Az ENSZ Közgyűlése pénteken nagy többséggel elfogadta azt a dokumentumot, amely „konkrét, időhöz kötött és visszafordíthatatlan lépéseket” sürget az izraeli–palesztin kétállami megoldás megvalósítására, a szeptember 22-i világvezetői találkozó előtt – számolt be a Reuters. Az ellenzők közt van az Egyesült Államok mellett Magyarország is.
A hétoldalas, New York-i Felhívás néven ismert nyilatkozat a Szaúd-Arábia és Franciaország által kezdeményezett júliusi konferencia eredményeként született meg, amelyen az Egyesült Államok és Izrael nem vett részt.
A dokumentumot 124 ország támogatta, 14 ellene szavazott – köztük Izrael, az Egyesült Államok, Magyarország, Argentína és Paraguay –, míg 43 állam tartózkodott.
A nyilatkozat ugyan elítéli a Hamász 2023. október 7-i izraeli támadásait, de kritizálja Izrael „gázai civil lakosság és infrastrukturális célpontok elleni hadműveleteit, az ostromot és az éhezés okozását”, amelyek „pusztító humanitárius katasztrófát idéztek elő”. A dokumentum azonnali tűzszünetet sürget, és támogatja az ENSZ Biztonsági Tanácsa által felügyelt ideiglenes nemzetközi stabilizációs misszió kiküldését.
Jean-Noel Barrot francia külügyminiszter azzal próbálta leplezni Izrael-ellenességét, hogy kiemelte a döntés hozzájárul a Hamász nemzetközi elszigeteléséhez. „Most először fogadott el az ENSZ egy olyan szöveget, amely elítéli a Hamász bűneit, és felszólít a megadásra és a leszerelésre” – írta az X-en.
Az Egyesült Államok ezzel szemben „újabb téves és rossz időzítésű PR-akciónak” nevezte a szavazást,
amely szerintük akadályozza a béketárgyalásokat. Danny Danon, Izrael ENSZ-nagykövete úgy fogalmazott:
„Az egyetlen, aki ebből profitál, az a Hamász… Ha a terroristák ünnepelnek, az nem a békét, hanem a terrort erősíti.”

Az ENSZ közgyűlésének szeptember 22-i ülésén a világ vezetői személyesen is találkoznak. Emmanuel Macron francia elnök korábban bejelentette, hogy Franciaország hivatalosan is el fogja ismerni a független palesztin államot – és várhatóan az Egyesült Királyság, valamint Kanada is követi majd a példát.


dániel Copy Paste péter politológus szaGértő rendkívüli levelet írt.
https://uploads.disquscdn.com/images/be4e28b4ba8b45af41adcd3ff272f0f8ffefc0c6ffa65d4a44aa15168bd3ffa4.png
A tegnap, szombaton még arra is volt ideje, hogy több, mint száz magyarországi Bajszos Öregasszonyt befogjon Az ördög lerobbant ügyvédje szekszoldal részére.
Ezt a rendkívüli demokáciaélvezetet röviden BEBAJSZIZÁS-nak hívjuk.
RemélJÜK az izraeli ügyvédi kollégák is rászoknak a bebajszizásra.
Copy Paste péter politológus szaGértő a bebajszizó munkával megtörte a szombatot?
Vagy a Beás Cigányokra nem vonatkozik a Szombattörvény?
Ez a Roki Nyugi Bajszos Öregasszony nagyon örül, hogy Az ördög lerobbant ügyvédje kéktangás szekszoldal tagja lehet.
https://uploads.disquscdn.com/images/c627f679bc9ad83197acd69c2eecfee03cdaacb9acc9682e542cbc060bcb67d5.png
https://uploads.disquscdn.com/images/30ca148daf1440e883772c1fd3e97ae2bac72f0e92ca6835b9e907370f1320fe.png
elég csúnyán kisebbségben maradtunk 😉