A The Washington Post szerint összességében az Egyesült Államok „lényegesen több fejlett elfogórakétát használt fel Izrael védelmére, mint maga Izrael”.
A The Washington Post szerint az Egyesült Államok több mint 200 THAAD elfogórakétát vetett be az Izrael felé tartó iráni rakéták megsemmisítésére. Emellett több mint 100 Patriot SM-3 és SM-6 típusú elfogórakétát is indított Izrael védelmében, miközben Izrael maga kevesebb mint 100 Arrow és körülbelül 90 Dávid Parittyája elfogórakétát használt fel – derül ki a lap által idézett amerikai védelmi minisztériumi adatokból.
Amerikai segítség Izraelnek a háború alatt
Egy amerikai tisztviselő a lapnak azt mondta: ha újra fellángolna a harc Iránnal, Washingtonnak várhatóan még több elfogórakétát kellene bevetnie Izrael védelmében, mivel az izraeli légvédelmi rendszerek egy részét jelenleg karbantartás miatt kivonták az aktív szolgálatból.
„Izrael önmagában nem képes háborúkat megvívni és megnyerni, ezt azonban valójában senki sem látja, mert a háttérfolyamatok rejtve maradnak”
– fogalmazott egy amerikai illetékes a Washington Postnak.
A Pentagon ugyanakkor tagadta, hogy bármiféle aránytalan teherviselésről lenne szó Izrael és az Egyesült Államok között. A védelmi minisztérium szerint „a ballisztikus rakétaelhárító rendszerek csupán egyetlen elemét jelentik annak a rendkívül összetett védelmi hálózatnak és képességrendszernek, amelyet a két ország közösen működtet”.
Az izraeli nagykövetség washingtoni képviselete válaszul hangsúlyozta: „Az Egyesült Államoknak nincs még egy olyan partnere, amely Izraelhez hasonló katonai eltökéltséggel, felkészültséggel, közös stratégiai érdekekkel és képességekkel rendelkezne.” Izrael következetesen cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint kifogyóban lennének az elfogórakétákból. A zsidó állam a múlt hónapban jóváhagyta az Arrow rakéták gyártásának jelentős felgyorsítását is.
A háború első napjaiban amerikai részről szintén azt hangsúlyozták, hogy elegendő támadó- és védelmi fegyverzettel rendelkeznek, noha korábban a Washington Post arról írt: az Egyesült Államoknak hamarosan takarékoskodnia kellhet az elfogórakétákkal.
Izrael többrétegű légvédelme
Izrael többrétegű légvédelmi rendszert működtet, amelyben különböző rendszerek más-más magasságban semmisítik meg a beérkező fenyegetéseket.
A legfelső szintet az Arrow ballisztikusrakéta-elhárító rendszerek alkotják: az Arrow 2 a légkörben és az űrben egyaránt képes elfogásokra, míg az Arrow 3 már a Föld légkörén kívül semmisíti meg a célpontokat. Egyetlen Arrow 3 elfogórakéta ára becslések szerint 2-3 millió dollár, előállítása pedig több hónapot vesz igénybe, bár a pontos gyártási időt Izrael biztonsági okokból nem hozta nyilvánosságra.
A háború során Irán mintegy 650 ballisztikus rakétát indított Izrael ellen. A támadásokban 21 izraeli civil és külföldi állampolgár, valamint négy palesztin vesztette életét. Legalább 16, több száz kilogramm robbanóanyagot hordozó hagyományos robbanófejjel felszerelt rakéta csapódott izraeli lakott területekbe, jelentős károkat okozva. Emellett több mint 50 olyan esetet is regisztráltak, amikor kazettás robbanófejjel ellátott rakéták értek lakott övezeteket, több száz különálló becsapódási pontot hagyva maguk után.

"A támadásokban 21 izraeli civil és külföldi állampolgár, valamint négy palesztin vesztette életét."
Az Epsein koalíció által elkövetett több ezer iráni halottal szemben. Ez nyilván így erkölcsös és igazságos, ahogy Somkuti Bálint mondaná, de Izrael szerint biztosan, mint ahogy Gázában és Libanonban is gyakran beszámolt az efféle "sikerekről", azt győzelemnek állítva be. Nem véletlenül mondta Tucker Carlson legutóbb az izraeli tévének adott interjújában, hogy más ország is elkövet ilyeneket, de egyedül Izrael dicsekszik azzal, hogy öli az embereket.
Ugyanakkor több száz kilogram robbanóanyaggal ellátott 16 ballisztikus rakéta, plusz 50 kazettás bomba, több száz becsapódási ponttal lakott területen (!), valóban "csak" ennyi izraeli áldozattal járt volna, a drónokról már nem is szólva? A választ hagyjuk meg az IDF propaganda osztályának, mindenesetre az eltelt csaknem három hónap alatt az Izrael ellen küldött 650 iráni rakéta kevesebb mint ötödrésze annak, mint amennyit tavaly a tizenkét napos háborúban ellene indítottak.
