„Civil ruhában bujkált” – így likvidálta a Moszad Irán második emberét

A likvidált iráni tábornok lánya osztott meg részleteket apja kiiktatásáról.

Ali Shadmani, Irán hadműveleti parancsnokságának vezetője, négy nappal kinevezése után vált Izrael célpontjává.

Rövid pályafutás

A rendkívüli műveleti titoktartás, az állandó helyváltoztatás és a szigorú megfigyelési protokollok ellenére Izraelnek sikerült kiiktatnia Irán egyik legmagasabb rangú katonai vezetőjét, mindössze négy nappal azután, hogy elfoglalta új tisztségét.

Egy szokatlan Instagram-bejegyzésben Mahdiyeh Shadmani, a meggyilkolt iráni tábornok, Ali Shadmani lánya részleteket árult el apja utolsó napjairól.

„Apámnak néhány óránként helyet kellett változtatnia. Nem használt okostelefont vagy olyan eszközt, amibe nyomkövető lehetett volna. Minden biztonsági előírást betartottunk”

– írta.

„Ennek ellenére továbbra is elsődleges célpont maradt, és elérték, amit akartak.” – tette hozzá.

Soha nem történt még ilyen: Izraelben aktiválták az „árnyék vezérkart” 

Az IDF történetében először aktiválta az „árnyék vezérkarát”.

Nem tudott elbújni

Shadmanit azután nevezték ki Irán Háborús Parancsnokságának élére, hogy elődje, Gholam Ali Rashid is izraeli légicsapás áldozata lett. Akárcsak Rashid, Shadmani is állítólag egy titkos katonai bázisról tevékenykedett Teherán közelében, amelyet a hadjárat elején bombáztak.

Bár az első támadást túlélte, az izraeli hírszerzés bemérte a másodlagos rejtekhelyét, amelyre aztán precíziós csapás ért. A támadásban több magas rangú iráni tiszttel együtt vesztette életét.

Lánya elmondta, hogy a likvidálás idején apja nem viselt egyenruhát, hanem „egyszerű, poros ruhában volt, rangjelzés nélkül” – ami szándékos lépés volt, hogy elrejtsék kilétét.

Hámenei nem tanult semmit: Az iráni ajatollah újra háborúra készül

Az ajatollah nem nyugszik.

Kiemelt célpont

Shadmani Ali Hámenei legfelsőbb vezető egyik legközelebbi katonai tanácsadója volt, és úgy vélik, hogy a háború alatt ő irányította mind a Forradalmi Gárda, mind Irán haderejét.

Az izraeli hírszerzés kiemelt célpontként tartotta számon és halálát kulcsfontosságú csapásnak tekintette Irán központi hadvezetésére.

Az izraeli védelmi források úgy írták le őt, mint „a de facto vezérkari főnököt”, aki Irán sürgősségi hadműveleti központjából vezette az ország haderejét.

„A legrosszabb forgatókönyvre készülünk” – Irán rakétái elérhetik már Európát is

Irán továbbra is atomfegyverek gyártásán dolgozik.

Izrael segítségét kéri a rezsimváltáshoz az iráni ellenzék

Egyelőre nem-hivatalos válasz érkezett csak Izrael részéről.