Pakisztán türelme elfogyott, és háborút indított Afganisztán ellen.
A pakisztáni védelmi miniszter bejelentése szerint a tálibokkal való legutóbbi összecsapások immár „nyílt háborút” jelentenek, ezért Iszlámábád elindította az „Igazságos Harag” hadműveletet Afganisztán ellen.
Miért robbantak ki a harcok Pakisztán és Afganisztán között?
Pakisztán türelme Afganisztánnal szemben „elfogyott”, és a két nemzet között megkezdődött a „nyílt konfrontáció” – jelentette be Khawaja Aszif védelmi miniszter csütörtökön az X-en. A bejelentést követően szinte azonnal katonai műveletek sorozata vette kezdetét a két ország vitatott határvidékén és Afganisztán belsejében.
„Pakisztán minden erőfeszítést megtett annak érdekében, hogy közvetlen úton és baráti országokon keresztül normalizálja a helyzetet. Teljes körű diplomáciát folytattunk” – fogalmazott Aszif. „Ma azonban, amikor Pakisztánt agresszióval próbálják célba venni… erőink ebben a pillanatban is döntő választ adnak.”
„A türelmünk elfogyott. Mostantól nyílt konfrontáció van közöttünk”
– szögezte le a miniszter, hozzátéve: „szomszédok vagyunk, ismerjük a valóságotokat.”
Robbanások rázták meg Kabult
A diplomáciai üzengetést gyors eszkaláció követte. Péntek hajnalban hatalmas robbanások zajára ébredtek az afgán főváros, Kabul lakói. Az AFP jelentése szerint legalább egy vadászgép zúgása hallatszott a város felett, amelyet lövöldözés és legalább nyolc nagy erejű robbanás követett.
Iszlámábád közlése szerint Pakisztán elindította a Ghazab Lil Haqq (azaz az „Igazságos Harag”) hadműveletet. Attaullah Tarar tájékoztatási miniszter állítása szerint a Kabul, Kandahár és Paktia tartomány elleni csapásokban: 133 tálib terroristát öltek meg; több mint 200-at megsebesítettek; megsemmisítettek 80 tankot, két lőszerraktárat és egy logisztikai bázist.
Nem most kezdődtek a súrlódások
A jelenlegi harcok előzménye, hogy a tálib erők csütörtök este támadást intéztek a pakisztáni állások ellen a közel 2600 kilométer hosszú, nehezen ellenőrizhető határszakaszon. Kabul szerint ez válasz volt egy korábbi pakisztáni bombázásra, amelyben 18 ember vesztette életét afgán területen. Zabihullah Mujahid, a tálib adminisztráció szóvivője kijelentette: a csapásokat „a pakisztáni katonai körök ismételt provokációira és jogsértéseire adott válaszként” indították.
Mint ismert, 2001 után Pakisztán a tálibok egyik fő támogatója volt az amerikaiak elleni háborúban, a tálibok 2021-es hatalomátvétele óta azonban Pakisztánban megugrott az iszlamista erőszak. Iszlámábád azzal vádolja Kabult, hogy menedéket nyújt a Pakisztáni Táliboknak (TTP), akik afgán területről szerveznek támadásokat pakisztáni célpontok ellen.
Bár a két országot mély gazdasági és kulturális szálak kötik össze, a tavaly októberi véres összecsapások utáni törékeny tűzszünet most végleg összeomlani látszik, és a térségben egy újabb, teljes körű regionális háború veszélye fenyeget.







