrid fenyegetések miatt, amelyeket egyértelműen Oroszországhoz kötnek.

Moszkva többször is tagadta, hogy részt venne szabotázs- vagy hibrid hadviselési műveletekben. A mostani támadásoknál szakértők Kína, illetve Észak-Korea lehetséges szerepét sem zárják ki.

Az Egyesült Államokban a hatóságok vizsgálják, mi okozta a hűtőrendszerek meghibásodásait számos amerikai katonai bázison augusztusban, és együttműködnek a francia hatóságokkal annak kiderítésére, hogy az események összefüggésben állnak-e egymással − írja a BBC. Tom Hegel, a SentinelOne kiberbiztonsági cég kutatója szerint

az ilyen támadások általában zsarolással, politikai indítékokkal vagy nemzetállami műveletekkel állnak összefüggésben, míg a legutóbbi esetekben a pénzügyi követelések hiánya inkább szabotázsra utal.

„A kiskereskedelem könnyű célpont, mert a kiskereskedelmi láncok hatalmas mennyiségű hűtővezérlőt, épületirányítási rendszert, ajtóbeléptető panelt és pénztárgépet üzemeltetnek” – mondta, hozzátéve, hogy nehéz nyomon követni az ilyen rendszereket célba vevő hackereket.

Ökoterror Németországban: őrült klímavédő próbálta meg szabotálni az áramhálózatot

A gyanúsítottat magányos farkasnak tartják, akinek nincs ismert foglalkozása, élettársa vagy gyermeke.

Európai Bizottság: egyre kártékonyabbak a digitális fenyegetések

Katrien Eggers, a belga Kiberbiztonsági Központ szóvivője a Reutersnek elmondta, hogy az incidensek növekvő száma részben a mesterséges intelligenciának (AI) is köszönhető.

„Minden informatikai rendszer potenciálisan sebezhető, és a mesterséges intelligenciát ma már sikeresen felhasználhatják ezeknek a gyenge pontoknak a kihasználására – különösen a kifinomult támadók”.

A hűtőszekrényektől és fűtési rendszerektől a biztonsági kamerákig és riasztókig egyre szélesebb körű, korábban mechanikus eszközök távolról is figyelhetők és vezérelhetők, ami új lehetőségeket teremt a kiberbűnözők számára.

Az érintett hűtőberendezések közül több a dán Danfoss cég hőmérséklet-szabályozó technológiáját használta, amely az októberi francia támadás célpontja is volt. A cég közölte, hogy az ügyfelekkel együttműködve dolgozik a javítások bevezetésén.

Az Európai Bizottság szerint a legutóbbi események rávilágítanak arra, hogy a digitális fenyegetések egyre nagyobb zavarokat okoznak.

„Ezek szándékos kísérletek arra, hogy megzavarják az élelmiszer-ellátási láncunkat és aláássák a fogyasztók bizalmát iránta, ez egy figyelmeztetés, amelyet komolyan kell vennünk” – mondta Christophe Hansen, az EU mezőgazdasági biztosa. „Ezen kibertámadások ismételt előfordulása mély aggodalmat kelt.”

Képünkön kiürítik a hűtőket egy svédországi szupermarketben. Fotó: JOHAN NILSSON / TT News Agency via AFP

Németország Oroszországot vádolja a lipcsei repülőtér elleni dróntámadási kísérlettel

Berlin szerint a lipcsei incidens egy szélesebb orosz hibrid hadviselési kampány része.