Az 50 perc adásában Szalai Kálmán Dr. Gyarmati-Paor Zoltán íróval, rendezővel beszélget, aki a Magyarságkutató Intézet munkatársaként tudományos eredmények dokumentálásával, fotóval, videóval és közérthető történetmeséléssel is foglalkozik.
A műsor kiindulópontja az intézet munkája, majd a fókusz Babits Mihály A röpülő falu című novellájának filmadaptációjára kerül. A beszélgetés végig azt vizsgálja, hogyan lehet a történelem nagy töréseit úgy megmutatni, hogy azok ne távoli évszámok, hanem emberi sorsok legyenek. Trianon itt egy vendéglői beszélgetésben, egy menekült apa emlékeiben és egy gyermek lázálmában jelenik meg.
A Magyarságkutató Intézet mint közös nyelvet kereső műhely
Szalai Kálmán első kérdése arra irányul, mi is pontosan a Magyarságkutató Intézet. Gyarmati-Paor Zoltán elmondja, hogy az intézet 2018-ban jött létre azzal a céllal, hogy interdiszciplináris módon közelítse meg a magyarság történetének kutatását. Régészek, történészek, genetikusok, nyelvészek, hagyományőrzők és rekonstrukcióval foglalkozó szakemberek dolgoznak együtt, vagyis olyan tudományterületek képviselői, amelyek sokszor egészen eltérő módszerekkel és fogalomkészlettel gondolkodnak.
Gyarmati-Paor szerint éppen ez az egyik legfontosabb kihívás: hidakat kell verni a tudományágak között. Nem elég külön-külön izgalmas eredményeket létrehozni, mert ezek gyakran megmaradnak a szakmai közegben. Az intézet egyik feladata az is, hogy a kutatási eredmények átjussanak azon az üvegfalon, amely a tudományos világot elválasztja a szélesebb közönségtől.
A teljes adás itt tekinthető meg:
A beszélgetés következő szakaszában Szalai Kálmán arra kérdez rá, hogyan lett a tudományos háttérből kalandregény és filmes gondolkodás. Gyarmati-Paor azt mondja, nap mint nap találkozott olyan kutatási eredményekkel, amelyek szerinte szélesebb figyelmet érdemelnének. Példaként említi az Árpád-ház élő férfiági leszármazottjának genetikai azonosítását, amelyet ő rendkívül izgalmasnak tartott, miközben sokan a környezetében nem is hallottak róla.
Ekkor merült fel benne, hogy a tudományos ismereteket olyan formába kell önteni, amelyet az olvasó és a néző is be tud fogadni. A regény és a film számára ilyen közvetítő forma. Úgy fogalmaz: kell egy trójai faló, amely beviszi a köztudatba ezeket az információkat. A történetmesélés nála tehát nem a tudomány helyettesítése, hanem annak egyik közvetítő eszköze.
Babits, Trianon és a menekülés lelki képe
A Röpülő falu egészen más irányból kapcsolódik Gyarmati-Paor munkájához. A film Babits Mihály novellájából készült, amely a trianoni országvesztés emberi oldalát mutatja meg. Szalai Kálmán felidézi a 20. század elejének történelmi káoszát: az első világháború végét, a forradalmakat, a bizonytalanságot, majd az ország drámai feldarabolását. Ebben a közegben születik meg Babits szövege, amely nem politikai programot ad, hanem egy lelkiállapotot rögzít.
Gyarmati-Paor szerint ezt a traumát nem lehet egyszerűen feldolgozni. „Ezt nem lehet feldolgozni” – mondja, majd arról beszél, hogy az országvesztés emlékét meg kell őrizni, mert a veszteség mögött emberek, családok, otthonok és több nemzedék munkája áll. A film éppen ezért nem a történelmi magyarázatok felől közelít, hanem a menekülés pillanatához: ahhoz, amikor valakinek egyetlen éjszakája marad arra, hogy elhagyja addigi életét.
A röpülő falu álma
A beszélgetésben részlet is elhangzik a filmből. A jelenetben egy menekülő gyermek lázálmában a falu házai és temploma felemelkednek, majd lezuhannak oda, ahol a menekülők táboroznak. Ez a kép egyszerre szürreális és nagyon konkrét. A falu nemcsak épületekből áll, hanem otthonból, emlékből, családi múltból, temetőből, templomból, hétköznapi mozdulatokból.
Szalai Kálmán rámutat, hogy a lebegő falu képében benne van a bizonytalanság és a sóvárgás is. Gyarmati-Paor ehhez hozzáteszi: a menekült nem tárgyakhoz ragaszkodik, hanem a régi életéhez. A történetben az anya ott akar maradni meghalni, a kisfiú pedig lázálomban látja visszatérni azt a világot, amelyből kiszakították. A veszteség így nem absztrakt nemzeti sérelemként jelenik meg, hanem családi tragédiaként.
