Hétfőre virradóra az Egyesült Államok végrehajtotta a kilencedik egymást követő éjszakai támadási sorozatát – közölte az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM) egy X-bejegyzésben.
„A CENTCOM erői iráni katonai parancsnokságokat, légvédelmi és part menti megfigyelőállásokat, tengeri erőforrásokat, rakéták és drónok indítóállásait, valamint kommunikációs hálózatokat vettek célba annak érdekében, hogy tovább csökkentsék Irán képességét a Hormuzi-szoroson áthaladó kereskedelmi hajók és polgári tengerészek megtámadására” – áll a közleményben.
A közlemény szerint az amerikai erők a főparancsnok utasításai alapján járnak el annak érdekében, hogy Irán felelősségre legyen vonva,
és „továbbra is rendkívül éberek, koncentráltak, hatékonyak, és készen állnak a válaszlépésre.”
Az iráni média arról számolt be, hogy robbanások hallattszottak Tabriz, Chabahar, Konarak, Bandar Mahshahr és Bandar Imam Khomeini városokban. Állítólag Irán déli kikötővárosában, Bushehr városában is több helyszínt ért csapás, ahol az ország egyetlen polgári atomerőműve található.
Irán ismét az arab államokon torolta meg az amerikai támadást
Ez volt a kilencedik egymást követő éjszaka, hogy az Egyesült Államok támadásokat hajt végre Irán ellen. Teherán viszont ismét azzal válaszolt, hogy a szomszédos országokban található amerikai támaszpontokat és egyéb infrastruktúrát vette célba.
Vasárnap este a kuvaiti hadsereg bejelentette, hogy több ellenséges drónt is elfogott. Kuvaitban is megszólaltak a riasztószirénák – írja a The Jerusalem Post.
A bahreini amerikai nagykövetség hétfőn közölte, olyan információi vannak, amelyek arra utalnak, hogy Irán Manama központjában található, meg nem nevezett helyszíneket vehet célba, és arra szólította fel a Bahreinben tartózkodó amerikaiakat, hogy maradjanak éberek.
Az iráni Forradalmi Gárda (IRGC) azt állította, hogy hétfő reggel két tartályhajót robbantottak fel és tettek mozgásképtelenné, miközben azok a szoros „nem biztonságos” déli útvonalán próbáltak áthaladni - számolt be a Reuters. Állításuk szerint az amerikai hadsereg ösztönözte a tartályhajókat, hogy ezen az útvonalon haladjanak.
A közlemény nem tartalmazott részleteket a hajók nevéről, lobogójáról, legénységéről vagy esetleges áldozatokról.
Amerikai katonák is haltak meg a bevetések során
Az IRGC figyelmeztetett, hogy a Hormuzi-szoroson keresztül szállított olaj-, gáz- és petrolkémiai szállítmányok mindaddig veszélyben vannak, amíg az amerikai regionális műveletek folytatódnak.
A Forradalmi Gárda azt is állította, hogy ballisztikus rakétákkal támadta meg az amerikai repülőgépeket Jordánia Akaba repülőterén.
Az Egyesült Királyság Tengeri Kereskedelmi Műveleti Ügynöksége (UKMTO) közölte, hogy bejelentést kapott egy incidensről Omán Kumzar városától 15 km-re északnyugatra, ahol egy hiteles forrásból származó információk szerint egy hajón tűz ütött ki. Az UKMTO közlése szerint a tűz okát még nem sikerült megállapítani.
A háború legújabb áldozatairól szóló bejelentésében az amerikai hadsereg vasárnap közölte, hogy szombaton egy katona életét vesztette Észak-Irakban - ahol az Egyesült Államoknak katonai bázisai vannak - egy lelőtt iráni támadó drón „ellenőrzött felrobbantása” során.
A hétvégén az amerikai hadsereg közölte azt is, hogy két katonája Jordániában halt meg, egy harmadik pedig eltűnt a harcok során. Vasárnap a Központi Parancsnokság közleményében azt írta, a pénteki támadás helyszínén „azonosítatlan maradványokat” találtak, és hogy „a maradványok azonosítására irányuló vizsgálat folyamatban van”.
Donald Trump elnök közölte: az Egyesült Államok legutóbbi csapásai "nagyon súlyosan" sújtották Iránt, és hozzátette, hogy a támadások az elhunyt három amerikai katona "tiszteletére" történtek.
Fotó: US NAVY / AFP





