Donald Trump az ENSZ közgyűlése előtt nem kertelt: a szervezetet haszontalannak nevezte, amely a háborúk megfékezése és életek megmentése helyett puszta szimbolikus gesztusokkal foglalkozik.
Melanie Phillips brit újságíró véleménycikke a „Palesztina”elismerését sürgető törekvések hátteréről.
Egyre szaporodnak a „Palesztina” elismerésére irányuló lépések
Sokan legyintenek erre, de a bírálat ennél jóval súlyosabb. Kritikusai szerint az ENSZ mára intézményesült formában vált Izrael delegitimálásának és lejáratásának színterévé. Nem elszigetelt hibákról van szó, hanem egy tudatos politikai irányról, amely — legalábbis egyesek értelmezésében — Izrael célzott gyengítésére épül.
Az október 7-i terrortámadások után kibontakozó nemzetközi hullám következményeként a közgyűlés 157 tagállama szavazott „Palesztina” elismerése mellett.
Ez a döntés sokak szemében nem egyszerű diplomáciai gesztus, hanem de facto büntetőintézkedés: olyan politikai és jogi infrastruktúra legitimizálása, amely folyamatos nyomás alatt tarthatja Izraelt.
Nem véletlen, hogy a kezdeményezés élére Franciaország és Nagy-Britannia állt. Párizs és London hivatalosan a kétállami megoldás megőrzésével indokolta a lépést, ám a kritikusok szerint ezzel valójában felrúgták az 1993-as oslói megállapodás egyik alappillérét: a tárgyalásos rendezés elvét.
A brit kormány különösen feltűnő példát mutatott: a Külügyminisztérium honlapján közzétett „Palesztina”-térkép, a jeruzsálemi főkonzulátus új megjelölése — „Kelet-Jeruzsálem, Palesztina” —, valamint a londoni palesztin misszió „nagykövetséggé” emelése mind-mind olyan lépések, amelyekben a politikai üzenet sokkal erősebb, mint a jogi realitás.
A térképek pontatlansága, a fogalmi zavarok és a kapkodás érzése sokak szerint nem egyszerű hanyagság, hanem tudatos gesztus, amely a belföldi választói csoportok megnyugtatását és belpolitikai manőverezést szolgálja.
A londoni névváltoztatási ceremónián felvont palesztin zászló és Husam Zomlot „palesztin nagykövetként” való fogadása tovább szította az indulatokat. Zomlot korábbi kijelentései — a BDS-mozgalom támogatása, rakétatámadások relativizálása vagy ellentmondásos nyilatkozatai — sokak számára elfogadhatatlanná teszik, hogy egy nyugati fővárosban nagyköveti státuszt kapjon.
A brit kormány mindezt azzal indokolta, hogy az elismerés „a szélsőségek elutasítását” szolgálja, ám ez az érvelés sokak szemében nehezen egyeztethető össze a valósággal.
Politikai, ideológiai vagy belpolitikai kérdés?
A vita nem pusztán politikai vagy jogi természetű: a háttérben mélyebb identitás- és narratívakérdések húzódnak.
Egyesek szerint a „palesztin állam” — legalábbis jelenlegi formájában — politikai konstrukció, amely Izrael legitimitását fenyegeti. Mások ideológiai elköteleződésre, megint mások puszta belpolitikai érdekekre gyanakodnak. Az egyik legfontosabb tanulság azonban az, hogy a nyugati döntéshozóknak felelősséggel kell eljárniuk:
sem a belpolitikai manőverezés, sem az ideológiai dogmák nem írhatják felül a térség biztonságának és a nemzetközi jognak a követelményeit.
A brit példát különösen éles kritikával kell szemlélni: egy „megszerkesztett” térkép és egy gyakorlatilag definiálatlan státusz gyors elismerése nemcsak jogi és szakmai kérdés, hanem komoly politikai következményekkel jár. Ha egy nagyhatalom egyoldalúan alakítja át a diplomáciai nyelvet, azzal nemcsak új szimbólumokat teremt, hanem mozgásteret ad olyan bel- és külföldi szereplőknek, akik a diplomáciai elismerést nem a rendezés eszközének, hanem saját politikai céljaik szolgálatának tekintik.
Kinek az érdekeit szolgálja mindez valójában?
Világos az is, hogy a helyzetre adott stratégiai válasz hiányos. Az izraeli kormányzatnak és a diaszpóra vezetőinek kötelessége egyértelműen és következetesen kiállniuk saját biztonságuk és legitimitásuk mellett — nem csupán reagálva a politikai gesztusokra, hanem aktívan alakítva a nemzetközi párbeszédet.
Ha a nyugati politikai vezetők számára a belpolitikai taktikázások fontosabbak, mint a regionális stabilitás, annak következményei mindenkit érinteni fognak.
Egyesek radikális lépéseket sürgetnek: izraeli diplomaták visszahívását, a hírszerzési együttműködés felülvizsgálatát, vagy akár az ENSZ-politikák nyílt bírálatát. Bármi is legyen a válasz, az üzenet világos: a nyugati hatalmak döntései következményekkel járnak. A zsidó világnak és az Egyesült Államoknak ezért most különösen fontos, hogy következetes, világos és határozott politikai és kommunikációs stratégiát képviseljenek.
A „Palesztina” fogalom sokak számára többet jelent egyszerű diplomáciai státusznál: narratívát, reményt, politikai erőt. De amikor ez a fogalom — ahogy manapság egyre gyakrabban — a tárgyalásos rendezés helyére lép, és nem a béke feltételeként, hanem a nyomásgyakorlás eszközeként jelenik meg, jogos a kérdés:
kinek az érdekeit szolgálja mindez valójában?
Az Egyesült Államoknak és a zsidó világnak sürgető feladata, hogy ezt a kérdést felvesse, és felkérdezze mindazokat — belföldön és nemzetközi színtéren egyaránt —, akik a politikai játszmákat a valódi rendezés elé helyezik.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.