A műsor egyik visszatérő gondolata, hogy a magyar társadalom sokszor számokon keresztül tanulta meg Trianont: területveszteség, népességveszteség, határok, térképek. Gyarmati-Paor szerint ez kevés ahhoz, hogy az ember átélje, mit jelentett mindez egy család életében. Saját családját is említi: nagymamája Aradról menekült át, és amikor a családtörténetet szerkesztette, akkor szembesült igazán azzal, hogy a téma személyesen is érinti.
A film ezért érzelmi közelképként működik. Nem vitairat, nem történelmi lecke, hanem egy sűrített emberi helyzet. Gyarmati-Paor szerint majdnem mindenkinek lehet valamilyen családi kapcsolódása ehhez a veszteségtörténethez, még akkor is, ha ma már nincs közvetlen személyes emléke róla. A kérdés számára az, hogy egy nemzet hajlandó-e emlékezni, vagy inkább eltemeti a saját fájdalmas történeteit.
Két színész, két világ
Szalai Kálmán a film készítéséről is kérdezi a rendezőt. Gyarmati-Paor elmondja, hogy a menekült szerepére Sinkovics-Vitay Andrást kérték fel, mert benne megvan az a belső erő és bezártság, amely ehhez a figurához kellett. Babits szerepét Adorjáni Bálint alakítja, akiben a rendező szerint ott van az a kiműveltség és érzékenység, amely Babits alakjához illik.
A film két éjszaka alatt készült, a Covid-időszak korlátozásai között, szinte ismétlési lehetőség nélkül. Az animációs részeket élőképes elemekkel kombinálták, a háttereket utólag építették fel. A röpülő falu látványvilágát úgy kellett megalkotni, hogy egyszerre maradjon hű Babits szövegéhez és filmesen is működjön. A rendező beszél arról is, hogy mi mindent kellett kihagyni vagy átalakítani ahhoz, hogy az irodalmi szöveg mozgóképpé váljon.
A vendéglő, a füst és a részletek fegyelme
A film nagy része vendéglői környezetben játszódik, amelyet Gyarmati-Paorék aprólékosan építettek fel. A korszak hangulatát nem magyarázatokkal, hanem tárgyakkal, füsttel, mellékszereplőkkel, gesztusokkal akarták megteremteni. A rendező szerint egy filmben egyetlen sérült láncszem is tönkreteheti az egész hatást: ha rossz a zene, a helyszín, a színészvezetés vagy a dramaturgia, akkor a nézőben a hiba marad meg.
Ezért dolgozott rajta két éven át. A filmhez a zenét is maga szerezte zongoratanárával együtt. A történet központi szimbóluma a bor, amely a novella és a film elején még távolságot jelez a két férfi között, később már kapcsolatot teremt, a végén pedig keserű ítéletté válik. A zárómondat különösen súlyos: „Ennek a bornak legalább lelke van, nem úgy, mint az embereknek.”
Egy film, amelyben nem hangzik el Trianon neve
A beszélgetés végén szóba kerül a film utóélete is. Gyarmati-Paor elmondja, hogy a Röpülő falu több díjat nyert itthon és külföldön, köztük vizuális effektekért, rendezésért és rövidfilmként is. Külön kiemeli, hogy a film Romániában, a krajovai filmfesztiválon is sikerrel szerepelt.
A rendező szerint az adaptáció egyik sajátossága, hogy egyszer sem hangzik el benne Trianon neve, mégis végig erről szól. Ez a visszafogottság adja az erejét: nem magyarázza rá a nézőre a történelmet, hanem megmutat egy élethelyzetet, amelyben az otthon elvesztése minden szónál pontosabban beszél. A műsor végén Szalai Kálmán a film zárójelenetét vezeti fel, amelyben az anya, a fiú és az elveszített falu története egyetlen fájdalmas emlékké áll össze. A Röpülő falu így Babits kevésbé ismert novellájából olyan filmes emlékezetmunka lesz, amely nem a nagy politikai mondatokon keresztül beszél Trianonról, hanem egy menekült ember hangján.
Trianon nem mond nekem semmit, annak ellenére, hogy anyai àgon felvidéki vagyok és az anyai nagypapám a prágai tanulmányai szünetében (1910-es évek) a hazatérő fia csehül kezdett beszélni, ami miatt mérgesen rászólt: ne beszélj itt ezen a szvatopluk nyelven, mi magyarok vagyunk! Mindezt a nagynénémtől tudom és amikor a 90-es èvekben kétségbe vonták a magyarságom, ez a mondat volt amire támaszkodtam, de ma már nem érdekel sem a hazám ahol születtem és leéltem az életem, sem Európa aminek vallottam magam orbánèk alatt.
a zsidóknak nincs hazájuk! világpolgárok vagytok, ezért bárhol otthon érzitek magatokat. ha kell, berlinben, prágában, budapesten, new yorkban
vagy moszkvában.
identitástalanok is vagytok, ezért kreáltok identitástalan eszméket! ti vagytok azok akik mindenhol feleslegesek vagytok mégis mindenhol ott vagytok!