Az izraeli-palesztin konfliktusról és a kétállami megoldásról számtalan cikk, elemzés és vita született az elmúlt évtizedekben. Kevésbé ismert azonban maga a konfliktus gyökere: a palesztin identitás alapja és egyetlen történelmi célja, hogy eszköz legyen a zsidó nemzeti gondolat és a zsidó állam felszámolásában.
Más szóval, a palesztin identitás, nem a zsidó nemzeti gondolat reakciójaként, mint önálló nemzeti törekvés jött létre, hanem a pán-arab és az iszlám Izrael- és nyugat-ellenes ideológia eszközeként lett mesterségesen kialakítva. Ha a palesztin nemzeti identitás célja egy önálló nemzeti állam létrejötte lenne, akkor már régen békében élne egymás mellett a zsidó és egy palesztin nemzetállam. Csakhogy a Palesztin államra való törekvés nem cél, hanem – a zsidó állam felszámolására használt – eszköz.
Jelen írás éppen ezt a kevésbé feldolgozott aspektust kívánja bemutatni, amelynek révén a témát kevésbé ismerő érdeklődők számára is világossá válik, miért volt a kétállami megoldás eleve kudarcra ítélve.
A palesztin nemzeti mozgalom kérdése
A palesztin nemzeti mozgalom megértésének kulcsa, hogy gyökerétől fogva összeegyeztethetetlen a zsidó nemzeti mozgalommal.
Mert míg a zsidó nemzeti mozgalom gondolata megengedi egy palesztin állam (és még 22 további arab állam) létét, addig a palesztin nemzeti gondolat azzal a céllal jött létre hogy ne legyen zsidó (vagy más nem-muszlim vagy nem-arab) állam a Jordán folyó és a földközi tenger között. (Ahogy az utóbbi két évben európai nagyvárosokban is előszeretettel skandált parafrázis tartja: “from the river to the sea…”)
Miért?
Mert ellentétben a világ összes többi nemzeti mozgalmával (beleértve a zsidót is), a palesztin nemzeti mozgalom nem egy olyan embercsoport nemzeti akaratából született, akik magukat egy népnek vagy nemzetnek tekintették, „palesztin nemzetnek” nevezték, és önálló államot akartak létrehozni azon a területen, amelyet ők „Palesztinának” hívnak, hanem a kollektív muszlim “ellenállás” kudarca után, a ‘60-as években ez tűnt a zsidó állam felszámolásához vezető leghatékonyabb eszköznek.
Zsidó részről működhetett volna a két-állami megoldás
Ha a palesztin nemzeti gondolat célja egy önálló palesztin arab állam létrejötte lett volna, akkor az teljesen összeegyeztethető lett volna a zsidó nemzeti gondolattal és a kétállami megoldás nemcsak megvalósítható, hanem ideális is lett volna. A zsidók részéről ez a kezdettől fogva magától értetődő volt: az izraeli zsidó vezetés már 1947-ben, az ENSZ felosztási tervének elfogadásával kész volt kompromisszumot kötni és lemondani a zsidó bibliai-történelmi örökség jelentős részéről.
Később, a ‘90-es években az oslói megállapodással, a 2005-ös gázai kivonulással és a 2008-as Olmert-Abbász tárgyalásokkal mindvégig ugyanezt a megközelítést képviselték. Ezt tükrözte a Jordán királyság hegyvidékéről – a zsidók által Gileádnak nevezett régióról – való lemondás is, amely szintén Izrael földjének történelmi részét alkotja, de Izrael minden ellenkezés nélkül lemondott róla Jordánia javára.
A palesztin nacionalizmus valójában egy eszközként jött létre az arab-iszlám küzdelemben, amelynek célja a zsidó állam létrehozásának megakadályozása, később megsemmisítése volt.
Az „iszlám földjére” nem léphetnek „hódítók”
Az iszlám-arab ellenállás megértéséhez a zsidó állam ellen először az iszlám „iszlám földje” (dár al-iszlám) és „háború földje” (dár al-harb) elvét kell tisztázni.
Az iszlám szerint a világ minden nem muszlim irányítás alatt álló területe „háború földje” amelyet egy napon meg kell hódítani és az iszlám uralom alá kell vonni, míg minden már meghódított terület „iszlám földje” lesz, szent iszlám földdé válik, amelyet semmiképpen sem irányíthatnak nem-muszlimok és semmiképpen nem lehet fölötte bármilyen nem-muszlim szuverenitás.
E ellenállás még inkább igaz Jeruzsálemre, melyben a szunnita muszlimok (kivéve a szaudi arábiában élő wahábi szunnitákat) számára harmadik legszentebb hely, az Al-Aksza mecset található.
A pán-arab nacionalizmus szerepe
Ehhez járult még hozzá a 20. század elején kibontakozó, majd az első világháború után különösen erősödő pán-arab nacionalizmus, amely azt hirdette, hogy minden arab nyelvű lakosságú területen egyetlen nagy arab államot kell létrehozni, és elleneztek minden nem-arab hódítást azon a földön, amelyet ők arab földnek tekintettek, ebbe beleértve, a bibliai „Ígéret Földjét”, Izraelt.
