Összeomló riál, 80 százalék feletti infláció, zuhanó olajexport és egyre nehezebb külkereskedelem sújtja Iránt. A rezsim azonban még messze lehet az összeomlástól – és az sem biztos, hogy a gazdasági fojtás önmagában térdre kényszeríti Teheránt.
Egyre látványosabban jelenik meg az iráni hétköznapokban az országot sújtó súlyos gazdasági válság. Az elmúlt napokban hosszú sorokban várakozó autókról jelentek meg felvételek az iráni benzinkutaknál, miközben a nemzeti valuta tovább veszít értékéből, az alapvető élelmiszerek ára pedig drámai mértékben emelkedett.
A helyzet súlyosságát immár maga az iráni vezetés sem tagadja.
Maszúd Pezeskján elnök szerint az amerikai szankciók és a tengeri kereskedelem zavarai miatt mintegy 35 százalékkal esett vissza Irán külkereskedelme. A kérdés most az, hogy Donald Trump kormányának egyre erősebb gazdasági nyomása mikor éri el azt a pontot, ahol Teheránnak választania kell: megállapodik Washingtonnal, vagy vállalja az ország további elszegényedését és az ezzel járó belpolitikai kockázatokat.
Kétmillió riál egyetlen dollárért
Az iráni fizetőeszköz zuhanása talán minden más mutatónál látványosabban érzékelteti a válság mélységét.
A riál a szabadpiacon nemrég átlépte a korábban elképzelhetetlennek tűnő határt: egy amerikai dollárért már több mint kétmillió riált kellett fizetni.
A valuta elértéktelenedése közvetlenül begyűrűzik az iráni családok mindennapjaiba. Az import egyre drágább, a vállalkozások nehezebben jutnak külföldi valutához, miközben az élelmiszerek és más alapvető termékek ára meredeken emelkedik. A Világbank becslése szerint az iráni gazdaság 2,7 százalékkal zsugorodott a 2026 márciusában véget ért iráni pénzügyi évben, a jelenlegi konfliktus pedig tovább ronthatja a kilátásokat.
Raz Zimmt, az izraeli Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetének (INSS) Iránnal és a síita tengellyel foglalkozó programigazgatója a The Jerusalem Postnak azt mondta, hogy a legsúlyosabb probléma jelenleg az infláció. „A hivatalos inflációs ráta több mint 80 százalék. De még érdekesebb az alapvető termékek, különösen az élelmiszerek ára, amely 120–180 százalékkal emelkedett” – mondta a szakértő.
Az olajexport összeomlása fájhat igazán
Teherán számára azonban az amerikai nyomás legveszélyesebb következménye nem feltétlenül az, ami az üzletekben látható, hanem az, ami az iráni olajexporttal történik.
Irán évek óta különböző módszerekkel kerüli meg az amerikai és európai szankciókat.
A rendszer egyik legfontosabb eleme az úgynevezett árnyékflotta: nehezen követhető tulajdonosi struktúrák mögé rejtett tankerek segítségével Teherán elsősorban Kínába juttatta el nyersolaját.
Hajók közötti tengeri átrakodással, közvetítők alkalmazásával, offshore tárolással, barterügyletekkel és a dollárt megkerülő fizetési rendszerekkel Irán hosszú ideig jelentős devizabevételhez tudott jutni. Most azonban ez a gépezet is akadozni kezdett. A cikkben idézett adatok szerint az iráni nyersolajexport augusztusra mindössze napi 220–255 ezer hordóra zuhanhatott, miközben márciusban még napi kétmillió hordó körül mozgott.
Ha ezek a számok tartósnak bizonyulnak, az már egészen más nagyságrendű problémát jelent Teheránnak, mint önmagában a riál gyengülése.
Az olaj az iráni állam egyik legfontosabb devizaforrása, így az export drasztikus visszaesése egyre nehezebbé teszi az import finanszírozását és a rezsim gazdasági mozgásterének fenntartását.
Trump már nemcsak Iránt akarja szankcionálni
A Trump-adminisztráció stratégiájának egyik legfontosabb eleme, hogy immár nem elég magát Iránt elszigetelni. Washington azokat a külföldi szereplőket is választás elé akarja állítani, amelyek életben tartják az iráni külkereskedelmet. Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy súlyos következményekkel és szankciókkal számolhat minden olyan ország, pénzügyi intézmény vagy más szereplő, amely továbbra is hozzásegíti Teheránt a külföldi valutához.
Ez azért lehet különösen hatékony eszköz, mert a másodlagos szankciók lényegében választás elé állítják a külföldi vállalatokat és bankokat: az iráni üzlet vagy az amerikai pénzügyi rendszer.
Washington emellett tovább szélesíti az iráni bank- és pénzügyi hálózatokat célzó gazdasági hadjáratát. Minél nagyobb kockázatot jelent egy iráni tranzakció lebonyolítása egy harmadik ország bankja, hajózási társasága vagy kereskedője számára, annál nehezebb és drágább lesz Teheránnak működtetnie a szankciókat megkerülő hálózatát.
