Az 50 perc adásában Szalai Kálmán Dr. Gyarmati-Paor Zoltán íróval, rendezővel beszélget, aki a Magyarságkutató Intézet munkatársaként tudományos eredmények dokumentálásával, fotóval, videóval és közérthető történetmeséléssel is foglalkozik.
A műsor kiindulópontja az intézet munkája, majd a fókusz Babits Mihály A röpülő falu című novellájának filmadaptációjára kerül. A beszélgetés végig azt vizsgálja, hogyan lehet a történelem nagy töréseit úgy megmutatni, hogy azok ne távoli évszámok, hanem emberi sorsok legyenek. Trianon itt egy vendéglői beszélgetésben, egy menekült apa emlékeiben és egy gyermek lázálmában jelenik meg.
A Magyarságkutató Intézet mint közös nyelvet kereső műhely
Szalai Kálmán első kérdése arra irányul, mi is pontosan a Magyarságkutató Intézet. Gyarmati-Paor Zoltán elmondja, hogy az intézet 2018-ban jött létre azzal a céllal, hogy interdiszciplináris módon közelítse meg a magyarság történetének kutatását. Régészek, történészek, genetikusok, nyelvészek, hagyományőrzők és rekonstrukcióval foglalkozó szakemberek dolgoznak együtt, vagyis olyan tudományterületek képviselői, amelyek sokszor egészen eltérő módszerekkel és fogalomkészlettel gondolkodnak.
Gyarmati-Paor szerint éppen ez az egyik legfontosabb kihívás: hidakat kell verni a tudományágak között. Nem elég külön-külön izgalmas eredményeket létrehozni, mert ezek gyakran megmaradnak a szakmai közegben. Az intézet egyik feladata az is, hogy a kutatási eredmények átjussanak azon az üvegfalon, amely a tudományos világot elválasztja a szélesebb közönségtől.
A teljes adás itt tekinthető meg:
A beszélgetés következő szakaszában Szalai Kálmán arra kérdez rá, hogyan lett a tudományos háttérből kalandregény és filmes gondolkodás. Gyarmati-Paor azt mondja, nap mint nap találkozott olyan kutatási eredményekkel, amelyek szerinte szélesebb figyelmet érdemelnének. Példaként említi az Árpád-ház élő férfiági leszármazottjának genetikai azonosítását, amelyet ő rendkívül izgalmasnak tartott, miközben sokan a környezetében nem is hallottak róla.
Ekkor merült fel benne, hogy a tudományos ismereteket olyan formába kell önteni, amelyet az olvasó és a néző is be tud fogadni. A regény és a film számára ilyen közvetítő forma. Úgy fogalmaz: kell egy trójai faló, amely beviszi a köztudatba ezeket az információkat. A történetmesélés nála tehát nem a tudomány helyettesítése, hanem annak egyik közvetítő eszköze.
Babits, Trianon és a menekülés lelki képe
A Röpülő falu egészen más irányból kapcsolódik Gyarmati-Paor munkájához. A film Babits Mihály novellájából készült, amely a trianoni országvesztés emberi oldalát mutatja meg. Szalai Kálmán felidézi a 20. század elejének történelmi káoszát: az első világháború végét, a forradalmakat, a bizonytalanságot, majd az ország drámai feldarabolását. Ebben a közegben születik meg Babits szövege, amely nem politikai programot ad, hanem egy lelkiállapotot rögzít.
Gyarmati-Paor szerint ezt a traumát nem lehet egyszerűen feldolgozni. „Ezt nem lehet feldolgozni” – mondja, majd arról beszél, hogy az országvesztés emlékét meg kell őrizni, mert a veszteség mögött emberek, családok, otthonok és több nemzedék munkája áll. A film éppen ezért nem a történelmi magyarázatok felől közelít, hanem a menekülés pillanatához: ahhoz, amikor valakinek egyetlen éjszakája marad arra, hogy elhagyja addigi életét.
A röpülő falu álma
A beszélgetésben részlet is elhangzik a filmből. A jelenetben egy menekülő gyermek lázálmában a falu házai és temploma felemelkednek, majd lezuhannak oda, ahol a menekülők táboroznak. Ez a kép egyszerre szürreális és nagyon konkrét. A falu nemcsak épületekből áll, hanem otthonból, emlékből, családi múltból, temetőből, templomból, hétköznapi mozdulatokból.
