Corriere della Sera: Irán megsemmisített egy 12 milliárd forintos olasz katonai drónt

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Olaszország politikai okokból nem vonta ki MQ-9 Reaper drónját Kuvaitból. Ez lett a veszte.

Az olasz légierő egyik MQ-9A Reaper drónja március 15-én megsemmisült egy iráni dróntámadás során a kuvaiti Ali Al Szalem légibázison. Az olasz Corriere della Sera szerint Róma tudatosan döntött úgy, hogy nem telepíti át a gépet, mert nem akarta azt a látszatot kelteni, hogy részt vesz az Irán elleni hadműveletekben.

Politikai megfontolások miatt maradt a helyén a drón

A nagy tekintélyű olasz napilap bennfentes forrásokra hivatkozva azt írta: az olasz védelmi minisztérium már a térségben kirobbant harcok kezdetén felmérte, hogy a Kuvaitban állomásozó olasz repülőeszközök potenciális célpontokká válhatnak, ezért több védelmi forgatókönyvet is megvizsgált.

Az egyik lehetőség az lett volna, hogy a repülőgépeket és drónokat egyszerűen átrepítik egy biztonságosabb bázisra, megelőzve ezzel egy esetleges támadást. A lap szerint ezt az opciót végül elvetették, mert még egy kizárólag védelmi célú átcsoportosítás is könnyen úgy értelmezhető lett volna, hogy Olaszország bekapcsolódik az Irán elleni légiháborúba.

Mivel Róma hivatalosan nem volt részese a konfliktusnak, a kormány minden olyan lépést el akart kerülni, amely ezt a benyomást kelthette volna. A döntés következményeként a mintegy 34 millió euró értékű MQ-9A Reaper a hangárjában maradt az Ali Al Szalem légibázison, ahol az iráni dróntámadás során megsemmisült.

A Reaper az olasz légierő Task Group Araba Fenice egységéhez tartozott, amely az Italian National Contingent Command Air/Task Force Air Kuwait (IT NCC AIR/TFA-K) kötelékében teljesített szolgálatot. Feladata hírszerzési, megfigyelési és felderítési (ISR) műveletek végrehajtása volt a „Prima Parthica” elnevezésű olasz misszió keretében, amely az Iszlám Állam elleni nemzetközi hadművelet részeként Irakban és Szíriában zajlik. Az Araba Fenice egység 2014 októbere óta állomásozik a kuvaiti Ali Al Szalem légibázison.

Irán az amerikai bázishasználat miatt is bírálta Olaszországot

A Corriere della Sera cikke azt követően jelent meg, hogy Guido Crosetto olasz védelmi miniszter élesen bírálta Mark Ruttét, a NATO főtitkárát. Rutte korábban arról beszélt, hogy az Irán elleni hadműveletek idején mintegy 500 amerikai katonai repülő használta az Olaszországban található amerikai légibázisokat.

A kijelentés után Teherán azzal vádolta Rómát, hogy közvetve részt vett a konfliktusban.

Crosetto szerint Rutte megjegyzései „meggondolatlanok”, „indokolatlanok” és „teljesen feleslegesek” voltak. A miniszter hangsúlyozta: Olaszország kizárólag logisztikai támogatást engedélyezett a nemzetközi szerződéseknek megfelelően, harci műveletekhez nem járult hozzá. Hozzátette, hogy bármilyen közvetlen katonai részvételhez parlamenti felhatalmazásra lett volna szükség.

Rendkívüli: iráni találat érte az olasz hadsereg katonai bázisát

Újabb támadás indított Irán és a vele szövetséges síita milíciák.

Továbbra is kérdéses az olasz Eurofighterek állapota

Bár a Corriere della Sera részletesen ismertette, miért nem telepítették át az MQ-9A Reapert, nem közölt új információkat a Kuvaitban állomásozó olasz Eurofighter Typhoon vadászgépek állapotáról.

Az iráni támadást követően nyílt forrásokból dolgozó OSINT-elemzők és több sajtóorgánum arról számolt be, hogy két olasz Eurofighter megsérülhetett, bár a károk állítólag javíthatók voltak.

Ezeket az értesüléseket azonban az olasz hatóságok mindeddig hivatalosan nem erősítették meg.

Izrael támogatásáért kész mindent feláldozni a sokat támadott híres olasz író

„Készen állok arra, hogy meggyőződésemért mindent feladjak” – mondta az elismert olasz író.