„Megváltoztatjuk a háború földrajzát” – Irán újabb csapásokkal fenyegeti Amerikát

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Miközben New Yorkban fokozódnak a diplomáciai erőfeszítések az iráni háborúval kapcsolatban, és a nyugati kormányok a Hormuz-szoroshoz vezető hajózás helyreállítását sürgetik, Teherán ismét katonai csapásokkal fenyegette meg Amerikát és a Perzsa-öböl államait.

Ha az Egyesült Államok új offenzívát indítana ellene, Irán új fegyvereket vetne be a háborúban, éspedig olyan célpontok ellen, amelyeket eddig még nem támadtak meg – jelentette ki hétfőn Hossein Mohebbi, az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) szóvivője a Fars hírügynökség szerint.

„Ha új agresszió történik, akkor minden bizonnyal megváltoztatjuk a fegyverzetet és a háború földrajzát”

– mondta Mohebbi, hozzátéve, hogy Teherán felkészült egy elhúzódó konfliktusra, de nem közölt további részleteket arról, hogy milyen új fegyvereket vetnének be, illetve mely helyszíneket vennének célba az iráni erők. Csak annyit jelentett ki, hogy azok „megdöbbentik majd a világot”.

Irán zárva tartja a Hormuzi-szorost, és feltételeket szab a háború lezárásához

Irán szerint az amerikai fenyegetések nem vezetnek előrelépéshez, mert ők továbbra is készen állnak egy „döntő háborúra”.

Irán a jelek szerint kész kiterjeszteni a háborút

Mohebbi a Fars Newsnak elmondta, hogy Izrael és az Egyesült Államok szerinte már „vereséget szenvedtek ebben a háborúban”, majd hozzátette: „az Egyesült Államok vereségének egyik területe az, hogy nem sikerült újra megnyitniuk a Hormuzi-szorost”.

A Fox News beszámolója szerint Donald Trump amerikai elnök kijelentette, „valószínűleg” nyitott lenne arra, hogy a héten az ENSZ Közgyűlése keretében találkozzon Masoud Pezeshkian iráni elnökkel. Trump azt is elmondta, hogy

még fontolgatja, mi legyen a háborúval, és hozzátette, hogy fontolóra veszi vagy „Irán megsemmisítését, vagy azt, hogy hagyja őket gazdaságilag csődbe menni, vagy pedig egy megállapodás megkötését”.

„A kérdésem az, hogy felrobbantsam-e az egész nemzetet, és ha igen, mikor” – fogalmazott. „Jobb, ha [Irán] jól viselkedik” – figyelmeztetett Trump.

Trump és alelnöke, JD Vance egyaránt kijelentette, hogy szerintük az Iránnal folytatott háború csak a novemberi amerikai félidős választások után fog véget érni.

Trump szerint hamarosan véget érhet az épp újra berobbanó iráni háború

Trump várhatóan az ENSZ Közgyűlésének keretében találkozik az Öböl-menti országok vezetőivel, hogy megvitassák a következő lépéseket.

Turbófokozatba kapcsol a diplomácia is

Közben New Yorkban, az ENSZ Közgyűlés színhelyén fokozódtak az iráni háborúval kapcsolatos diplomáciai erőfeszítések is. A nyugati és az Öböl-menti kormányok a Hormuzi-szoroson átmenő hajóforgalom helyreállítására, a húszi támadások visszaszorítására, valamint a Teheránnal folytatandó tárgyalások újraindításának előkészítésére törekedtek – írja a független Iran International.

Katar kijelentette, hogy igyekszik elérni akár egy rövid távú megállapodást is Irán és az Egyesült Államok között, amely újraindíthatná a tárgyalásokat.

Doha szerint a Hormuzi-szoroson átvezető hajóforgalom helyreállítása és a katonai beavatkozás veszélyének elhárítása elengedhetetlen a érdemi tárgyalásokhoz.

Eközben Abbasz Araghcsi iráni külügyminiszter is megérkezett New Yorkba, és telefonon beszélt Antonio Guterres ENSZ-főtitkárral a Közgyűlés napirendjéről, valamint a nemzetközi béke és biztonság előmozdítására irányuló erőfeszítésekről – közölte az IRGC-hez kapcsolódó Tasnim hírügynökség.

A Perzsa-öböl arab államai nem csupán a harcok leállításának módjáról tárgyalnak, hanem arról is, hogy milyen formát ölthetne egy jövőbeli biztonsági megállapodás Iránnal. Doha egy Teheránt és a Perzsa-öböl államait is magában foglaló közös biztonsági keretrendszer létrehozását támogatja.

A Financial Times arról számolt be, hogy Szaúd-Arábia gondolkodik egy esetleges, Iránnal kötendő megnemtámadási egyezményen.

Archív fotó: SEPAH NEWS / IRAN’S REVOLUTIONARY GUARDS WEBSITE / AFP

Több F-15-ös és más katonai repülőgép is megrongálódott az iráni légicsapásokban

A kár annak ellenére keletkezett, hogy a légvédelmi rendszerek a támadás során több mint 30 Patriot rakétát lőttek ki.

Az amerikai blokád miatt októberre kifogyhatnak Irán tengeri olajkészletei

Amióta az amerikai haditengerészet újra bevezette a blokádot, semennyi iráni nyersolaj sem jutott át a Perzsa-öblön.