Lézerágyúval szerelnék fel az izraeli légierő repülőgépeit

A Neokohn szerkesztője

Már dolgoznak az Iron Beam lézerrendszer repülőgépekre történő adaptációján.

Bezhalel Machlis, az Elbit Systems vezérigazgatója további részleteket árult el a vállalat azon kezdeményezéséről, amelynek célja a Lézerkupola (Iron Beam) szárazföldi légvédelmi lézerrendszer légi alkalmazásának megvalósítása – szúrta ki az Aviaton Week.

Lézerágyút kapnak az izraeli légierő gépei?

„Az izraeli légierő számára fejlesztünk egy nagy teljesítményű megoldást, amely iránt más ügyfelek is nagy érdeklődést tanúsítanak” – mondta Bezhalel Machlis a vállalat második negyedéves eredménybeszámolóján.

A vezérigazgató a légi telepítésű lézer iránti érdeklődést „globálisnak” nevezte.

Amint arról korábban beszámoltunk, az izraeli védelmi minisztérium májusi bejelentése, miszerint az Elbit és a Rafael légvédelmi lézerfegyverét már bevetették a jelenleg folyó háborúban, egy kulcsfontosságú pillanatban érkezett. A NATO-országok épp arra készülnek, hogy védelmi kiadásaikat a GDP-jük 5%-ára emeljék, ami várhatóan több száz milliárd eurós katonai megrendeléseket jelent majd a hadiipari szereplők számára. Mivel az izraeli Rafael Advanced Defense Systems és Elbit Systems cégek már részei a NATO ellátási láncainak,

következő generációs lézerrendszereik Izrael legújabb több milliárd dolláros védelmi exporttermékévé válhatnak – ha a diplomáciai feszültségek nem állnak az útjukba.

Izraeli lézerfegyverekkel szerelhetik fel a nyugati hadseregeket?

Az olcsó és már a harctéren is kipróbált lézerfegyverekre nagy igény lenne Nyugaton.

Az izraeli lézerarzenál

Az izraeli védelmi minisztérium nemrégiben több lézerrendszer létezését is nyilvánosságra hozta: a Magen Or (Vasnyaláb) nevű, nagy teljesítményű, 100 kilowattos lézerfegyverét, amelyet a Rafael és az Elbit Systems közösen fejlesztett ki, valamint a Lahav Barzel nevű, kisebb, 30 kilowattos rendszert, amelyet a Rafael tervezett. A Magen Or lézerfegyver tesztjei során 10 kilométeres távolságból fogott el rövid hatótávolságú rakétákat, és az IDF várhatóan már az év végére üzembe helyezi a rendszer működőképes változatát.

A Lahav Barzel, amelyet először a mostani háború során vetettek be harci körülmények között, kompaktabb és energiahatékonyabb. A Rafael és az izraeli járműgyártó Plasan már kifejlesztett egy mobil változatot, is amelyet a Plasan SandCat páncélozott járművére szereltek, lehetővé téve a rendszer gyors szállítását és bevetését.

Fegyver a jövőből: Mindent megváltoztat Izrael vadonatúj lézerfegyvere

Az Iron Beam megváltoztatja a régióban eddig érvényes játékszabályokat.

Amint arról a Neokohn is beszámolt, a védelmi minisztérium által közzétett felvételeken látható, ahogy a Lahav Barzel lézerfegyver sikeresen elfogja a Hezbollah által indított drónokat. 

Mint kiderült, a lézerfegyver nem egy lövéssel pusztítja el az ellenséges drónokat, hanem egészen addig hőt összpontosít a drón szárnyára vagy törzsére, amíg az le nem zuhan. Az elfogás költsége csupán néhány dollár (!), amely mindössze a lézerhez szükséges áramra korlátozódik.

Ezzel szemben az elfogórakéták használata akár több százezer dollárba kerülhet bevetésenként. 

Mivel a hadviselés egyre inkább a dróntechnológiára támaszkodik – ami leginkább Ukrajnában és Oroszországban látható, ahol hetente több száz drónnal végrehajtott csapás történik –, Izrael lézeres védelmi rendszerei ritka lehetőséget kínálnak:

bizonyított harctéri eredményeket a jelenlegi költségek töredékéért.

Izraeli lézervédelmet kapnak a német Luftwaffe gépei

Világelső lézeres rakétavédelemmel szerelik fel a német légierő repülőgépeit.

Hoppá: Kína katonai lézerrel vett célba egy német repülőgépet a Vörös-tengeren

Rendkívüli közleményt adott ki a kínai hadsereg akciója után a német külügyminisztérium.

Hende Olivér összes cikkét elolvashatja itt.