Szalai Kálmán rámutat, hogy a lebegő falu képében benne van a bizonytalanság és a sóvárgás is. Gyarmati-Paor ehhez hozzáteszi: a menekült nem tárgyakhoz ragaszkodik, hanem a régi életéhez. A történetben az anya ott akar maradni meghalni, a kisfiú pedig lázálomban látja visszatérni azt a világot, amelyből kiszakították. A veszteség így nem absztrakt nemzeti sérelemként jelenik meg, hanem családi tragédiaként.
A műsor egyik visszatérő gondolata, hogy a magyar társadalom sokszor számokon keresztül tanulta meg Trianont: területveszteség, népességveszteség, határok, térképek. Gyarmati-Paor szerint ez kevés ahhoz, hogy az ember átélje, mit jelentett mindez egy család életében. Saját családját is említi: nagymamája Aradról menekült át, és amikor a családtörténetet szerkesztette, akkor szembesült igazán azzal, hogy a téma személyesen is érinti.
A film ezért érzelmi közelképként működik. Nem vitairat, nem történelmi lecke, hanem egy sűrített emberi helyzet. Gyarmati-Paor szerint majdnem mindenkinek lehet valamilyen családi kapcsolódása ehhez a veszteségtörténethez, még akkor is, ha ma már nincs közvetlen személyes emléke róla. A kérdés számára az, hogy egy nemzet hajlandó-e emlékezni, vagy inkább eltemeti a saját fájdalmas történeteit.
Két színész, két világ
Szalai Kálmán a film készítéséről is kérdezi a rendezőt. Gyarmati-Paor elmondja, hogy a menekült szerepére Sinkovics-Vitay Andrást kérték fel, mert benne megvan az a belső erő és bezártság, amely ehhez a figurához kellett. Babits szerepét Adorjáni Bálint alakítja, akiben a rendező szerint ott van az a kiműveltség és érzékenység, amely Babits alakjához illik.
A film két éjszaka alatt készült, a Covid-időszak korlátozásai között, szinte ismétlési lehetőség nélkül. Az animációs részeket élőképes elemekkel kombinálták, a háttereket utólag építették fel. A röpülő falu látványvilágát úgy kellett megalkotni, hogy egyszerre maradjon hű Babits szövegéhez és filmesen is működjön. A rendező beszél arról is, hogy mi mindent kellett kihagyni vagy átalakítani ahhoz, hogy az irodalmi szöveg mozgóképpé váljon.
A vendéglő, a füst és a részletek fegyelme
A film nagy része vendéglői környezetben játszódik, amelyet Gyarmati-Paorék aprólékosan építettek fel. A korszak hangulatát nem magyarázatokkal, hanem tárgyakkal, füsttel, mellékszereplőkkel, gesztusokkal akarták megteremteni. A rendező szerint egy filmben egyetlen sérült láncszem is tönkreteheti az egész hatást: ha rossz a zene, a helyszín, a színészvezetés vagy a dramaturgia, akkor a nézőben a hiba marad meg.
Ezért dolgozott rajta két éven át. A filmhez a zenét is maga szerezte zongoratanárával együtt. A történet központi szimbóluma a bor, amely a novella és a film elején még távolságot jelez a két férfi között, később már kapcsolatot teremt, a végén pedig keserű ítéletté válik. A zárómondat különösen súlyos: „Ennek a bornak legalább lelke van, nem úgy, mint az embereknek.”
Egy film, amelyben nem hangzik el Trianon neve
A beszélgetés végén szóba kerül a film utóélete is. Gyarmati-Paor elmondja, hogy a Röpülő falu több díjat nyert itthon és külföldön, köztük vizuális effektekért, rendezésért és rövidfilmként is. Külön kiemeli, hogy a film Romániában, a krajovai filmfesztiválon is sikerrel szerepelt.
A rendező szerint az adaptáció egyik sajátossága, hogy egyszer sem hangzik el benne Trianon neve, mégis végig erről szól. Ez a visszafogottság adja az erejét: nem magyarázza rá a nézőre a történelmet, hanem megmutat egy élethelyzetet, amelyben az otthon elvesztése minden szónál pontosabban beszél. A műsor végén Szalai Kálmán a film zárójelenetét vezeti fel, amelyben az anya, a fiú és az elveszített falu története egyetlen fájdalmas emlékké áll össze. A Röpülő falu így Babits kevésbé ismert novellájából olyan filmes emlékezetmunka lesz, amely nem a nagy politikai mondatokon keresztül beszél Trianonról, hanem egy menekült ember hangján.
- 10:58
2020. szeptember 21. - 19:252020. augusztus 19.
- 19:00
2026. március 25.
