„Nincs olyan nap, hogy ne lennék boldog; és nincs olyan nap, hogy ne érezném a veszteséget” – mondta a világhírű volt izraeli túsz.
A Jeruzsálemi Írófesztiválon mutatta be bestsellerré vált Túsz című könyvét Eli Sarabi, aki a Hamász 2023. október 7-i terrortámadása során elveszítette feleségét és két kislányát. Az eseményen beszélt a gázai fogságról, családja elvesztéséről, a gyászfeldolgozásról, és az új életéről is.
Eli Sarabi gyászfeldolgozása a szabadulása után
Mint ismert, Eli Sarabit 2023. október 7-én rabolták el otthonából, a Beeri kibucból a támadás idején. Hazatérése után szembesült azzal, hogy feleségét, Lianne-t, valamint két lányát meggyilkolták, testvérét, Joszit pedig túszul ejtették – ő később a fogságban szintén életét vesztette.
„Olyan, mintha egy öt kilós kalapáccsal ütöttek volna fejbe”
– mondta Sarabi, felidézve azt a pillanatot, amikor édesanyja és nővére közölte vele szabadulása után a hírt.
A férfi arról is beszélt, hogy mára ismert közszereplővé vált, mindenki kezet akar rázni vele és megölelni őt, ami számára inkább teher, mint öröm. „Nem komfortos ez nekem” – fogalmazott.
„Nehéz ebben a világban lenni. De ez most már az életem része. Sőt, a terápiám része is lett.”
Elmondása szerint a család és a barátok folyamatos jelenléte segítette a gyászfeldolgozásban, és abban is, hogy elkerülje a poszttraumás stressz (PTSD) állapotát.
„Nincs olyan nap, hogy ne lennék boldog”
„Soha nem vagyok egyedül” – mondta, ugyanakkor a veszteség állandóan jelen van az életében.
„Ott van velem az autóban, a repülőn, bárhol is vagyok”
– fogalmazott. „Nem merülök bele a gyászba. Nem sírok az ágyban, ez nem én vagyok.” A beszélgetés során arról is szó esett, gondolkodik-e azon, mit csinált másképp a 2023. október 7-e előtti életében. Sarabi elmondta, hogy túl sokat dolgozott, még akkor is, ha ennek ellenére aktív édesapa volt.
„Az ember rájön, hogy ez mennyire nem számít, és hogy a család és a barátok az egyetlen igazán fontos dolgok.”
„Nincs olyan nap, hogy ne lennék boldog” – mondta. „De nincs olyan nap sem, hogy ne gondolnék rájuk. Ez nagyjából öt perc szomorúság.” Hozzátette: ma már azt képzeli, hogy felesége, Lianne a mennyben ül egy sörrel, és nevet rajta, hogy egy színpadon áll, ugyanakkor büszke is arra, amit elért.
A Neokohn korábbi interjúja Eli Sarabival itt tekinthető meg:







