Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kedden kijelentette, hogy a Közel-Kelet és a Nyugat szinte minden országa Izrael segítségét kéri, beleértve azokat a kormányokat is, amelyek nyilvánosan bírálják a zsidó államot.
„Szinte nincs olyan ország a Közel-Keleten, amely ne kérne tőlünk segítséget. És meg fognak lepődni: szinte nincs olyan nyugati ország, amely ne kérne tőlünk segítséget” – mondta az izraeli 14-es tévécsatorna „A patrióták” című műsorában a kormányfő.
Netanjahu szerint a segítséget kérők között vannak olyan országok is, amelyek képviselői szeptember 24-én kivonultak az ENSZ Közgyűlésén tartott beszéde közben.
Figyelmeztetett, hogy a folyamatos kritika befolyásolhatja Jeruzsálem együttműködési hajlandóságát, és így fogalmazott: „Azt mondom nekik: viselkedjenek másképp, és sok segítséget kapnak tőlünk. Ha folytatják ezeket a lekicsinylő megjegyzéseket, akkor nem.”
Netanjahu ismét cáfolta, hogy előre figyelmeztették október 7-ére
Netanjahu a műsorban több biztonsági és a politikai kérdésről is éles kijelentéseket tett. A közelgő választásokba való külföldi beavatkozásról szóló hírekre reagálva azt mondta: „Irán terrorista szervezetei, a Hamász és a Hezbollah segítségével megpróbálja szabotálni a választásokat.”
„Ez teljesen igaz, nyíltan kijelentik, hogy le kell győzniük engem, mert valódi céljuk Izrael Állam megsemmisítése”
– mondta a miniszterelnök. Ezután mély aggodalmát fejezte ki a közvélemény-kutatásokban kirajzolódó eredmények miatt: „Nagyon aggódom. Teljesen szoros a verseny. Csak akkor nyerhetjük meg ezt a csatát, ha a lakosságunk feláll és elmegy szavazni.”
Netanjahu ismét határozottan cáfolta azokat a híreket, miszerint találkozott volna egy magas rangú egyiptomi tisztségviselővel, aki állítólag figyelmeztette volna őt az október 7-i támadások előtt, és kijelentette: közvetlenül az illetékes hatóságokhoz fordult az igazság kiderítése érdekében.
Korábbi hírek szerint Netanjahu az Egyesült Arab Emírségek elnökének meghívására látogatott el az országba, de határozottan tagadta, hogy bármilyen köze lenne ahhoz a kísérlethez, hogy elérje az előzetes figyelmeztetések tagadását.
„A Jordántól nyugatra nem lesz arab hadsereg”
A miniszterelnök emellett éles figyelmeztetést intézett a Legfelsőbb Bíróság bíráihoz a biztonsági kérdésekkel kapcsolatban: „A Legfelsőbb Bíróság vissza akarja telepíteni Dzsenin és Tulkarm lakóit? Akarhatja, de a provokációnak is van határa! Ez egyszerűen nem fog megtörténni.”
Mint arról lapunk is beszámolt, a bíróság elfogadta a most zajló IDF-biztonsági műveletet Júdea-Szamáriában, csak sürgette a hadsereget, hogy telepítse vissza mihamarabb az érintett palesztinokat.
Az izraeli kormányfő nemrég ellátogatott a ciszjordániai határhoz, ahol hangsúlyozta: „Aki ezt a területet ellenőrzi és ott marad, az az Izraeli Védelmi Erők. Itt, a Jordántól nyugatra nem lesz arab hadsereg.”
Reagált a miniszterelnök az ellene folyó korrupciós ügyekre is, azok azonnali lezárását követelve: „Ennek a pernek eleve soha nem szabadott volna megkezdődnie, és most eljött az ideje, hogy véget vessenek neki. Mindenkit, aki részt vett ebben a politikai hajtóvadászatban, alaposan ki kell vizsgálni.”
Fotó: screenshot / C14





