„Irán átlépte a vörös vonalat” – közölte Donald Trump.
Az amerikai elnök 25%-os vámot vetett ki az Iránnal kereskedő országokra.
Újabb pofon az iráni rezsimnek
Donald Trump azt nyilatkozta, hogy „Irán átlépte a vörös vonalat, és erős válaszlépéseket vizsgálunk”, miután az iráni tüntetéseken több ezer embert megöltek és megsebesítettek, és szinte teljesen megszűnt az internet-hozzáférés az országban.
Az Egyesült Államok elnöke bejelentette, hogy „azonnal hatállyal minden olyan ország, amely üzleti kapcsolatban áll az Iráni Iszlám Köztársasággal,
25%-os vámot fizet az Amerikai Egyesült Államokkal folytatott minden üzleti tevékenységére”.
„Ez a rendelet végleges” – tette hozzá az elnök.
Korábban a The Wall Street Journal arról számolt be, hogy bár Trump támogatja Irán elleni támadást, azonban az országon belüli fejleményektől és tanácsadóival folytatott konzultációktól függően meggondolhatja magát.
Több tisztviselő is hozzátette, hogy Trump dönthet úgy, hogy először csapást mér, és csak utána kezd komoly tárgyalásokat Teheránnal, ahogy az elnök vasárnap utalt erre.
A WSJ arról is beszámolt, hogy J. D. Vance alelnök vezeti a diplomáciai megoldás megtalálására irányuló erőfeszítéseket, és igyekszik megakadályozni, hogy az Egyesült Államok újabb harcokba keveredjen.