Ennek megfelelően az Izrael Állam megalakulása előtt a területen élő arabok nem tekintették magukat különálló palesztin nemzetnek, hanem az iszlám és arab kollektíva részének látták magukat, és hevesen ellenezték azt az elképzelést, hogy egy olyan területen, amelyet ők szent iszlám és arab földnek tartottak, nem-iszlám és nem-arab állam jöjjön létre – függetlenül annak méretétől vagy a terület százalékos arányától.
„Palesztina” – Hadrianus császár védjegye
A brit mandátum időszakában a terület arab lakói kezdetben egyáltalán nem követeltek „palesztin államot” (hiszen egyetlen arab sem azonosította magát a „palesztin nemzet” részeként), hanem a „Nagy-Szíriához” való csatlakozást követelték.
Csak amikor ez irreálissá vált, akkor követeltek arab államot a mandátum teljes területén – ám még Izrael Állam megalakulása után több hónappal sem nevezték azt palesztin államnak, és nem tekintették magukat „palesztin nemzetnek”, hanem továbbra is az arab nemzet és az iszlám kollektíva részének látták magukat.
Fontos megjegyezni azt is, hogy a brit „Palesztin-mandátum” előtt, az oszmán uralom évszázadai alatt sem volt jellemző, hogy a közel-keleti arabok és muszlimok a területet „Palesztinának” nevezzék; ezt a nevet főként az európaiak használták, hiszen eredete Hadrianus római császárig nyúlik vissza.
A 2. században, a zsidók lázadásának leverése után száműzte őket, és büntetésül a ‘Provincia Iudaea (Júdea)’ nevet Syria-Palaestina-ra változtatta – az ősi, görög származású, már rég elpusztult ellenségük, a filiszteusok – héberül: plistim – nevére utalva.
Az össz-arab kudarc után, maradt a „palesztin narratíva”
A lényeg: miután az arab ellenállás kudarcot vallott a zsidó állam létrehozásának megakadályozásában, különböző arab és iszlám csoportok létrehozták a palesztin narratívát, mint újabb eszközt a zsidó állam megsemmisítése céljából.
Nem pedig azért, hogy a palesztinoknak önálló államot adjanak történelmi hazájukban – hiszen Izrael Állam megalakulásáig senki sem tekintette magát a palesztin nemzet tagjának, és nem látta Palesztinát a Jordán folyótól a Földközi-tengerig terjedő szűk határaival a hazájának. Hiszen mindenki arab-muszlimnak tekintette magát. A palesztin narratíva kialakításával az ellen igyekeztek fellépni, amit ők az „iszlám földje” zsidók általi meghódításának tekintettek.
A PFSZ létrejötte
A „palesztin nép” fogalmának kialakulásában kulcsszerepet játszott Egyiptom azon törekvése is, hogy kezébe vegye a „palesztin kérdést” – és ezen keresztül egy napon magát „Palesztinát” is –, miközben kiszorítja Jordánia befolyását. Ezt „palesztin” nemzeti intézmények létrehozása által próbálták elérni. Így történt ez az „Össz-Palesztina Kormány” esetében is, és a PFSZ ernyőszervezet megalapításánál is, amelyet az Arab Liga 1964-ben Kairóban alapított, Gamal Abdel Nasszer egyiptomi elnök kezdeményezésére és támogatásával.
Az, aki ért arabul és figyeli a palesztin médiában és véleményformálók által mondott és írt tartalmakat, jól tudja, hogy arabul egyáltalán nem egy ciszjordánia és gáza területén létrehozandó palesztin államról beszélnek, amely békében élne Izrael Állam mellett, hanem „szabad Palesztináról a folyótól a tengerig”.
Akárcsak a régi időkben, úgy ma is a palesztin társadalom rendkívül megosztott és törzsi szerkezetű.
Az egyetlen dolog, ami valóban összeköti őket, és az egyetlen terület, ahol palesztin identitásuk ténylegesen megnyilvánul, a zsidó állam puszta létezésével szembeni kérlelhetetlen ellenségeskedés.
Van megoldás?
Ez az oka annak, hogy ha Izrael és annak zsidó lakossága holnap reggel egyszerűen eltűnne a föld színéről, a létrejövő palesztin állam vagy azonnal polgárháborúba és teljes káoszba süllyedne, vagy egy zsarnoki rezsim uralma alá kerülne. Ha azonban ez így van, akkor vajon nincs megoldás erre a véres konfliktusra? Elsősorban azt kell elfogadnunk: nincsenek varázslatos megoldások.
Ugyanakkor kétségtelenül léteznek más utak amelyek esélyt adnak a helyzet javítására és a relatív nyugalom és béke megteremtésére. Véleményem szerint ilyen például Dr. Mordechai Kedar emírségekre vonatkozó terve, amelyről Isten segítségével egy másik cikkben fogok részletesen írni.
A szerző Közel-Kelet szakértő.
Köves Sálom összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
- 12:00
2025. szeptember 13. - 06:13
2025. november 17. - 17:00
2021. augusztus 1.
