Ez nem Európa háborúja? Akkor sem, ha Irán európaiakat akaszt fel?

Amíg nem fogjuk fel, hogy a gyengeség nem erény, hanem lassú öngyilkosság, addig mi, európaiak, továbbra is csapásokat fogunk elszenvedni, miközben haszontalan diplomáciai jegyzékekkel reagálunk, amelyeket senki sem vesz komolyan – írja véleménycikkében a neves olasz újságíró.

„Senki sem akar aktívan részt venni ebben a háborúban. Ez nem Európa háborúja” – állította a minap Kaja Kallas, az EU külügyi főképviselője, miután Amerika azt kérte, hogy Európa segítsen Iránnal szemben megvédeni a Hormuzi-szoros biztonságát.

Ezt a hozzállást demonstrálta Boris Pistorius német védelmi miniszter is: „Ez nem a mi háborúnk, nem mi kezdtük.

Mit vár Donald Trump attól, hogy egy-két európai fregatt a Hormuzi-szorosban képes legyen megtenni azt, amit a hatalmas amerikai haditengerészet nem tud?

Ezek az európai vezetők úgy tesznek, mintha Európa érdekeinek amerikai védelme valami előfizetéses szolgáltatás lenne – írja az Arutz Sheva izraeli portálnak írt véleménycikkében Giuilo Meotti olasz újságíró, feltéve a kérdést: hát nem Európa háborúja ez, akkor sem, ha Teherán a világ szeme láttára felakaszt egy európai állampolgárt?

„Ez nem a mi háborúnk” – a nyuszi Európai Uniót nem érdekli a Hormuzi-szoros biztosítása

Kaja Kallas Trump háborús céljairól közölte, hogy azok „nem egyértelműek, szerinte a háború kicsúszhat az irányítás alól.

Európa morális csődje Iránban

Teheránban hajnalban végrehajtották egy svéd állampolgár halálos ítéletét. Egy akasztóhurok, egy lengő test, „Allahu Akbar” – ennyi volt.

„Mély megdöbbenéssel értesültem egy svéd állampolgár kivégzéséről Iránban. Ebben a nehéz pillanatban gondolataim a családdal vannak” – idézi fel a szerző Maria Malmer Stenergard svéd külügyminiszter nyilatkozatát, aki arra emlékeztetett, hogy a halálbüntetés „embertelen és kegyetlen büntetés”. Ennyi volt a reakciója.

Aki nem tudja megvédeni a saját gyermekeit, az már nem lehet senki apja

– fogalmaz az olasz újságíró. Kourosh Keyvani-t „Izraelnek való kémkedésért” ítélték el, ami Iránban olyan, mintha azt mondanánk: „átmentél a piroson”. Stockholm azzal tudta le az ügyet, hogy behívatta az iráni nagykövetet, „hogy tiltakozzon egy svéd állampolgár kivégzése ellen”.

Az EU „elítéli”. Kaja Kallas elítéli. Svédország elítéli. Mindenki elítéli. És aztán? Aztán semmi. Mindig semmi. A hírhedt Evin börtön falai között pedig az iráni rezsim csendesen nevet – írja Meotti.

Irán kivégzett egy svéd állampolgárt – Izraelnek való kémkedéssel vádolták

Stockholm szerint a kivégzett férfit 2025 júniusában tartóztatták le, az ügyben berendelték az iráni nagykövetet.

A kollektív gyávaság mély gyökerei

A szuverenitást nem kikönyörögni kell, hanem gyakorolni. Aki pedig nem gyakorolja, az prédává válik.

Az, hogy az állampolgárunk kivégzése után behívják a nagykövetet, az erőtlenség gesztusa, a tehetetlenség jele. Mert Európa már nem hiszi, hogy vannak következmények, amelyeket érdemes éreztetni. És mintha Irán azt mondaná nekünk: „Nézzétek, megöljük az embereiteket, és ti semmit sem tehettek ellene.”

Gyávák gyülekezete vagyunk, akik elvesztették a szuverenitás és a viszonosság érzékét.

Képzeljünk el egy pillanatra egy másfajta reakciót – folytatja Meotti. A teljes iráni diplomáciai személyzet azonnali kiutasítását. Az összes iráni pénzügyi eszköz befagyasztását. Konkrét támogatást a belső ellenzékieknek, nem csak tweeteket. A katonai jelenlét megerősítését a Perzsa-öbölben, az Egyesült Államokkal és Izraellel együttműködve.

Ehelyett nem, továbbra is megbénít az „eszkalációtól” való félelem, mintha az ne lenne már évtizedek óta folyamatban.

Ennek a kollektív gyávaságnak mély gyökerei vannak, amelyek mérgezett talajba nyúlnak – fogalmaz a szerző. A hidegháború vége után azt hittük, hogy a történelemnek vége, hogy a puha hatalom elegendő lesz, hogy a kereskedelem mindenkit megszelídít, és hogy ha felvesszük a fátylat, akkor kicsit több tisztelettel fognak bánni velünk. Nagyon tévedtünk.

Európa kezdhet aggódni: Irán rakétákkal támadta meg a 4000 km-re lévő Diego Garciát!

A támadás nagyon komoly biztonsági következményekkel járhat Európa számára.

Elvesztettük a tragédia és a valóság érzetét

Néhány évvel ezelőtt egy svéd kormányküldöttség látogatott Iránba – idézi fel az olasz újságíró. A küldöttségben tizenegy nő is helyet kapott. Mindannyian viselték az iszlám fátylat az iráni tartózkodásuk teljes ideje alatt, még akkor is, amikor büszkén hirdették baloldali értékeikhez való ragaszkodásukat, és „büszke feministáknak” nevezték magukat.

Talán azért, mert svéd nagyipari csoportok számára több milliárd dolláros jövedelmező szerződések forogtak kockán Iránban, vagy mert mindig is könnyebb volt Donald Trumppal jeleneteket rendezni, mint Ali Hámeneijel. A tény az, hogy senki sem szólt egy szót sem. Szánalmas jelenet, méltó Michel Houellebecq Behódolás című regényéhez.

A világ visszatért a Hobbes-i állapotba: szuverén államok, nemzeti érdekek, erőszak alkalmazása. Irán ezt hamarabb megértette, mint mi, miközben mi a genderről és az ökológiai átállásról vitáztunk.

Olyan civilizáció vagyunk, amely elvesztette a tragédia és a valóság érzetét. A megnyugtató narratívákat részesítjük előnyben: „emberi jogok”, „multilateralizmus”, „nemzetközi közösség”, ahol fegyvertelenül jelenünk meg, virágcsokrokkal és sajtóközleményekkel – véli Meotti.

Nietzsche előre látta az utolsó embert, azt, aki „pislog egyet, és azt mondja: „Mi találtuk fel a boldogságot”. Az európaiak pontosan ilyenek lettek: a bitófánál pislogunk, és tweeteljük felháborodásunkat. De a történelem nem ad haladékot azoknak a népeknek, akik elfelejtették, hogy élnek, és meg kell védeniük magukat – jegyzi meg írása végén a neves olasz újságíró.