A Palesztin Hatóság egészségügyi minisztériuma továbbra sem segít a lebénult palesztin fiú családjának.
Három évvel azután, hogy egy júdea-szamáriai (ciszjordániai) Hamász-rakétatámadás repeszei miatt lebénult a ma tízéves Kinaan Dadou, családja továbbra is hiába próbál megfelelő orvosi ellátást és anyagi támogatást szerezni. A szülők a brit Guardiannek arról beszéltek, hogy az izraeli hatóságok és a Palesztin Hatóság között rekedtek, miközben a palesztin egészségügyi minisztérium továbbra sem vállal felelősséget a gyermek kezeléséért.
Október 7-én a Hamász rakétája egy palesztin fiút talált el
A rakéta, amely a Dadou család betlehemi otthona előtt csapódott be egy kisebb faluban, egyike volt annak a több ezer lövedéknek, amelyet a Hamász 2023. október 7-én indított a Gázai övezetből. A rakétatámadások az Izrael elleni, nagyszabású terrortámadás részei voltak, amely elindította a gázai háborút.
Kinaan akkor hétéves volt. Egy repeszdarab a fején találta el, a fiú pedig összeesett – idézték fel szülei a brit lapnak. Egy izraeli katona mentőt hívott, ám a segítség nem érkezett meg, ezért a szülők maguk vitték kórházba gyermeküket. Az intézmény dolgozói ekkorra már túlterheltek voltak, így csak órákkal később jutott orvos elé, miközben az agyában vérzés alakult ki. A fiú teljesen lebénult, azóta szondán keresztül táplálják, és légzését is csövön keresztül biztosítják. Három év elteltével a szülők még mindig anyagi támogatást és megfelelő orvosi ellátást próbálnak szerezni fiuknak.
„Már minden ajtón bekopogtattunk. Az arabok és az izraeliek ugyanazt válaszolják. A palesztin fél azt mondja: »Ez nem a mi területünk«”
– mondta a Guardiannek az édesapa, Alaa Hassan Yakoub Dadou.
A család Khirbet Umm Rukhba településen él, a C övezetben. Mint ismert, a három területre osztott ciszjordániai közigazgatási rendszert az 1995-ben Izrael és a Palesztin Hatóság által aláírt oslói II. megállapodás hozta létre. Bár a C övezet teljes izraeli ellenőrzés alatt áll,
a palesztin falvak egészségügyi ellátásáért azonban hivatalosan továbbra is a Palesztin Hatóság egészségügyi minisztériuma felel,
míg az izraeli egészségügyi hatóságok az izraeli településeken élők ellátását biztosítják.
„Mi a bűnünk? Az, hogy történetesen telepek között élünk? Egyik fél sem vállal értünk felelősséget” – mondta az apa. A falujuk nem messze fekszik Efrat viszonylag nagy zsidó településtől.
„Ránézek, és megkérdezem tőle, mit szeretne, mire van szüksége. De nem tud válaszolni, én pedig sírni kezdek. Azt hiszem, fájdalmai vannak” – mesélte Dadou.
Az apa szerint Kinaan gyógyszerei havonta 4000 sékelbe, vagyis mintegy 1250 dollárba kerülnek.
Ez az összeg már önmagában is meghaladja a család anyagi lehetőségeit. Arra pedig alig látnak esélyt, hogy fiukat törökországi szakorvoshoz vigyék, ahol egy átfogóbb kezelés költsége elérheti a 250 ezer dollárt.
A Palesztin Hatóság mossa kezeit
A Palesztin Hatóság közvetlenül a sérülés után ugyan hozzájárult Kinaan műtéteinek költségeihez, a szülők azonban a Guardiannek azt mondták, hogy azóta nem kaptak segítséget sem a gyógyszerek finanszírozásához, sem a speciális kezelés megszervezéséhez.
„Kölcsönkérek, ahol csak tudok, de ez már túl sok”
– mondta az apa. Korábban munkásként dolgozott Izraelben, a gázai háború kitörése óta azonban a palesztin munkavállalók számára kiadott engedélyeket szinte teljesen felfüggesztették.
A költségek csökkentése érdekében Kinaan édesanyja, Woroud Dadou ma már maga cseréli ki fia légzőcsövét, ahelyett, hogy szakembert fizetne meg a feladatért. „Igyekszem a lehető legtisztábban tartani a csövet, hogy tovább használhassuk, de néha, ha túl sokáig ugyanazt használom, köhögni kezd” – mondta.
A család humanitárius alapon Izraeltől is segítséget kért, a beszámoló szerint azonban alig, vagy egyáltalán nem kaptak választ.
A ciszjordániai humanitárius és polgári ügyeket felügyelő és koordináló izraeli védelmi minisztériumi egység, a Területek Kormányzati Tevékenységeinek Koordinátora (COGAT) nem válaszolt a Guardian megkeresésére, amely a család ügyével kapcsolatban kért tájékoztatást. A brit lap közlése szerint a Palesztin Hatóság egészségügyi minisztériuma sem reagált a kommentárkérésre.
„Ha ez egy izraeli gyermekkel történt volna, akár egy telepes gyermekével, szerintük hagyták volna ilyen állapotban? A legjobb kórházakba vitték volna, és mindent megtettek volna érte” – mondta Alaa Dadou.
„Izrael a saját sérültjeiről gondoskodik. Ellátja őket”
– tette hozzá. „De amikor rólunk van szó, amikor humanitárius ügyről van szó, úgy tűnik, mintha csak azt mondanák: »Adják neki a gyógyszereit, amíg meg nem hal«.”
„Reálisan látjuk a helyzetet: tudjuk, hogy valószínűleg soha nem lesz már olyan, mint korábban. De legalább a szenvedését szeretnénk enyhíteni, és a saját lelkiismeret-furdalásunkon is könnyíteni” – mondta az apa, amikor fia felépülési esélyeiről kérdezték. „Egy anyának és egy apának különösen fájdalmas, ha nem tudja, pontosan mi fáj a gyermekének. Ez óriási teher a szülők számára.”