Súlyos a válság, de a rezsim nem omlik össze
A számok alapján könnyű lenne arra következtetni, hogy az iráni rendszer már az összeomlás szélén áll. Zimmt szerint azonban ez komoly tévedés lenne.
„Nehéz gazdasági helyzet van, infláció van, de jelenleg még nem elviselhetetlen” – mondta. „Továbbra sem látunk semmit, amit az ellenőrzés elvesztéseként vagy összeomlásként lehetne meghatározni. Egyáltalán nem.” A szakértő szerint az Iránban kialakuló széles körű éhezésről szóló állítások sem felelnek meg jelenleg a valóságnak.
„A helyzet kétségtelenül nehéz, de az éhezés mint jelenség nem létezik. Ez még mindig nem olyan helyzet, amelyet összeomlásként lehetne meghatározni.”
Zimmt szerint az infláció rendkívül aggasztó, de az elmúlt egy-két hétben bizonyos stabilizálódás is megfigyelhető volt. Az árszínvonal növekedése továbbra is rendkívül magas, ám egyelőre nem gyorsul tovább. Ez pedig azt jelentheti, hogy az iráni vezetésnek még van ideje.
„Nem az a benyomásom, hogy ez napok vagy hetek kérdése” – fogalmazott.
Teherán már készülhet az újabb tüntetésekre
Ez nem jelenti azt, hogy a rezsim ne tartana a gazdasági elégedetlenség politikai következményeitől. Zimmt szerint az iráni vezetés már készül egy esetleges újabb tiltakozási hullámra.
Irán az elmúlt években többször élt át országos tiltakozásokat, és a hatalom minden alkalommal megmutatta, hogy kész rendkívül kemény eszközöket alkalmazni saját fennmaradása érdekében.
A szakértő szerint egy újabb tüntetéshullám esetén a hatóságok akár a korábbiaknál is erőszakosabban léphetnek fel. A rezsim számára ezért a számítás kegyetlenül egyszerű lehet:
nem az a kérdés, hogy az iráni lakosság életszínvonala mennyit romlik, hanem az, hogy mikor válik az elégedetlenség a rendszer fennmaradását fenyegető politikai erővé.
Ezt a pontot pedig Zimmt szerint még nem érte el az ország.
A gazdasági fojtás sem feltétlenül kényszeríti térdre Iránt
Van azonban egy ennél is fontosabb kérdés: ha az amerikai nyomás tovább fokozódik, valóban elfogadja-e Teherán Washington követeléseit? Zimmt szerint ezt sem szabad automatikusnak tekinteni.
Az iráni vezetés egyik alapvető problémája ugyanis az, hogy nem bízik abban, hogy az engedmények valóban véget vetnének a konfliktusnak. Ha Teherán úgy gondolja, hogy az amerikai cél végső soron a rendszer meggyengítése vagy megdöntése, akkor akár rendkívül magas gazdasági árat is hajlandó lehet megfizetni ahelyett, hogy kapituláljon. A történelem ráadásul azt mutatja, hogy a gazdasági nyomás önmagában nem feltétlenül elegendő az iráni vezetés meghátrálásához.
„A gazdasági nyomás nagyon közel viszi őket a döntés pillanatához” – mondta Zimmt. Ahhoz azonban, hogy Teherán a Washington által kívánt irányba mozduljon, szerinte olyan ajánlatot is kell kapnia, amely lehetővé teszi, hogy ne megalázott félként kerüljön ki a konfliktusból, hanem megőrizhesse a látszatát annak, hogy nem kapitulált.
Washington is beleeshet a saját csapdájába
Zimmt végül egy érdekes veszélyre is figyelmeztetett. Miközben az elmúlt hónapokban Teherán hajlamos volt túlbecsülni saját erejét, most ugyanez történhet Washingtonban.
Az amerikai vezetés az iráni gazdaság gyors romlását látva arra a következtetésre juthat, hogy már csak egy kicsit kell fokozni a nyomást, és a rezsim kénytelen lesz elfogadni az amerikai feltételeket.
Ez azonban könnyen téves helyzetértékelés lehet.
„Az az elbizakodottság és önbizalom, amely az elmúlt hónapokban az irániakat jellemezte, most bizonyos mértékig az amerikaiakat jellemzi” – fogalmazott Zimmt.
„Nem vagyok biztos benne, hogy ők maguk most nem estek-e abba a tévhitbe, hogy ha ezt folytatjuk, akkor már csak idő kérdése, hogy az irániak megadják magukat.”
A Trump-adminisztráció gazdasági stratégiája tehát kétségtelenül egyre nagyobb árat követel Teherántól. A riál összeomlása, az elszabadult infláció és mindenekelőtt az olajbevételek drasztikus visszaesése valóban közelebb viheti az iráni vezetést a döntés pillanatához. Hogy ez a döntés kompromisszum, további ellenállás vagy újabb eszkaláció lesz-e, az azonban már nem pusztán gazdasági kérdés.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
