Ashley Rindsberg, a Pirate Wires szerkesztője rámutatott, míg Oriana Fallaci legendás interjújában kemény kérdésekkel szembesítette Irán vezetőjét, addig Tucker Carlson egyszerűen a teheráni propaganda szócsövévé silányult.
1979-et írunk. Az iráni forradalom után vagyunk, az ország új ura pedig Ruhollah Homeini, az ajatollah, akinek minden szava törvény, és akitől még a saját emberei is rettegnek. A világ hallgatott – de Oriana Fallaci nem.
Fallaci bátran kérdezett és provokált
A legendás olasz újságírónő a szent városba, Komba utazott, hogy interjút készítsen az új iszlám vezetővel. Nem Zoomon keresztül, nem tolmácsokon vagy asszisztenseken át, hanem élőben, a diktátor szemébe nézve. Csadorba burkolózva – kényszerből. Aztán úgy kezd, ahogy csak kevesen mernének:
„Sokan diktátornak nevezik. Az új főnöknek. Az új uruknak. Mit gondol erről?”
Fallaci nem puhította a kérdést, nem udvariaskodott, nem játszotta el a semleges megfigyelőt. Kérdezett. Kihívott. Provokált. Tette a dolgát – bátran. A beszélgetés során a nők helyzete is szóba került. Fallaci nem bírta ki, hogy ne szúrjon oda a csador ügyében:
„Egy ilyen ruhában egy nő még úszni sem tud.”
Homeini felháborodottan azt válaszolta, hogy „Ezek a mi szokásaink és nem a te dolgod. Ha nem tetszik, ne viseld. Ez az illedelmes nőknek való.”
Fallaci élt is ezzel a felhatalmazással. Felállt, és a szó szoros értelmében letépte magáról a csadort.
„Ez nagyon kedves öntől. Akkor most leveszem ezt a hülye, középkori rongyot.”
Újságírás valódi kockázattal
Homeini erre felugrott – mint egy „megriadt kandúr” – és kiviharzott a szobából. Itt ért véget az interjú. (Igaz, másnap visszatért, mert Fallaci kérdései elől még ő sem futhatott el örökké.)
Ez nem performansz volt. Nem saját márkaépítés. Nem széplelkű médiaszereplés. Ez újságírás volt. Kockázattal. Téttel. Ahol a mikrofon mögött nem egy PR-színész állt, hanem egy újságíró.
Fallaci nem barátkozni ment. Nem propagandát készített. Nem mosolygott a zsarnokra, hanem felelősségre vonta.
És amikor lehetőséget kapott a lázadásra, nem habozott – még akkor sem, ha ezzel a saját szabadságát kockáztatta.
Ma, amikor újra divat lett leülni a diktátorokkal – valódi kérdések, kritikák nélkül, szinte rajongással–, érdemes visszanézni erre az interjúra. Mert van különbség az újságírás és az alákérdezés között. És ezt a különbséget Oriana Fallacinak hívták.
Ez az írás Ashley Rindsberg oldalán jelent meg eredetileg.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