Mondtam, hogy most kesztűs kézzel bántak Iztaellel az irániak, nem az ország rombolása vagy megsemmisítése volt Teherán célja. De szintén megdőlt az izraeli légvédelmi rendszer hatékonyságának legendája, ugyanis alaposan kisegítette a bácsikája, ami korábban nem fért bele az IDF propagandájába. De azért most karbantartásra szorul jónéhány indítóállványa, ezért feltette a kezét – stipi stop, ne lőjeteket, nem ér a nevem! Meg különben is kifogytam a lőszerből, a bácsikám most tölti fel a készletem.
Ezzel együtt jó lett volna, ha a cikk azt is megírja, hány iráni rakéta vagy drón talált el izraeli katonai vagy infrastrukturális objektumot, nemcsak hogy mennyi csapódott be lakóövezetben civilek halálát okozva. Persze lehet, hogy most jó lenni katonának Izraelben, mert senki se sérül meg, vagy esik áldozatává az ellenséges tűznek.
Viszont ha mégsem, akkor objektívebb képet is kaphattunk volna a helyzetről, de így is dicséret illeti az IDF propaganda osztályát és a Neokohnt. Azért még finomítsanak a beszámolókon, különösen, mert az Iránban elkövetett "sikerek" most kimaradtak a cikkből.
Okoskodsz, es faszsagokat hadovalsz ossze visza! valoban keves aldozat volt izraelben! tudom mert itt lakom! hiaba ismetelsz baromsagokat es konteokat….egyszeruen semmi sem igaz amit osszehadovalsz! 1 iran anyi raketat es dront lot ki amenyit tudott!! izraeli IAF es az USAF vadaszott a raketa es dronkilovokre!sok video van a neten ahogy szetlovik oket! a haboru elso napjaiban meg 20 raketat lotek izraelre, a vegen csak 1-2 ot!!szoval szo sincs kesztyus kezrol…ez baromsag!!2 izraelben valoban 20 + halott van! ebbol 10+ libanoni haboru miat! hogy miert? eloszor is a legvedelem 90% folott teljesit, masodszor a legtobb izraeli az ovohelyen van raketaveszely alatt! a muholdak 10 percel a becsapodas elott latjak a kilovest! van ido fedezekbe vonulni….a kazates loszer ha kinyilik nem lehet ellene vedekezni, bar sokkal kisseb pusztitast okoz. inkabb repeszhatasa van,csakhogy riado alatt senki sincs az utcan!tehat ez nem propaganda. valoban beeset par raketa az IDF bazisokra,de ott jelentektelen karokat okozott….hogy miert? mert igy van kialakitva egy katonai bazis….
Valóban? Akkor mi az az évtizedes izraeli hisztéria, hogy Irán a cionista rezsimet megtámadja és leradíroza, amikor a küszöbéig se sikerül elpukkantania?
Viszont úgy esett, hogy mindez fordítva történt meg, persze véletlenül, minden más csak aljas antiszemita propaganda. Hisz Izrael az áldozat, Irán pedig le van szarva, de inkább porig bombázva.
Az a biztos, nehogy az ellenkezőjét állítsa, ha a maistream média nem figyel oda, bár ilyen a Neokohnnal elő nem fordulhatna, meg persze veled se – vigyázó szemetek Bibire vessétek!
Ezt is elbuktad.
Valóban? Akkor mi az az évtizedes izraeli hisztéria, hogy Irán a cionista rezsimet megtámadja és leradíroza, amikor a küszöbéig se sikerül elpukkantania?
Viszont úgy esett, hogy mindez fordítva történt meg, persze véletlenül, minden más csak aljas antiszemita propaganda. Hisz Izrael az áldozat, Irán meg le van szarva, de inkább porig bombázva,. Az a biztos, nehogy az ellenkezőjét állítsa, ha a maistream média megint csak véletlenül nem figyel oda!
Ember….nezted a hiradokat az utobbi 20 evben? nem izrael fenyegette eltorlesel irant! hanem forditva! minden parlamenti ules iranban azzal zarul ,idezem: halal izraelre,halal amerikara!! nem izrael vitt proxy teroristakat iranba! hanem iran letrehozta a hezbolahot es tamogatta a hamast! gondolkodj!! ertesulj…aztan ha minden oldalrol megnezted irogass!
Izraelben a TV-ben felolvassák az áldozatok listáját. Csak a család hozzájárulásával.
Beledumálsz olyasmibe amiről fogalamd sincs.
Jegyezd meg egy életre. Izraelben nincs és nem is lehet elhallgatni a halottak valódi számát.
ZOG.
nem látom a cikket arról, hogy mégsem lépünk ki a Nemzetközi Büntetőbíróságból :DD