Elengedi Irán a „túszul ejtett” brit Stena Impero tankerhajót

A brit lobogó alatt közlekedő tartályhajót július 19-én foglalták le a Hormuzi-szorosban, két héttel azt követően, hogy a brit haditengerészet Gibraltárnál őrizetbe vette a Grace-1 nevű iráni tankert.

A tartályhajó hamarosan elhagyhatja az iráni Bandar-Abbász kikötőjét, és nemzetközi vizekre hajózhat.

„A brit Stena Impero tartályhajó őrizetének felfüggesztésére vonatkozó rendelet kiadása után a hajó hamarosan kifuthat a nemzetközi vizekre” – idézte a hivatal igazgatójának szavait a Tasnim félhivatalos iráni hírügynökség.

Szeptember elején már szabadon engedték a hajó 23 fős legénységének hét tagját, a hét matróznak – akik között vannak indiai állampolgárok is – humanitárius megfontolásokból engedélyezték, hogy elhagyják a tankerhajót, és Iránból is távozhattak.

Tanker háború: A britek nem tudnak róla, hogy Teheránban könyörögnének

A perzsák szerint Nagy-Britannia közvetítőt küldött Iránba, hogy megpróbálja visszaszerezni az elrabolt Stena Imperiot.

A Stena Bulk svéd cég által üzemeltetett, de brit lobogó alatt közlekedő tartályhajót július 19-én foglalták le a Hormuzi-szorosban, két héttel azt követően, hogy a brit haditengerészet Gibraltárnál őrizetbe vette a Grace-1 nevű iráni tartályhajót.

London szerint a hajó Szíriába akart kőolajat szállítani, megsértve az Európai Unió által a szíriai rezsim ellen bevezetett szankciókat. A tartályhajó végül augusztus 18-án kapott engedélyt a távozásra, miután Teherán szavatolta, hogy a tanker által szállított 2,1 millió hordó nyersolajat nem Szíriába viszik.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.